Három hét alatt beskatulyázva: az osztály rossza

2017-09-26

Szerző: fater.hu

Van valahol egy iskola, falain minden reggel vöröslik a napkelte, kapui reggelente szorgosan gyűjtik be a hátitáskáikat hangyamód cipelő gyermekeket.

Familypark halloween
hirdetés

Ebben az iskolában a tanító nénik maguk meszelik az osztálytermeket, mert hosszú a nyári szünet és nem lankad a lelkesedés az évek múlásával sem. Ebben az iskolában a szülők szülők, a gyerekek gyerekek, a gondnokok még gondnokok.

Mi történik azonban, ha iskolakezdő gyermekünk arcát megkarmolja az osztály rosszának kikiáltott kisfiú?

Semmi.

„Lemostuk, behintőporoztuk, de otthon még borogatni kell.” – hangzanak el a szigorú utasítások, amikor Gyerkőcöt elhozom a napköziből. Végignézem a kis felszántott arcát. Alapos munkát végzett az osztály rossza, meg kell hagyni. Szerencsére Gyerkőc nem hímes tojás, neki ez meg se kottyant, mégis kérdőre vonom a szemöldököm és megtudakolom, hogy mi a fenét csináltak, hogy ez lett a vége… „Megkarmolta.” De miért? – kérdem kíváncsian. A tanító néni ingerülten feleli: „Mert ő ilyen. Csak úgy karmol és ilyeneket csinál.” Milyeneket? És vajon miért? Pedagógus vagyok. Nem gyakorlom a szakmám, úgyhogy csak fogjam be a számat egészen nyugodtan. A kis tettes lapít, hiszen pellengérre állítják az áldozat apukája előtt. Nem is értem, miért van szükség a délutáni bünti után erre a megszégyenítésre. „Ő ilyen.” – zúdul a láthatatlan pecsét a karmolós kisfiú homlokára. Büszkeség és szégyenérzet ül a barna szemeiben. Majdnem elsírja magát, aztán mégsem, mert tökös kis srác. Feltehetőleg van tapasztalata a tűrésben, nem először kell dacolnia a pedagógiai szaktudással. Egyetlen gyerek sem az iskola első három hetében válik „problémássá”. Az ilyen magatartás mögött hosszú hónapok vagy évek munkája lakozik, és külsősként csak találgatni tudom, hogy vajon miért karmol ez a kisfiú. Odahajolok hozzá és megsimogatom a fejét: „Figyelj, ha bajotok van egymással, próbáljátok legközelebb megbeszélni. Szerintem Gyerkőccel egész jól szót lehet érteni. Jó?” Nem várok konkrét választ, csak szeretném elvenni az élét a történteknek. Minden macska karmol, és biztosan nem ok nélkül. Közben a tanári szigor újra lesújt: „Jól van fiam, akkor legalább kérj bocsánatot. Ha már magadtól nem jön, ugye?” De jön, valami flegma bocsánatkérés, mint egy szemtelen kismozdony, odafüttyent, aztán a kritika, hogy miért is nem hangosabban. A tanító néni ma délután valahogy nem áll a helyzet magaslatán, és kezd roppant kellemetlenné válni ez az intermezzo. Gyerkőc bíztatja a kisfiút, hogy ő már rég megbocsájtott neki. Jó látni rajta, hogy ilyen könnyedén veszi a lapot. Kérem a két törpét, hogy fogjanak kezet, hátha kibillenthetjük a tettest az áldozati helyzetből. Szeretném mindkettejüket elvinni egy gombóc fagyira, vagy a térdemre ültetni őket, csak elhagyni ezt a büntetőtábornyi négyzetmétert, ahol már elszedtek könyvet, tolltartót, füzetet is a vétkes gyerektől – meséli a szaktudás. Ehhez csak gratulálni tudok: három hét után megvan az osztály rossza – nyugtázom valami mély szomorúsággal. Gyermeteg fejemmel reménykedem abban, hogy a pedagógiai kihívás abban rejlik, hogy ez a karmolós macska az elkövetkezendő hónapokban mégiscsak valahogy megszelídüljön. Közben visszaköszönnek a gyermekkori emlékeim a mindig izgága Viktorról, akit azért ültettek mellém, mert az osztály rosszát egy méla-dagi majd jobban kezeli, ha már a szaktudás csütörtököt mondott. Én bizony odacsaptam párat, de a párnál tényleg nem többet. Harmadjára pedig bocsánatot kértem tőle, mert ez a Viktor szeretnivaló osztály rossza volt. Egy helyben áll az idő.

Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!


Címkék: nevelés , iskola , osztály

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: