A nevelőapáknak sincs egyszerű dolguk..

2017-07-24

Szerző: Fater.hu

Amikor megismerkedtem Muter.hu-val, egyedül nevelte kétéves kisfiát. Friss szerelmesen kerestük a közös intim pillanatokat, de igyekeztünk hárman is értékes időt tölteni.

Legjobb gyermekbarát éttermek - mobil
hirdetés

Amikor megismerkedtem Muter.hu-val, egyedül nevelte kétéves kisfiát. Friss szerelmesen kerestük a közös intim pillanatokat, de igyekeztünk hárman is értékes időt tölteni. Ez egyrészt könnyű volt, mert minden az újdonság erejével hatott ránk, másrészt nehéz, mert hol az egyik, hol a másik ujjunkba kellett harapni. Ha hármas programot szerveztünk, az nem igazán a szerelmes-párról, mint inkább Gyerkőcről szólt. Kettesben viszont hiányzott a kisfiú. A párkapcsolat dinamikája megkövetelte az intim együttléteket, míg a szoros anya-gyermek kapcsolat az új felállás felé mozdult volna.

„Apapótlékként” nehezen és lassan kerültem csak be kettejük intimszférájába. Az első közös kirándulások után helyre kellett raknom önmagamat és az elvárásaimat is, mert rendszerint más történt, mint amit előre elképzeltem. Feketén-fehéren: gyakran fölöslegesnek éreztem magam. Szerettem volna én is azt és úgy csinálni, amit ők, de ez nem mindig sikerült. Muter.hu erőlködött bevonni engem is, máskor Gyerkőc kezdeményezett. Utólag nézve ügyesen elevickéltünk, de belül maradt valamiféle önvádaskodás: lehetett volna jobban, természetesebben, gördülékenyebben reagálnom.

Először kettesben

Sokáig kerültem a felelősséget.

Az tűnt a legkényelmesebb megoldásnak, ha Gyerkőcre saját szüleim, mint leendő nagyszülők vigyáznak, mi pedig azalatt édes-kettesben folytathattuk az ismerkedést. Egyik alkalommal már egyedül mertem elvinni a még pelenkás Kisfiút megőrzésre. Aggódtam és örültem is egyben. Mi lesz, ha sírva fakad? Miként fogom megnyugtatni? Mit kell csinálnom, ha megmakacsolja magát a lépcsőházban és nem hajlandó velem jönni? Csak-csak elindultunk, tökéletes családi érzés fogott el, hogy végre egy lépéssel beljebb vagyunk. Hátul a frissen vásárolt gyermekülés teli gyerekkel. Aztán addig-addig figyeltem hátra a visszapillantó tükörben, mígnem nekiütköztem az előttem hirtelen fékező furgonba. Fantasztikus, hogy az első kiruccanásunkon kipipálhattuk az első közösen elszenvedett balesetet is. Szerencsére senkinek semmi baja nem esett, és az első lebökést is csak chaten kaptam meg.

Közös mese

Az esti mese ragyogó alkalom arra, hogy csendben kettesben legyünk Gyerkőccel

, mert azt mindenki végigüli alanyi jogon, és aki hallgat, az sem azért, mert mellőzve lenne. Piszkosul igyekeztem. Egyrészt levetkőzni a gátlásaimat – ha például éneklésről volt szó. Kis adalék, hogy más ember előtt utoljára énekórán danolásztam kisiskolás koromban. Most, harminc felett, Weöres Sándor Bóbita névre hallgató tündérét napról-napra tanultam be és remegő hangon dödögtem el – először csak Gyerkőc előtt. A telefonra lementettem a szöveget, ha mégis beégnék. Utólag Gyerkőc tekintetébe odaképzelem a nyílt érdeklődést, a rácsodálkozást, hogy Namá ez énekelni is tud…, és az együtt érzést is. Előszeretettel olyan meséket kerestem ki, amelyek bővelkednek dialógusban. Próbálgattam minden szereplőnek jellegzetes hangot kölcsönözni, egy-egy mesét átkölteni, bővíteni, viccessé tenni. Ez gyakran balul sült el, mert nem gondoltam arra, hogy a gyerekek az ismétlődő mesékben a biztonságot és az állandóságot keresik. Ha Gyerkőcre esett a választás és nem én altattam el egyedül, nem engem választott mesélőnek. Ez fájt, akárhogyan is próbáltam elvonatkoztatni személyemtől és tisztázni a gondolataimat.

Mikor történt a változás?

Nem tudom pontosan datálni. Gyerkőc egyre gyakrabban kezdett el bennünket közösen említeni. Így lett „Anya hálószobájából” a „Ti hálószobátok”. Így kezdett el kettőnket megszólítani a délutáni „Mi történt az oviban” elbeszélésnél. Talán akkor változott meg Gyerkőc hozzáállása, amikor már nem figyeltünk görcsösen ezekre az apróságokra. És most, hogy megszületett második gyermekünk, most élem át azokat a pillanatokat, amik Gyerkőccel kimaradtak. Ezek lennének a hiányzó alapozó évek? Úgy érzem, nem szabad hiányként felfogni, hanem esélyként arra, hogy a rákövetkező éveket együtt eltöltsük. Hogy meddig jutunk?
Mindig egyre tovább.

 

 

Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!

 

Borítókép: Pinterest


Címkék: fater , apaság , nevelőapa

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: