Quantcast
Kezdőlap Ti írtátok... Hogyan nem lettem szuperanya?

Hogyan nem lettem szuperanya?

Czafrangó Ági

Az év vége mindenkinek egyfajta számvetés időszaka, nekem most különösen, mivel a gyerekekkel otthon töltött éveim végét is jelenti egyben. Összegeztem, mi mindent (nem) sikerült ezen időszak alatt megvalósítanom, és az eredeti elképzelésemmel ellentétben: hogy nem lettem szuperanya.

Házitündér se

A GYES-en lévő anyuka, amellett, hogy gyerekeket nevel, teljes munkaidős háztartásbelivé avanzsál, így saját sikerét (és sikertelenségét) a házimunkák el(nem)végzése alapján is lemérheti.

Nekem összesen két alkalommal sikerült a lakást teljes pompájában, vasalt függönyöstül, ragyogó fürdőszobástul, kisuvickolt konyhaszekrényestül megcsodálnom: amikor a terhességeim végefelé a fészekrakó ösztön nagytakarításra sarkallt. Ahogy ott egyensúlyoztam gömbölyű pocakommal a létra tetején pókhálókra vadászva, elképzeltem, hogy a gyerekeimmel itthon töltött időben mindig ez a steril látvány fogad majd. Hahaha – kacarászott eközben magzatom – micsoda naivitás volt azt képzelni, hogy kisbaba mellett minden maradék időmet és energiámat a takarításnak szentelem majd.

Persze nem akarok senkit elriasztani, aki vendégségbe készül hozzánk, hiszen a látszat-rend és tisztaság mindig megvan, de jaj annak, aki benéz a szekrények mögé, elmozdít egy porfogó tárgyat a könyvespolcon, vagy netán az 51-es körzetbe: a spájzba téved! A garázs és a padlás pedig még számomra is olyan veszélyzónák, ahova csak szökőévben egyszer, alkalmas védőruházatban és szemellenzővel merészkedek, akkora ott a vizuális környezetszennyezés.

A vasalás, mint olyan, két hónap után kopott le a teendő-listámról, addig lelkesen hősterilizáltam nagyobbik fiam teljes outfit-jeit, (igen, még a zoknikat is), míg meg nem elégeltem. Azóta előnyben részesítek minden gyűrődésálló anyagot, vagy egyszerűen lejjebb adok a sima ruha igényéből.
A kicsinek a kórházba bevitt holmit azért még kivasaltam, nehogy majd – a fotódokumentációra alapozva – felrója nekem kamaszkorában, hogy nem elég, hogy újszülöttként a bátyja kinőtt, pecsétes bodyját adtam rá, de ráadásul gyűrötten?!

A konyhában egész szép fejlődési ívet sikerült bejárnom, az egyetemista porleveses-tojásrántottás repertoártól a háromfogásos vacsorás süteménymágus szintig, de hogy ne kapassam el túlzottan a családot, hétköznapokon inkább az ebédrendelés opciót választottam.

Rend és rendszer

Ahogy a rend megteremtésében, úgy a rendszerek és a rendszeresség bevezetésében is akadtak kihívásaim.
Pedig én szeretem, ha van napirend, és több az előre látható teendő, mint a spontán feladat, de a gyermekeim ezzel nem értettek egyet, és a férjem se teljes mértékben. Így 3:1 arányban kisebbségben maradtam a takarodó pontos időpontjának, az altatás rutinjának, az étkezések békés lezajlásának, és a káosz felszámolásának elkötelezett híveként. De szélmalomharcomat nem adtam fel, szerencsére az állami intézményekben (bölcsőde, óvoda) lelkes támogatókra találtam e tekintetben.

A türelmes énem – a mi?

Gyermekeim születése előtti legszembetűnőbb erényem: békés természetem és türelmes énem ez alatt a pár év alatt a feledés homályába veszett. Pedig én voltam az, akit az egyetemi vizsgák előtti feszült helyzetben ámulattal néztek: hogy tudok ilyen nyugodt maradni? Én voltam, aki a határidős munkavégzés utolsó utáni órájában is higgadtan pötyögtem a számítógépen – és nem a felmondólevelemet írtam. Nem létezett az a belvárosi dugó, kigyulladó metrókocsi, bevezetett új adónem, ónos eső vagy hőségriadó, ami tartósan ki tudott billenteni lelki békémből. Egyik barátnőm még tiszteletbeli béke Nobel-díjat is adományozott nekem ezért.
Szép lassan megváltozott mindez, gyermekeim születése után: évekig húzódó alvásmegvonással és hasfájós kisbabákkal kikezdett idegrendszerem megismertette velem és közeli hozzátartozóimmal a nem türelmes énemet is. Most már elég egy közepes erősségű hiszti, egy több rendbeli ellenkezés, vagy egy tíz percen át tartó falnak beszélés, és bomba(nő) módjára robbanok.
Így aztán nem telt minden napunk szappanbuborékos, babakacajos, mondókázós mesevilágban, hanem volt kiabálás, kiborulás, hiszti is bőséggel – és nem csak a gyerekek részéről.

Anya mögött én

Egy szuperanyának illene minden idejét és energiáját a gyerekeinek szentelnie, és egyedül sportolás helyett baba-mama tornára járnia, barátnőzés helyett kisgyerekes sorstársakkal összejárnia, én mégis hagytam, hogy időnként előbújjon az anyaságom mögül az énem. Néha még olyan gaztetteket is elkövettem, mint sorozatnézés, könyvolvasás, vagy a neten szörfölés, ahelyett, hogy ebben az időben is a gyerekekkel játszottam volna, természetesen fejlesztő játékokat, amelyeket az alvásidejükben találtam ki, és állítottam össze kreatív hobbim keretében.

Most, hogy az anya szerepem mellett újra előtérbe kerül (dolgozó) nő énem is, nem bánom, hogy az elmúlt években se hagytam elveszni, bajban lennék, ha most nem találnám.

Összegzés

A mérleg nem lenne teljes, ha csak a negatív oldalt sorolnám, ezért hozzáteszem, hogy a fiaim többé-kevésbé teljes testi és lelki épségben túlélték kisgyermekkorukat, a lakás se amortizálódott elfogadható mértéken felül, és még a türelmetlen énemet se sikerült annyira egyeduralkodóvá tennem, hogy ne kapjak majd’ mindennap puszikat, öleléseket, simogatásokat és szerető szavakat a gyerekeimtől.
Még ha én úgy is érzem, hogy többet is ki lehetett volna hozni ebből az időszakból, hogy szuperanya lehessek, valószínűleg ők erre nem így fognak emlékezni.
Feltéve, hogy ez az írás nem kerül a kezeik közé kamaszkorukban, jó alapot szolgáltatva a maradék szülői tekintélyem sárba tiprásához. Még jó, hogy ez a veszély nem fenyeget, hiszen csak az internetre került fel.

Ez is tetszeni fog