Quantcast
Kezdőlap Ti írtátok... A Tisza-tavi Ökocentrumban jártunk

A Tisza-tavi Ökocentrumban jártunk

Kovács Móni

Amikor a szüleimhez megyünk látogatóba, általában átszeljük Poroszlót, így nem volt nehéz kiszúrni az Ökocentrumot, ami 2012-ben nyitotta meg kapuit. A kezdetektől érdeklődéssel figyeltem a komplexum épülését, és az első pillanattól tiszta szívből örültem, hogy végre az ország ezen részén is történik valami fejlesztés. És kiderült: nem is akármilyen! Végre egy világszínvonalú  létesítmény Kelet-Magyarországon, ahol a belépéstől a kilépésig újra gyereknek érezhetjük magunkat!

A látogatók több jegytípus közül válogathatnak – pénztárcájuknak, érdeklődési körüknek, és a rendelkezésre álló időnek megfelelően. Mivel mi kisgyermekkel érkeztünk a kánikula közepén, csak az alapcsomagra váltottunk jegyet, de mehettünk volna csónakázni 45-50 percre, és egy 3D-s rövidfilmet is megnézhettünk volna. Majd később ezt bepótoljuk.

Az alapcsomag sem hagy hiányérzetet senkiben, ugyanis kényelmes tempóban – szerintünk – 3-4 órára van szükség, hogy mindent nyugodtan körbejárjunk, megcsodáljunk, és ha a játszóteret és szabadidőparkot is ki szerettük volna próbálni, 5-6 óra kellett volna ahhoz, hogy békésen, nem rohanva érezzük jól magunkat.

Belépéskor balra vettük az irányt. A hangulatos kis fahídon átkelve teknősöket csodálhattunk jobbra és balra, de ezen az oldalon van a nagyon aranyos állatsimogató, ahol egy kíváncsi kecskegyerek barátkozott a kis embergyerekkel. Nem mentünk be, mert nem láttunk gondozót, én személy szerint akkor lettem volna nyugodt, ha van ott valaki, mert bár vidéki vagyok, kecskékkel, kosokkal, bárányokkal és szamarakkal csekély tapasztalatom van. A hatalmas területen mászkáló (valószínűleg mentett) gólyák, majd kicsivel arrébb a racka juhok biztosítottak számunkra látnivalót, és egy igencsak méretes gémeskutat is elhelyeztek az udvar végébe.

Ezután elkalandoztunk az épület másik oldalára is, ahol éppen a vidrák etetése zajlott. Lemaradunk róla, csak a végét sikerült elcsípni, de nagyon szórakoztató volt látni, ahogy ezek az aranyos jószágok lakmároznak, és úszkálnak a méretes tóban. A vízen kormoránokkal és vadkacsákkal osztoztak.

Tovább sétálva hatalmas pelikánok és egy hattyú látványa nyűgözött le bennünket. Itt lehetőségünk nyílt egy kis kitérőre, és naná, hogy befordultunk a tanyasi udvar felé. Az izgatott kakas felelősségteljesen végezte a munkáját: igyekezett a libák, a gyöngytyúkok és tyúkok között ingázva rendet tartani. A másik oldalon a halászattal kapcsolatos kiállított tárgyakat vizsgálgattuk, és olvastunk a tevékenység történetéről, jelentőségéről.

Kicsit arrébb magyar óriásnyulak terültek el ketreceikben, majd még hátrébb egy igazi parasztházba léphettünk be, ami tökéletesen tükrözte a 19. századi emberek mindennapi életét. A megrakott ágy, a nélkülözhetetlen kemence, a konyha, és a rengeteg eszköz (mind feliratozva!) engem egy régi kedves rokon házára emlékeztetett, és persze kellemes emlékeket idézett bennem, de annak, aki nem látott még parasztházat belülről, nem szabad kihagynia ezt az 1818-ban épült takaros kis házikót.

Visszatértünk az eredeti útvonalra, ahol egy párásító kapun áthaladva értük el a szarvasok elkülönített területét. Épp sziesztát tartottak, de így is csodálatos volt látni ezeket a gyönyörű állatokat.

Tovább haladva jutottunk volna el egy szabadidős parkhoz, ha jól láttam volt ott szénabála, és csónak is, szóval elképesztően jó mókának tűnt, de idő szűkében tovább kellett haladnunk.

Az őzek mellett fácánokkal is találkoztunk, és persze a kisfiam nem bírta kihagyni, hogy belemásszon az óriási homokozóba. Az egész játszótér egy hatalmas homokozó, így csak itt el tudtunk volna tölteni egy fél napot. Szerencsére hiszti nélkül sikerült tovább indulni, és végre bejutottunk az épületbe is, ahol azonnal a halakat akartuk megnézni, így a föld alatti szintre lifteztünk.

Legmerészebb álmaimat is felülmúlta, amit láttunk. Bemelegítésként a vidrák víz alatti akváriumába kukucskáltunk be, de valószínűleg az etetés után egy eldugott sarokban pihentek. Óriási pontyok, kárászok, compók úszkáltak másutt. Ahogy haladtunk, úgy mentünk egyre mélyebbre. A csukák, majd a harcsák területe után következett a fő attrakció: a hatalmas vizák. Mintha kisméretű cápák úszkáltak volna körülöttünk. A medence kiképzése lehetővé teszi a halak számára, hogy a fejünk fölött ússzanak át, így óriási élmény volt ezeket a monstrumokat szemügyre venni. Nem tagadom: innen nem akartam elmenni, szerettem volna csak csodálni őket órákon keresztül.

De azért nem hagyhattuk ki a 7. emeleten lévő kilátót sem, ahonnan fantasztikus látvány tárult elénk: az egyik oldalon a tó, a másikon a Mátra és a Bükk szépségeit fedezhettük fel.

Innen már csak a földszinti éjszakai életet bemutató terembe mentünk be (gondoltuk mi legalábbis), ahol békákat, gyíkokat, kígyókat keresgéltünk a terráriumokban. A kijáratnál pedig egy teljesen üvegfalú terembe léphettünk, ahonnan kiláttunk a lenyűgöző környezetre. Pár lépéssel arrébb pedig egy mókás térképen állhattunk, amihez egy kis irányítópult is tartozott. Az általunk kiválasztott település helyét egy felvillanó piros fény jelezte a vastag üveglapon, amire leginkább csak a kisfiam merészkedett fel. De a kör alakú ablakon lepislogva még egy utolsó pillantást vethettünk a vizákra.

Ezután tényleg búcsút vettünk az ökocentrumtól, és teljesen feltöltődve, élményekkel tele távoztunk. Mondanom sem kell: alig várjuk, hogy újra mehessünk! Jó szívvel ajánljuk nektek is!

Ez is tetszeni fog