Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia 7 dolog, amit akkor értesz, ha van korkülönbség a gyerekeid között

7 dolog, amit akkor értesz, ha van korkülönbség a gyerekeid között

pottyos

Sok oka lehet, ha több gyereket szeretnél, aztán az első után mégsem érkezik meg a második. Aztán, ha úgy érzed, hogy már van energiád egy újabb újszülöttre, anyagilag rendbejöttetek, vagy más akadály hárult el, akkor megérkezhet a kistestvér. Ekkor viszont nagyobb lesz köztük a korkülönbség.

Ez pedig azt jelenti, hogy van egy sokkal nagyobb testvérük, ami olyan kihívások elé állít, amivel mások nem néznek szembe.

1. Nagyon gyorsan felnőnek

A kisebb testvér érzi, hogy a bátyja/nővére mennyivel nagyobb, és hamar feltámad a versenyszellem, hogy behozza a lemaradást. Így teljes erőbedobással akar nagyobb lenni állandóan. Arról nem is beszélve, hogy egyszerűen látják, mit csinálnak a nagyobb gyerekek, és hamar eltanulják: bölcsebbek lesznek a koruknál. Te pedig sok időt töltesz annak elmagyarázásával, hogy bizonyos dolgokat miért nem csinálunk még 3 vagy 5 évesen.

2. Van plusz egy tesó-szülőjük

A nagyobbik gyerek, tudatosan vagy nem, folyamatosan atyáskodni fog a kisebb testvére fölött. Ennek van előnye és hátránya is. Egyrészt be tud segíteni, tud rá vigyázni, vagy komplexebb dolgokat is kérhetsz tőle, viszont könnyen azt hiszi, hogy ő már elég nagy, hogy nemet mondjon neked, vagy jobban tudja.

3. Kicsit olyan, mintha megint egy első gyereked lenne

Már minden holmit, ami a nagyobb gyereké volt ennyi idősen eladtál vagy elajándékoztál, így most mindent be kell szerezni újra. A család és a barátok már elfelejtették, milyen cuki volt a nagyobb gyereked kicsi korában, és most újra olyan ujjongva állnak a baba érkezése előtt, mint legutóbb. És ismét sokat leszel egyedül egy csecsemővel, mert a nagyobbik már nagy annyira, hogy egyedül játsszon vagy mással legyen elfoglalva.

4. Egyre kevesebb a türelmed

Amikor már végre boldog voltál, mert túljutottatok az idegesítő mesék korszakán, amikor már nem kell a játszótérre se járnod a homokzóba a vödörrel, akkor ez a korszak előlről kezdődik. És visszazökkenni már nem vagy olyan lelkes. Ugyanakkor anyagilag már jobb helyzetben vagytok, ezért több izgalmas utazást és programot is megengedhettek magatoknak.

5. Megúszod a stresszes részt

Az első gyereknél még állandóan tiszta ideg voltál, hogy jól csinálsz-e mindent, de most már elég nagy ahhoz, hogy lásd: úgy tűnik, jól sikerült. Így szerzel egy kis önbizalmat és van rálátásod is, hogy mit érdemes csinálni, és minek nem volt semmi értelme. Sokkal nyugodtabban éled meg ezeket az éveket.

6. Rugalmasságot igényel

Ha elutazol nyaralni egy 12 évessel és egy 4 évessel, az azt jelenti, hogy egyszerre több felé kell szakadnod. Egészen más típusú tevékenységeket igényelnek, és hát a nagyobbiknak is ez a vakáció, nem unatkozhat végig a szállodában, amíg a kicsi alszik délután. Így valószínűleg szétválik a család a korosztályoknak megfelelő programokra, aztán később találkoztok – az biztos, hogy kell a logisztika.

7. Neked kell hidat képezni a korkülönbségen

Nem várhatod el a kiskamasz nagyobbiktól, hogy mindig legyen türelme egy üvöltöző csecsemőhöz. Segítened kell neki, hogy hogyan találja meg azt a módot, ahogy tud kapcsolódni a kistestvéréhez, mit tudtok közösen csinálni, amit mindenki élvez. Ha a nagyobbik sportol, akkor a kisebbik például biztos hamar nagy szurkolója lesz, a családi evések pedig mindig jó alkalom arra, hogy közösen elbohóckodjatok.

Ha nagyobb szünet után érkezik új baba a családba, akkor az biztos megváltoztatja a ritmust. De nem fogod megbánni – még a nagyobbik nevelése szempontjából sem: ez neki is jó lecke, hogy elkezdje megtanulni, milyen félretenni a saját szükségleteinket valaki másért, hogyan tanulunk meg odafigyelni a másikra. Arról nem is beszélve, hogy lesz egy játszópajtása, akivel akár örömet is lelhet olyan játékokban, amelyekből “már kinőtt”, amiket a barátaival már nem játszik, de közben jól szórakozik benne.

Forrás: scarymommy.com

Ez is tetszeni fog