Frusztráló vacsoraidő: elkészíted, amit a gyerek szeretne enni, majd leteszed elé, és nem kér. Esetleg mást kér.
Te pedig vagy megfőzöd azt a mást (és lehet, hogy abból sem fog kérni), vagy leállsz alkudozni még egy falatért, ha megeszi a felét, akkor kap desszertet, stb. De közben már utálod a vacsoraidőt, és nagyon szívesen megszabadulnál ezektől a harcoktól.
Ehhez nyújt segítséget Ellyn Satter a könyvében, aki a felelősség megosztásáról beszél a evésekkel kapcsolatban: te döntöd el, mikor van a vacsora, mit készítesz, és hol tálalod, a gyerek pedig eldöntheti, akar-e egyáltalán enni, és ha igen, mennyit.
Ilyenkor mindig legyen az asztalon olyan étel, amit a gyerek szeret, és valami más is, amit pedig te szeretnél, ha megenne. Ne tegyél nyomást a gyerekre, hogy csak kóstolja meg az újat, vagy legalább ennyi vagy annyi falatot egyen belőle. A desszert ne legyen feltételekhez szabva. És a család lehetőleg egyen együtt, így a gyerek látja, hogy a szülei is esznek az egészséges ételekből, nem csak neki van odakészítve tortúrának.
Általában ez jól működik. A gyerek hamar megtanulja, hogy nincs más, csak ami az asztalon van (nem is fogja kérni, hogy készíts el valami mást), és ehet anélkül, hogy te beleszólnál. Így nagyobb lelkesedéssel próbálja ki a zöldségeket, amelyekhez amúgy nem nyúlna hozzá. Ha egy kicsit gusztusosabban is tálalod, akkor még nagyobb kedve lesz.
Időnként csinálhatod a kedvencét, ha az a pizza, akkor azt. De máskor pedig a saját kedvenced: jó, ha a gyerek látja, hogy időről időre mindenki megkapja a kedvenc ételét. Ha van desszert, akkor abba se szólj bele, ha előbb azt eszi meg, és csak utána a rendes vacsorát.
Szóval, mi a varázsszó? “Nem muszáj megenned.”
Persze, ettől még lehet, hogy néha nem fogja szeretni azt, ami vacsorára van. Lehet, hogy te egy órát állsz a konyhában, és a végén közli, hogy kár, hogy nincs jó vacsora. Ilyenkor továbbra is üvölteni akarsz majd. De nem kell azt tedd, csak mondd: “Nem muszáj megenned”.
Ha egészséges ételeket készítesz, és sok minden kerül a vacsoraasztalra, akkor a gyerek is biztos fog találni valamit, amit megeszik belőle. Eközben pedig te is élvezheted a vacsorát, nem kell állandó harcokat folytatni, és nem kell monitorozni, hogy mit eszik a gyerek. Lehet, hogy kiderül, hogy ő egyszerűen nem éhes már este, és akkor te is rájöhetsz, hogy a napközbeni étkezéseket érdemes táplálék-dúsabbá tenned, mert az ő szervezete ilyenkor kívánja az ételt.
Ez azért működik nagyon jól, mert az étel megszűnik díj vagy büntetés lenni, ami hosszú távon kifizetődő a gyereknek is. Így nem kell leküzdenie valamit, amit nem szeret, hogy végre hozzájusson a jégkrémhez, és nem kell figyelmen kívül hagynia a teste jelzéseit, és ennie akkor, amikor nem szeretne.
Forrás: scarymommy.com