Quantcast
Kezdőlap Ajánló Hogyan készüljünk a nagy napra? – Hivatalos része

Hogyan készüljünk a nagy napra? – Hivatalos része

Kaveczki Andrea

Mindent kitaláltál már? Hosszú uszály, röppenő, libbenő lepkék, rózsaszín habos ruhás koszorúslányok, négy emeletes menyasszonyi torta, pici makaronok üdvözlő ajándéknak, miközben Nagyi agyvérzést kap az ekrü ruhádtól, hiszen az csakis hófehér lehet? Vagy éppen ellenkezőleg, puritán, szűk családi kör, két tanú és kész? Ez az álom, de ahhoz, hogy eljöhessen a nagy nap, végig kell járnunk egy szárazabb, hivatalban várakozós, papírokat aláírós utat is.

Ezzel kapcsolatban talán azt érdemes megemlíteni először, hogy Magyarország nem Amerika. Romantikusnak tűnhet az elképzelés, hogy felfokozott érzelmi túlcsordulásunkban hirtelen berohanunk az utunkba eső első anyakönyvi hivatalba és összeházasodunk. Szép? Lehet, de az életben nem így működik.

Hát akkor hogyan?

Amíg nem tisztázott a kérdés, hogy földrajzi értelemben véve hol hajtjátok igába a fejetek, igazán kár pörögni, ugyanis a házassági szándékot azon település anyakönyvvezetőjénél kell bejelenteni, ahol majd házasodni szeretnétek, méghozzá jövendőbelitekkel egyszerre megjelenve, személyesen. Bármennyire is jó lenne skype-on, vagy felváltva (Te bemész hétfőn, a vőlegényed pedig szerdán mindent aláír) sajnos nincs lehetőségünk, sőt elektronikus ügyintézés sincs! A házasságkötés helyszíne nem kell, hogy egybeessen lakóhelyeddel, bárhol kimondhatjátok a boldogító igent, kicsiny országunk határain belül. Ha Békéscsabán úgy döntötök, hogy márpedig Nyíregyházán házasodtok, akkor erre megvan a lehetőségetek. Ezzel szemben az anyakönyvvezető még véletlenül sem ridikül, nem vihetitek magunkkal a „sajátotokat”. Csak ott adhat össze benneteket, ahol dolgozik és csak annak a településnek az anyakönyvvezetője, ahol a házassági szándékot bejelentettétek.

A házassági szándék bejelentéséről az anyakönyvvezető jegyzőkönyvet vesz fel. Ehhez kapcsolódóan kérdései is lesznek, ezekre a menyasszonynak és a vőlegénynek mind-mind válaszolniuk, hivatalos szóhasználattal élve: „nyilatkozniuk” kell.

Nézzük, mik ezek?
– Döntenetek kell a névviselésről. Most vagy soha alkalom, hogy megcifrázzátok kötőjellel, esetleg -nével. Ezentúl mindenféle variáció akad, persze vannak olyan elvetemültek, akik egyszerűen csak úgy maradnak, ahogy voltak. Ha pedig meggondoljátok magatokat, akkor sincs baj, amíg az anyakönyve nem vésik be, különleges vízhatlan tintával, addig még módosítható.
– Ha nem lesz közös nevetek, akkor a leendő gyermek/ek családi nevéről is meg kell egyeznetek. Nyugi, ezen is változtathattok az első lurkó megszületéséig.

Kis határidő számítás:
Szilárd és eltökélt elhatározásotokat legalább 30 nappal korábban kell bejelentenetek, ugyanakkor figyeljetek arra is, hogy túl korán se kezdjetek neki az ügyintézésnek: ha 12 hónapon belül nem mondjátok ki az igent, akkor kezdhetitek az egészet elölről.

Mit vigyetek magunkkal  az anyakönyvvezetőhöz?
– Érvényes személyi igazolványt, vagy vezetői engedélyt, vagy útlevelet. Nem, a lejárt nem jó! Akkor sem jó, ha rólatok van szó…
– lakcímkártyát
– születési anyakönyvi kivonatot
– amennyiben a felek egyikének vagy mindkettőjüknek nem az első házassága, akkor

Elvált családi állapot esetén: az utolsó megszűnt házasság felbontását igazoló általában bírósági határozatot
Özvegy családi állapot estén: a volt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát, vagy a házastárs halálát megjegyzésként tartalmazó házassági anyakönyvi kivonatot, vagy a házastársat holtnak nyilvánító, illetőleg halál tényét megállapító jogerős bírói határozatot tartalmazó házassági anyakönyvi kivonatot. Az előző házasság megszűnése utáni névviselés megállapítására be kell mutatni a házassági anyakönyvi kivonatot.
Elvált bejegyzett élettárs vagy bejegyzett élettársi kapcsolata megszűnt családi állapot esetén: a bejegyzett élettársi kapcsolat létrejöttét igazoló anyakönyvi kivonatot és közjegyzői végzést, vagy bírósági határozatot a bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnéséről.
Özvegy bejegyzett élettárs családi állapot esetén: a volt bejegyzett élettárs halotti anyakönyvi okiratát, vagy a bejegyzett élettárs halálát megjegyzésként tartalmazó, bejegyzett élettársi kapcsolatok anyakönyvéből kiállított anyakönyvi kivonatot.

Talán a legfontosabb, hogy Magyarországon csak az anyakönyvvezető előtt megkötött házasság érvényes. Vannak országok, ahol az egyházi szertartást is elismeri az állam, nálunk nem. Ha csak templomban vonultok, akkor hivatalosan nem számítotok házasnak.

A 30 napos várakozási idő alól felmentés adható. Ezt a kérelmet a házassági szándék bejelentésekor a menyasszonynak és a vőlegénynek közösen kell benyújtania. A sietségnek természetesen megvan az ára, hiszen illetékköteles és a jegyző bírálja el. A felmentési kérelmet indokolni kell. Ilyen okok lehetnek pl. terhesség, lakásvásárlás, külföldi munkavállalás, egyik fél várhatóan bekövetkező halála (ezeket igazolni kell!)

Fontos információ lehet:
Habár nagyon jól hangzik, hogy sátoros ünnepeteket állami tűzijáték színesítse, mégsem lehetséges, ugyanis a közeli halállal fenyegető állapotot kivéve nem köthető házasság január 1-jén, március 15-én, nagypénteken, húsvétvasárnap, húsvéthétfőn, május 1-jén, pünkösdvasárnap, pünkösdhétfőn, augusztus 20-án, október 23-án, november 1-jén és december 24–26-án, továbbá ha az az adott képviselő-testület hivatala köztisztviselői számára munkaszüneti nap, július 1-jén.

Ez is tetszeni fog