A testszégyenítés nem menő

2017-04-24

Szerző: Csaba Eszter

Képzeld el, ahogy az alsó osztályos lányod egyik nap rosszkedvűen jön haza az iskolából, és nekiáll koplalni. Először azon kapod magad, hogy már megint a táskájába beleposhadt uzsonnája szaglik a szobában. Aztán otthon sem fogadja el az ételt. Sokszor beszélgetsz vele, így most is bátran rákérdezel a dologra. Egy két napig terel. Nem éhes, nincs étvágya, már evett...

Oxigén hotel
hirdetés

Aztán kiböki. Neki nagy a feneke. Az állad leesik, a világ egy pillanatra elsötétül. Felrémlenek a tinédzserkori nyomasztó érzéseid, amikor nem győzted ruhával, táskával, mappával takargatni magadat az emberek között. Szomorú vagy. De a legnagyobb pofon akkor jön, amikor kiderül: nem a hasonszőrű kiskamasz társak, hanem a tanító szégyenítette meg.

Mérgező szavak

" Ne hordd ezt a szoknyát, nagy a feneked." „Neked nem áll jól ez a hajszín.” „Nyáron meghíztál.” „Jól kikerekedett az arcod.”
Ilyen, és ehhez hasonló szavak hagyják el pedagógusok, orvosok, edzők, rokonok száját. Érdekes módon, még felnőtteket is hajlamosak az emberek kritizálni. Sok várandós anya meséli el, hogy rendszeresen megjegyzéseket kapnak a nagyobb ütembe növekedő hasukra. Nagyon sokat töröm a fejem, milyen gondolatmenettel hatalmazza valaki fel magát, hogy mások testére megjegyzéseket tegyen. Nem tudom. Nektek vannak erre válaszaitok? Ha jó szándék vezérli, ha nem, számomra elfogadhatatlan. És komolyan felháborít, ha mindezt hatalmi pozícióból is megteszi valaki, miközben a másik oldalon szülők és szakemberek küzdenek azért, hogy a serdülőkorba lépő fiatalok elfogadják egymást és magukat.

A valóság

A serdülőkor egy úgynevezett normatív krízis, amikor a személyiségfejlődés során egy új lépcsőfokhoz érkezünk. Újradefiniáljuk magunkat. Ez nagy feladat, de megoldható. Ezzel együtt viszont a nehézsége miatt rettentően érzékennyé teszi a lelket. Minden üzenet, amit a világtól kap ekkor egy fiatal, átható és sajnos nagyon nagy súlya van az önbecsülés szempontjából. Őszintén kérek tehát minden szakembert, szülőt, ismerőst, ne rakjon plusz terhet ezzel a gyerekekre.

Ezen kívül nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy a felnőtt emberek jó része is nehezen fogadja el a testét.  Éppen egy rövidke nem reprezentatív felmérést küldtem körbe az interneten, aminek egyik állítása: Elégedett vagyok a testemmel. Felnőtt nők a kitöltői, és majdnem 60%-uk válaszolt úgy, hogy egyáltalán nem elégedett, ha a testére gondol. Vajon számukra milyen érzés, ha megjegyzést tesznek rájuk, vagy az öltözetükre?

Közben nagyon furcsán érzem magam, mert olyan, mintha indokokat hoznék fel, miért nem szabad a másik testéről beszélgetni. Holott az lenne a lényeg, hogy nem kell megindokolni. Nincs olyan helyzet, amiben kéretlenül szóba kellene hozni ezt a témát. Természetesen, ha valaki egy orvost, edzőt, barátot felkér arra, hogy segítsen meggyógyulni, stílusát kialakítani, életmódot váltani, edzeni, akkor e célok mentén beszélhetnek arról, amin változtatni szeretne a kliens, a páciens, az ismerős. De ezek konkrét esetek, konkrét megbízásokkal.

Mit tehet a szülő?

Első sorban fontos jó példát mutatni. Lehetőleg ne tegyetek gúnyos megjegyzéseket más emberek ruházatára, testére, külsejére se neki, se a háta mögött összekacsintva. Közben egy pillanatra abban is érdemes elmerülni, hogy a saját lelkünkben mi történik, amikor másokat meg-, vagy elítélünk. Milyen úgy élni a mindennapokat, hogy keressük a hibát a többi ember külsejében? Vajon mennyire biztonságos világkép az, amiben az utcára lépve céltábláivá válunk tulajdonképpen mindenkinek. Vajon, ha te igyekszel máshogy látni az embereket, önmagad felé is elfogadóbbá válasz? A gyerekeid nagyobb bátorsággal lépnek ki az ajtón? Próbáld ki!

Ugyanilyen fontos, hogy kezdjetek el dolgozni önmagatok elfogadásán! Ha fontosnak tartod az egészséges fizikumot, akkor nyugodtan képviseld azt! Próbáljatok ki új ízeket, új sportokat. Mutass jó példát! Ha éppen nincs időd, energiád minderre, egyszerűen vállald fel, hogy most pihenésre van szükséged, vagy, hogy éppen megkívántad a junk foodot. A fiadat, lányodat pedig bátorítsd, szeresd, dicsérd, fogadd el!

Mint ahogy magadat is. A füle hallatára rendszeresen ostorozni, szidni önmagad, nem a legelőrevivőbb irány. Persze, vállalhatóak ezek az érzések. A legfontosabb az lenne, hogy ha már megvannak, akkor dolgozz velük! Nem vagy hibás, mert ezt érzed. Nem kötelező magadra ragasztani az „imádom magam” álarcát. De ha van erőd, akkor tegyél magadért! Keress olyan önismereti csoportokat, szakembereket, könyveket, lehetőségeket, amiknek segítségével egyre közelebb és közelebb juthatsz a pozitív énképed kialakításához. Ez lehet, hogy nagyon hosszú út. De csodás példaképpé válhatsz a gyermekeid számára.


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: