„Anya szenved otthon” – A főállású anyaság hullámvölgyei

2018-05-02

Szerző: Héda Veronika

„Már csak két nap, és utazunk! Már csak két napot járok iskolába, Papa már csak két napot megy dolgozni!” - ujjongott ma reggel Nagytesó öltözködés közben. „És én? Én meg viszem magammal a feladataimat" – gondoltam kicsit önsajnálóan, hiszen fő elfoglaltságom, Kistesó, az utazás alatt is elválaszthatatlanul rajtam fog csüngeni. De legalább a megszokott környékbeli játszótér helyett csodálatos tájakon tologathatom majd a babakocsit és cserélhetem a pelenkát, ráadásul Férj is intenzívebben beszáll a gyerekekkel kapcsolatos tennivalókba. Jó lesz ez, már csak két nap!

Cartoon network
hirdetés

Amíg ezeken morfondíroztam Nagytesó tízóraijának készítése közben, ő folytatta eszmefuttatását az utazás előtti időszakról: „….és Mamának már csak két napot kell itthon szenvednie Kistesóval!” Megállt a kenőkés a kezemben. Hogy micsoda?! Álljunk csak meg egy szóra! „Én nem szenvedek itthon Kistesóval.” – jelentettem ki határozottan. A háttérből Férj kuncogása hallatszott, ami sajnos Nagytesó füléhez is eljutott, és felbátorította a folytatásra: „Dehogynem! Mindig azt mondod, hogy én úgy szenvedeeeeeek!” – elnyújtott, teátrális hangon, szívére szorított kézzel, fél pár zoknival a lábán utánzott. Vagyis képzelte, hogy utánoz, mert nyilván gyorsan kijavítottam ezt a szörnyű túlzást: „Előfordul, hogy vannak olyan pillanatok, amikor elfáradok, a fejem is fáj, és Kistesó megint kiszór vagy összetör valamit, és olyankor egy kicsit szenvedek, de általában nagyon is jól elvagyok vele!” Még egy-két percig eltartott ez a beszélgetés, amíg Nagytesó felvette a másik zokniját és a pulcsiját is („De szenvedsz!” – „Mondom, hogy nem szenvedek!”), aztán elindult Férjjel az iskolába.

Én meg itthon maradtam Kistesóval és a gondolataimmal. Nem azon rágódtam, hogy vajon belül tényleg szenvedek-e vagy sem, mert nem hazudtam, amikor a fenti választ adtam Nagytesónak. Összességében csodás minden, örülök a gyerekeimnek, élvezem és értekelem a velük töltött időt, a szoros kapcsolatot, hogy szükségük van rám, hogy most még érdekesebb vagyok nekik, mint a baráti kör. De persze nekem is vannak mélypontjaim, amikor elegem van az állandó kéréseikből, a nonstop készenlétből, a láthatatlan házimunkából – szóval amikor egyszerűen elmegy a kedvem a hétköznapjainktól, az anyaszereptől, saját magamtól. Hála a sok anyukablognak és a hasonló cipőben járó barátnőknek tudom, hogy ezzel más is így van és nincs mit szégyellni rajta; nyilván mindenki igyekszik minél ritkábban kiborulni, aztán változó, kinek hogy sikerül.



De vajon mindebből mi jön le a gyerekeimnek? Mi marad meg bennük az itthon töltött közös időszakból? Ugye nem csak annyi, hogy anya (vagy nálunk mama) „szenved itthon”? Hol vannak a békésen, közös játékkal, olvasással eltöltött órák? Hol van a közös sütéssel-főzéssel, vagy akár házi feladat írással elvégzett munka öröme, aminek a végén együtt vagyunk büszkék az eredményre? Hol van a rengeteg közös program vidámsága, amikor együtt hintázunk, homokozunk, bújócskázunk a játszótéren, vagy barátokkal találkozunk és még otthon is az együtt átélt élményekről beszélgetünk? Ezeknek Kistesó is a része, a meghitt pillanatokról, összebújásokról nem is beszélve! Hova lesznek a kiegyensúlyozott, boldog percek a gyermekkor mérlegén, tényleg képes őket lenyomni az a néhány nehezebb időszak?

Biztos vagyok benne, hogy nem. Előbb-utóbb a helyére kerül minden a gyermekeinkben, az igyekezetünk ugyanúgy, mint a gyengeségeink. A múlt távlatában kiegyenlítődnek az érzelmek, a viharok és a közös nevetések távoli emlékké szelídülnek. Nem tudjuk, mi az, ami élesebben megmarad majd bennük, de az biztos, hogy az a szeretet, odafigyelés és pozitív megerősítés, amit a gyermekkorban kapnak tőlünk, egy életen át védőbástyaként szolgál majd nekik a nehézségekkel szemben.



Miközben ezeket írom, Kistesó felébred délutáni alvásából. Bemegyek hozzá a szobába, ő pedig felteszi a szokásos kérdéseit: „Papa?” – „Papa dolgozik.” –„Tesó?” – „Tesó iskolában van.” – „Mama?” – „Mama itthon van.” – válaszolom, és boldog vagyok, ahogy ezt kimondom. Boldog vagyok, hogy ő itt van, és hogy itthon lehetek vele.


Címkék: anyaság , anya , gyerekekkel csavargó

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: