A magányos harcos útja - avagy hétvégi "pihenés" (hahaha) gyermek nélkül érkező barátokkal

2017-09-19

Szerző: Kovács Móni

Ha úgy hozza a sors – és miért ne hozná úgy – hogy egy rakás gyermektelen, vagy gyermeket nem magával hozó emberrel töltesz egy hétvégét, akkor készülj fel a magányos harcos útjára. Mindegy, hogy a férjed vagy te – valakinek muszáj beáldozni a haverokkal töltött órákat, mert egy gyerek MINDENHOL  0-24 órás programot szolgáltat.

Wellness hotel
hirdetés

Hétvégi tapasztalat – szokás szerint - enyhe iróniával.

Péntek

22:00 -  Érkezés után a társaság krémje (tehát mindenki rajtam meg a gyereken kívül) elhúz itókázni, beszélgetni, szalonnát sütögetni, mindezt kellően hangos zenei kísérettel. Eleinte nem zavar annyira a dolog, mivel fiúgyermekünk az autóút alatti 45 perces szunyókálás után kipihentnek nyilvánította magát, és éjfélig nem is hajlandó újra álomra hajtani a fejét.

Szombat

0:38 - Amikor végre már nem ébred fel minden lélegzetvételemre, akkor megpróbálok én is elaludni. Persze nem sikerül. Nincs mit tenni, üzenek a férfiembernek sms-ben, hogy legyen kedves érdekeimet érvényesítse, és egy kicsit – de tényleg csak egy icipicit – vegyék lejjebb a hangerőt. Nyilván igyekszem meghúzni magam, hát ki akarna a party legszarabb arca lenni, pláne azok után, hogy egy kétéves hisztiző porontyot is magával cihöl egy baráti hétvégére.

Zéró reakció után betámadom a jelenlévők közül azt a két embert, akit ismerek. Nem vagyok meglepve, amikor a páros női tagjától kedves, megnyugtató (ezúton is szercsi-lávcsi neki) üzenetet, hogy oké, lejjebb veszik persze.

A következő zajforrás nem más, mint imádott 6 éves keverékkutyánk csivava felmenőkkel, aki a jelek szerint összetűzésbe keveredhetett a szomszéd kutyával, esetleg egy arra vetődött mókussal, netán megszimatolta a táborunk körül ólálkodó őzikét, a lényeg, hogy be nem áll az a csodás kis pofája, amitől már konkrétan tényleg az agyvérzés kerülget.

02:00 (??) - Szerencsétlen férjem próbál javítani a helyzeten: behajítja a kutyát hozzánk – hiszen úgyis alszunk már – gondolhatja. Ami igaz a gyerekre, de nem rám. Amint becsukja az ajtót a kutya vonyításba (!) kezd, amit fél órán át tartó „kusslegyen” mantrával igyekszem csitítani – több, de inkább kevesebb sikerrel. Kiengedem inkább a fenevadat, egy szál bugyiban figyelve, hogy szerencsésen célba ér a tábortűz körül üldögélő haverok társaságába. Írok is egy üzit, hogy megérkezett-e a kutya épségben, amire a már említett drága barátnőnk szintén nyugtázóan válaszol. Pacsi.



03:00 – Visszafekszek ugyan, de az ugatás tovább folytatódik – hát hogyne! – míg végül mindenki nyugovóra nem tér. A férjem is, így kezdődhet a benti csata – a horkolás ellen. Párszor cüccögök, hümmögök, hangosan orrot fújok, hiába.

04:00 - Röhögve bontok ki egy zacskó csokis kekszet, és iszogatom a málnás üdítőitalomat, mintha nem lenne holnap.
Mivel a vacsorát is ki kellett hagynom, párszáz kalória biztosan nem árthat! A kései estebéd – vagy a korai reggeli elfogyasztása után egymásra rakok 3 párnát, hátradőlök, és csak lesek ki a fejemből. Ez bizonyul a legjobb módszernek, mert hamarosan sikerül álomba zuhannom.

06:50 - Egyetlen ivadékunk ébresztőt fúj. Nyomás ki, irány a konyha, reggelizni. A többiek még édesen aludNÁNAK, ha nem vernénk fel mindenkit a kulcskeresés okán. Rajta van a kulcscsomótokon – hangzik a teljesen logikus válasz. Hoppá!

08:45 – A gyerek már vadul tologatja a kiskocsiját, én a nyomában. Lépcsőt mászik, makkot szed, úgy tesz, mintha megenné, pedig nem is (JAJJ, DE VICCES!!!!), hisztizik.   A többiek közben álmatag tekintettel cigivel és kávéval felvértezve érkeznek meg, biztos valami érdekes dologról beszélgetnek, én nem hallom, mert épp a házat kell megkerülni a kavicságyon.

10:30 – A gyerek álmos, irány az ágy. Pápá mindenki! Előtte még a fejemre esik egy félreállított kapu. Ne is kérdezzétek. De nagyon fáj. Túlélem. Kimarad a bevásárlás, az ebéd előkészítése, és minden egyéb munka, ami miatt még ráadásul lelkiismeret-furdalásom is van! Én persze továbbra sem tudok aludni, biztos elátkozták a helyet! (később kiderül, hogy telihold volt az éjjel).

14:30 – A büdös életbe’ nem aludt ez a gyerek ennyit egy huzamban az is biztos! A telefonom lemerül az internetem elfogy ennyi idő alatt, de a szemem az bezzeg csak nem akar lecsukódni. Furcsamód mégis energiával telve indulunk neki ismét a kertnek. Megint jön a hiszti – én a konyhába akarok menni kaját csinálni, a gyerek meg le akar menni kocsit tologatni. Sírás, ordítás, megyünk a konyhába. Bezárom, hogy levest melegíthessek neki, amit odalent fogyasztunk el egy épület teraszán. Tisztára mintha egy fancy étteremben ücsörögnénk. Hullik a csigatészta szanaszét, jut a kutya szájába is. Alig eszik, lemászik, megyünk megint körözni a házak körül. Az ebéd mindjárt kész, de mi ezt már nem várjuk meg, a  férjem javaslatára elindulunk sétálni. Csatakokban folyik rólam a víz, a nátha miatt hőhullámaim vannak, egyszer izzadok, de amint feltámad a szél, meg akarok fagyni. Elbotorkálunk egy isteni cukrászdáig, be is sütizünk egy kis padon – kutyát nem lehet bevinni -  és elindulunk visszafelé. Eddig észre se vettem, hogy a táborhelyünk egy kurvamagas hegy tetején van… Izzadás, remegés, én tutira meghalok. Egy frissítő zuhany után végre megebédelünk.

16:30 – A gyerek hisztizik – nem éhes, nem ezt kéri, stb. kisebb verekedés árán sikerül lenyelnem pár falatot (ti. menekülni akar az ölemből), és egy délutáni 3:1 műkávét is betolok az arcomba, csak hogy a feeling meglegyen. Már indulunk is kifelé, kisautó, lépcső… tudjátok. Estefelé bemegyünk a közös helyiségbe, és még egy Activity fordulóban is sikerül részt vennem – évek óta nem volt ilyen aktív szociális életben! Magam sem hiszem el, hálálkodó pillantásokat küldök a gyerekkel a földön autózó apjának. Bevallom, hogy még egy üveg gyümölcsös sör is lecsúszik, nagyon jólesik.



21:00 – Akárhogy is – ideje ágyba indulni. Hiszti, stb. Lefekszünk.

21:30 – Alszik a gyerek is és én is.

00:58 – Férj csatlakozik. Horkol. Repkednek a gyerekruhák. Ezekkel kiválóan célzom meg a férjem fejét, aki birkatürelemmel tűri a spéci terrort. Két dobás elegendő, hogy vissza tudjak én is aludni. A gyerek is többször megébred, de hamar alszik tovább.

7:30 – Kisimultan, kipihenten (hahaha!) ébredünk. De még élünk. Zalán máris az ajtóra mutogat, menne kifelé, amit egyébként nagyon helyeslek, de előtte azért nem ártana felöltözni.

9:00 – Reggelizünk, finom a rántotta, mindenki boldog, elégedett. Végre. Utána indulás pakolni.

12:00 – Gyermek ISZONYAT nyűgös. Már mindent összepakoltunk. Fogja a kutyáját, megy be a szobába, hogy akkor alszunk. Édes Kincsem, nem alszunk, megyünk. Sírás. Ez nem hiszti, nagyon elfáradt. Indulunk.

12:30 – Menjetek csak várost nézni, megpróbálom itt a kocsiban elaltatni.

12:35 – Nekünk is menni kell, nincs alvás. Séta, nyűgös sírás. Még bevásárolunk a közeli cukiban, és elindulunk haza.

16:00 – Nem is emlékszem mikor érkezünk haza. Aludt a kocsiban 45 percet, remélem, hogy este hamarabb ágyba tudom dugni. Vacsora, fürdés, játék. (NEM FÁRADT?!?!?)

21:15 – Végre elalszik… Kiosonok… És dolgozom még egy kicsit.

23:05 – Jé, már ennyi az idő? Befejezem a munkát, és megyek aludni. AAAh, basszus, holnap 8:45-re orvoshoz kell mennünk! És még előtte dolgoznom is kell. Jajj de szuper! Alig várom a következő hétvégét!

Vagy várjatok csak! Azt hiszem ismét elutazunk! :O


Címkék: utazás , vicces , hétvége , utazás gyerekkel

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: