A zenetanulás játékos fejlesztés is egyben

2018-01-23

„A hangszerek megismerésével olyan élményben lehet részük a gyerekeknek, amely elkíséri őket egy egész életen keresztül.”

Legjobb gyermekbarát éttermek - mobil
hirdetés

Interjú Urbán Marcellel a Budai Magánzeneiskola igazgatójával / tanárával

- Milyen újdonságokat vezettetek be 2017-2018 –as tanévben?
Két dolgot kell megemlíteni az újítások kapcsán. Nincs jobb dolog a zenélésnél, és nincs nagyobb öröm, mint amikor a tényleges zenei gondolatokat át tudjuk adni, amikor minden a zenéről szól. Egy darab megtanulása, előadása, átírása, rögtönzése, kotta hű bemutatása nagy boldogság. Ehhez eszköz a koncert, a zenekari élmény, az együttzenélés, örömzenélés, egy szám közös komponálása és persze annak a felvétele is, vagy akár egy lemez kiadása.

Számos hatás ér minket nap, mint nap, annyi az élmény, az öröm a tanítás és a gyerekekkel közös munka során, hogy az ihlet így hangzó valósággá válik. Úgyhogy merünk nagyot álmodni, és az álmokat megvalósítani, ezért hoztunk létre stúdiót és egy könyvtárat.



- A könyvtárról mesélnél még, miért hoztátok létre, és hogyan kell elképzelni?
Sikerült a könyvtárat létrehozni, amely zenei könyvtár és kottatár is, de első sorban ismeretterjesztő könyvek, regények, mesék, verseskötetek, enciklopédiák, szótárak alkotják, egyszóval minden, ami kikapcsolhatja a gyerekeket, vagy esetleg felkelti az érdeklődésüket.

A könyvtár felépítésénél fontos volt, hogy mai kortárs regények és mesék is belekerüljenek a kínálatba, ezért a kortárs felelős partnerünk a Csimota kiadó lett. A régi mesék, klasszikus regények - amiken én is felnőttem - saját könyveim.


 
- A stúdióról is mondanál pár szót?
 Több stúdiót alakítottunk ki és ez elképesztő izgalommal tölt el még most is, hiszen lehetőségünk van lemezeket készíteni, sőt már ki is adtuk az elsőt. Ezer lehetőséget kínál a stúdió, hiszen minden gyermek külön- külön lemezt készíthet, megformálhatja, kialakíthatja saját zenei nyelvét. Visszahallgathatja, átírhatja darabját, újra kidolgozhatja és közben észrevétlenül meg is találja saját zenei nyelvét. A stúdió másik előnye, hogy nem csak hangot rögzítünk, hanem képi anyagot is, így hamarosan klipet is fogunk forgatni.

-  Említetted, hogy vannak speciális foglalkozások is, mesélnél erről?
Számos területet szeretnénk még érinteni, ezért az egyéni órák mellett részt veszünk ettől az évtől egy közös projektben. Speciális fejlesztéseket tartunk egy kognitív fejlesztővel és egy mozgásterapeutával, mi - a BMZ -  a zeneoktatásért vagyunk felelősek.

A központban a dobolás és zongorázás valamint a zenekar áll. Kiegészítőként fúvós hangszereket használunk. Az eredmények nagyon jók, a hangulat fantasztikus.  



-Hogyan lehet hozzátok eljutni?
Aki szeretné kipróbálni milyen nálunk egy óra, jelentkezzen bátran, mert év közben is be lehet iratkozni. Fontos, hogy megkeressük, milyen hangszer tetszik a gyermekeknek és az, hogy kipróbálják azokat. Ezért is építettük fel a stúdiókat, ahol rögzíteni tudják a gyerekek a teljes darabokat vagy akár csak pár hangot.

Ebben a laza, de gyakorlatias felfogásban töltjük majd 2018 nyarát is. Várjuk oda is a jelentkezőket, nincsen szükség zenei előképzettségre, egyetlen előfeltétel a zenélés, a játék, a szórakozás és a jó hangulat!


Címkék: zene , bmz , zeneiskola , zenetanulás

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: