Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia 10 dolog, amire a szülés utáni 24 órában számíthatsz

10 dolog, amire a szülés utáni 24 órában számíthatsz

pottyos

A gyermeked ott tartod a kezedben. Már elfelejtetted a szülés fájdalmát, épp szemkontaktust teremtesz a gyermekeddel. A babával, akire olyan régóta vársz. Most mi lesz? A szülés utáni első 24 óra tele van érzelmi hullámvasutakkal, a tested változásával, leszel fenn és lenn is. Isten hozott az anyaságban.

Az első dolog, amit majd megtanulsz, hogy számíts a váratlanra. Amikor már azt hinnéd, hogy mindenre fel vagy készülve – nos, akkor majd kiderül, hogy nem. De az talán segít, hogy anyák milliói jártak már ugyanezen az úton, amin most te, így van néhány bevált tippjük.

1. Ami a tested illeti..

Azt persze tudod, hogy több testrészed is fájdalmas lesz a szülés után – attól függően, hogy milyen módon szültél. Amire nem számítasz talán, azok a görcsök. Nem sokkal szülés után ütnek be, ahogy a méhed visszanyeri eredeti méretét. Az első szülést követően gyengébbek ezek a görcsök – szoptatás közben talán jobban érzed majd őket -, de az intenzitásuk egyre erősebb lesz, minél több gyermeked születik.

2. Enyém a világ

Közvetlen szülés után, akármeddig is tartott, úgy fogod érezni, hogy a világot is meg tudnád hódítani. Ez azért van, mert a szülés egy óriási adrenalin löket, a legnagyobb természetes aljzószer! Ha pár perccel a baba megszületése előtt már úgy is érezted, hogy nem bírod tovább, ez most hirtelen elmúlik. Ahogy meglátod a gyereket, bármilyen fájdalom és fáradtság eltűnik majd, teljesen feltöltődsz. Élvezd ki, nem tart soká!

3. Micsoda rendetlenség

A babád születése után ha körülnézel, azt tapasztalod majd, hogy akár egy horror filmet is forgathatnának a helyszínen, kész a díszlet. Amikor nem sokkal később javasolják majd, hogy tusolj le, bármilyen fáradt is vagy, mondj igent. Az egyik legjobb tusolásod lesz, valaha.

4. Az első út a mosdóba…

…nem lesz zökkenőmentes. Beszélj a nővérrrel, aki segít majd, és készülj fel, hogy lehet, hogy fájni fog.

szules 02

5. Érzelmi hullámvasút

Készülj fel, hogy nagy érzelmi váltakozáson mész majd keresztül az első 24 órában. A tested egy órisái fizikai kihíváson esett át, ezen kívül a lelked most barátkozik az anyasággal. Ennek az lesz a következménye, hogy az egyik percben még nevetni tudnál, a következőben a könnyeiddel küzdesz majd.

6. Az álmosság

Szülés után gyermeked hamar elalszik majd, hogy kipihenje a születést. Téged valószínűleg még jó ideig ébren tart majd az adrenalin. Érdemes mégis megpróbálnod pihenni, mert amikor gyermeked először felébred majd, utána nyugtalan lehet egy darabig. Az első 24 órában még nem hívd oda a legtágabb családot, ilyenkor próbálj meg pihenni.

7. Hol az ennivaló?

Szülés közben nem épp az evésen járt az eszed. Márpedig lehet, hogy több órán át vajúdtál. Úgyhogy ne csodálkozz, hogy ha pihentél egy kicsit, utána hirtelen farkaséhes leszel. Figyelj oda, hogy egyél valami tápláló, és igyál nagyon sok vizet, hogy a tested hamarabb regenerálódhasson!

8. Kedves látogatók

Egy gyermek születése nagy dolog a családban, így ne lepődj meg, ha rég nem látott rokonok is bejelentkeznek egy látogatásra. Ilyenkor persze nem sok energiád van mindenkihez, így érdemes előre leszögezni, hogy ki jöhet és mikor, vagy megbeszélni velük, hogy a pároddal egyeztessenek, mikor jöhetnek.

9. A pelenka is beszélni tud

Gyermeked első pelenkáinak tartalma meglepő lesz. Ragacsos, feketés anyag lesz benne eleinte. Az, hogy gyermeked mennyi pelenkát használ el egy nap, jó iránymutató lesz arram hogy megfelelően táplálkozik-e. Hamarosan már a súlyáról meg tudod majd állapítani, hogy egy pelenkát cserélni kell-e már – igazi pelenka-szakértő leszel!

10. Tiéd a világ

Ahhoz nem fér kétség, hogy a gyermeked első 24 órája akciódús lesz. A pelenka cserék, alvási nehézségek, fájdalmak és könnyek között persze teli leszel örömmel. El nem tudod képzelni, mennyire fogod szeretni azt a gyereket. Élvezd ki ezt az első 24 órát, mert különleges lesz!

Forrás: babyology.com.au

Ez is tetszeni fog