A kislányom ballag az oviból, a barátnőm kisfia a bölcsiből. Miért kell ilyen kicsi korban ballagást rendezni? Nem csak felesleges felhajtás az egész? Mi marad meg ebből a gyerekeknek?
Elgondolkodtatott, hogy vajon mennyire lehet tudatos egy bölcsis számára, hogy otthagyja a bölcsödét? Valószínűleg semennyire. Nem búsulnak, azért mert elhagyják a kis barátaikat, a jól megszokott játékokat és a dadus néniket. A bölcsődei ballagás inkább a szülőket és a bölcsődei gondozókat emlékezteti az idő múlására. Potyognak a felnőtt könnyek, csodálkoznak a gyerekek, mert ők cseppet sem hatódnak meg attól, hogy kinőttek egy intézményt és öregebbek lettek egy-két évvel.
Az ovis ballagás, sem igazán tudatos még, vagyis inkább a gyerekek számára ez a fajta változás, még nem jár veszteség érzéssel, nem azon merengenek, hogy milyen kár, hogy vége van és lezárult életüknek egy fontos szakasza, inkább alig várják az elkövetkező, izgalmas eseményeket. A kislányom egyáltalán nem fogja fel tragikusan, hogy hamarosan már nem oviba fog járni, hanem egy teljesen más épületbe, ami sokkal nagyobb és komolyabb. Kíváncsian várja az iskolát és örömmel készül a következő korszak nyitányára. Kicsi szívében szép emlékeket és sok tapasztalatot visz tovább, persze sohasem felejti el az óvodát, és amit itt kapott.
Az első nap lázas izgalmát, hogy anya elmegy, de nem messzire, ő itt marad, de csak egy kicsit. Az első, aprócska szerelmet és az ezzel járó mini csalódást, hogy az a fiú aki, tetszik neki, más lánynak is ad titkos ajándékot, amit ugyanúgy a szekrényébe rejt. Az első barátság kialakulását, és az ehhez kapcsolódó első nagy sírást: fel kell dolgozni, hogy az igaz barátnő elköltözik, mert a szülei egy messzi városban kapnak munkát. De emléke szerencsére örökre megmarad, mert anya beragasztotta a fényképét, és nagybetűkkel felírta a nevét, a babanapló ovis jegyzeteihez, a barátok címszó alá. Azt is meg kell emészteni, ha a szeretett óvónő máshol kap állást, és pont az utolsó évben, egy teljesen más néni veszi át a helyét, akit nagyon nehéz megszokni. Hiába meg kellett tanulni, hogy egy nagyvárosi óvodában állandó változás van.
Örök emlék marad a kubai származású dada bájos, tört magyarsága, napsütéses, derűs mosolya, lehengerlő temperamentuma. A kedves gondnok bácsi mindenben profi szakértelme, hogy mindenféle bajra van gyógyír, még arra is, ha a fogkrémes tubus teteje bennreked a picike csap kicsinyke lefolyójában, ha az összecsukható ágyacska véletlenül leszakad, vagy ha száz lufit kell azonnal felfújni, az egy órán belül kezdődő ovis programra. És ha más jellegű probléma akad, az óvónéni is azonnal segít, sőt anyának is szól, ha kell.
A kis ovis ballagó tarisznyákba a sok szép emlék mellett, ott lapul a gyermeki hit, szeretet és őszinteség is. A kicsik elhagyják az óvodát, de elhoznak egy kis csodát, a közösségi lét első, ártatlanul tiszta benyomásait. Egy ideális lenyomatot a világról, ahol mindenre van megoldás. És hogy ezek után túlzás-e az ovis ballagás? Semmiképpen sem, mert örökre szép emlék marad, és legalább az anyukák és az óvónénik is jól kisírhatják magukat.
Képek forrása:
kép1: mmtpl.com
kép2: sarvottamnoida.com