Quantcast
Kezdőlap Stílus & DesignDesign tárgyak BoBoCar: A járgány, amit még a nagyik is ki akarnak próbálni – és meg is tehetik!

BoBoCar: A járgány, amit még a nagyik is ki akarnak próbálni – és meg is tehetik!

pottyos

Az első és legmeghatározóbb élményünk a BoBoCar tesztelése során az volt, hogy mi, szülők is rögtön ki akartuk próbálni, 120 kilós teherbírásának köszönhetően ennek nincs is akadálya, a mosolyt pedig nem lehetett letörölni az arcunkról!

Aztán egy kicsit engedtük, hogy a gyerekek is menjenek vele, de mikor megérkeztek hozzánk a nagyszülők, mit volt mit tenni, ismét át kellett adniuk a volánt. Még jó, hogy egy gyerek és egy átlagos méretű felnőtt is elfér az ülésén, és ami még fontosabb: két gyerek együtt is kényelmesen utazhat rajta. Így nálunk a fiúk legfeljebb azon vesztek össze, ki kormányozzon, és ki legyen a hátul ülő utas, de a viták hamar elsimultak, mikor felismerték, hogy mindkét pozícióban remek szórakozás autókázni vele. A sárga-fekete színkombináció révén adott volt, hogy taxisat játszottak, de gördeszka-autónak is nevezték, formájáról helikopterre is asszociáltak.

Miért is örülünk, hogy megismertük a BoBoCar-t?

A BoBoCar lett 2017-ben az Ország Játéka verseny győztese, mozgásfejlesztő kategóriában, nem véletlenül:

Lehetőség a szabadban, vagy a szobában mozgásra

Ismét elérkezett az évnek a délután 4-kor már sötét van – szakasza, súlyosbítva a hideg, sokszor esős, vagy épp szeles időjárással, megspékelve a gyakori betegeskedéssel. Ilyenkor a kisgyerekes szülők legnagyobb kihívása, hogy a srácok mozgási energiájukat a lakásban is biztonságosan le tudják vezetni. Üdvözlünk minden olyan eszközt, ami ezt megkönnyíti, ráadásul még fejlesztő hatással is bír!

Ez a szerkezet minden sima felületen (parkettán, járólapon) könnyedén gurul, ugyanakkor kinti használatra is alkalmas (betonon, járdán).
Szőnyegen, füvön, illetve legó elemekkel teleszórt szobában nem működik megfelelően, így sajnos a gyerekek kénytelenek előbb rendet rakni a lakás minden olyan szegletében, melyet a BoBoCar-ral be szeretnének járni. Mi már ennek a gondolatától meg is vettük!
Tehát az év minden napján közlekedhetnek vele a gyerekek, akár a négy fal között, akár a szabadba szervezünk mozgásprogramot.

Biztonságos, strapabíró, könnyű

Nagy teherbírása mellett vitathatatlan előnye, hogy teljesen stabil, nem lehet vele felborulni hiába próbálkoztak vele a gyerekek, ellentétben a kis műanyag motorokkal, amikkel sikerült már jó néhány kétségbeejtően akrobatikus műveletet végrehajtaniuk. De még ha el is tudná érni a veszélyt mágnesként vonzó csemeténk, hogy leessen róla, akkor se érné nagy baleset, mivel az ülés elég alacsonyan helyezkedik el. Minden felülete lekerekített, sima műanyagból áll, így az egyensúlyozásban még csekély tapasztalattal rendelkező gyerkőcök is sérülésmentesen használhatják. Ugyanakkor jól bírja az igénybevételt, nem könnyű elrontani, vagy kárt tenni benne – erre szerencsére nem is tettek kísérletet a fiaink, de még az ilyen hajlammal megáldott rosszcsontoktól sem kell féltenünk.
További előnye, hogy könnyű, így nem kell – a gyereken kívül – nagy súlyokkal felmálházva cammognunk haza a játszótérről, ha szemünk fénye hazafelé már túl fáradt a kocsihajtáshoz. Vaaagy: egyszerűen ráülünk, és hazagurulunk vele mi – csak győzzenek a gyerekek utolérni!

Egyedi meghajtás

A lábbal hajtós járművekkel szemben a BoBoCar-t feltett lábakkal, a kormány jobbra-balra mozgatásával lehet előre-, illetve ha 180 fokkal eltekerjük a kormányt, hátrafelé elmozdítani. Ezt minden bizonnyal Frédi és Béni is megirigyelte volna, ha az ő idejükben találták volna fel ezt a járgányt. Az egyedi kormányhajtású technika fejleszti a gyerekek mozgáskoordinációját, a szem-kéz koordinációt, gondolkodásra késztet, bár egy kis gyakorlás után a kormányzással is olyan egyszerűen tudnak manőverezni vele, mint lerakott lábakkal. De amíg hozzászoknak a gyerekek, vagy ha küszöbök, és kevésbé sima felületek tarkítják útjukat, a hagyományos módszerrel is hajthatják.

Vásárlásunkkal most adakozunk is

„Vásárolj 1-et, adj 1-et” akció keretében, ha most vásárolunk egy BoBoCar-t, egy általunk választott óvoda, bölcsőde, alapítvány, vagy civil szervezet kap egy BoboCar-t tőlünk ajándékba. Nincs is ennél alkalmasabb időszak a jótékonykodásra!

Korhatár nélkül

Nem győzőm elégszer hangsúlyozni: a BoBoCar használatának nincs felső korhatára, azaz végre egy olyan kisautónk lehet, amit a gyerekekkel együtt is használhatunk, sőt, még nélkülük is! A szülővé válás számos pozitívuma közül az egyik legnagyobbat erősíti: miszerint felnőtt fejjel újra gyerekek lehetünk, és felszabadultan játszhatunk.

A BoBoCar-nak, felsorolt előnyei mellett, az ára is kedvező, karácsonyra remek ajándékötlet, mi már készítjük neki a helyet a leendő fa alá!

Ez is tetszeni fog