Szeptember 1-jén ismét sok tízezer iskolás ácsorgott, ücsörgött az évnyitókon országszerte. Mind a szülők, mind a gyerekek közt vegyesen vannak, akik már alig várták a pillanatot vagy épp szorongva lépték át az iskola küszöbét. Hogyan tehetjük örömtelivé az iskolába járást, hogy segíthetünk a gyerekeknek megőrizni a tudásvágyat, a tanulás örömét?
Nekem két gyermekem van, idén az egyik a nyolcadikat, a másik az elsőt kezdte. Nyolcadikos nagyfiam már rutinosan, kislányom pedig lelkesen, kíváncsian, vidáman indította az évet. A legtöbb elsős gyerek azt gondolom, ugyanígy van ezzel, egy kis részük meg is őrzi a lelkesedését az iskola és a tanulás iránt, de a többségük csak szükséges rosszként éli meg a sulit legkésőbb felső tagozatos korára. Most nem szeretném boncolgatni ennek az okait, és ujjal mutogatni a magyar oktatási rendszerre és színvonalra. Inkább néhány eszközt szeretnék adni ahhoz, hogy az iskoláskor egy kellemes emlék legyen, és a tanulás iránti vágy egy életen át megmaradjon a kicsikben (és nagyokban).
1. Tápláló reggeli, pihentető alvás
Fő szabály, hogy amíg az alapvető szükségleteinket nem elégítettük ki, nem léphetünk a (Maslow-i) szükséglet piramis magasabb fokára. Ez a hétköznapokra lefordítva azt jelenti, hogy éhesen, szomjasan, álmosan nem tudunk fejlődni, tanulni, kiteljesedni. Sem mi, felnőttek, sem a gyerekek.
Figyeljünk arra, hogy a gyerek ne kezdje étlen-szomjan a napot, és napközben is legyen nála valami tápláló finomság. Nem minden családnak van ideje otthon megreggelizni, ill. nem minden iskolában van idő a reggelire. Ezért alkalmazkodjunk a lehetőségeinkhez, de tartsuk be, hogy egyen és igyon valamit a gyerek tanítás előtt! Vagy otthon, vagy a buszon/vonaton/kocsiban, vagy esetleg még az órák előtt a suliban. Szintén változó, hány étkezést biztosít az iskola. Még ha napi háromszori étkezés is jár a gyereknek, előfordulhat, hogy nem ízlik neki adott napon valami. Ezért valami kedvencet mindig csomagoljunk az iskolatáskába!
Különösen kamaszoknál nehéz kérdés, de legalább annyira fontos a kicsiknél is, hogy eleget aludjanak. Az iskolát most kezdő kis elsősöknek jóval nagyobb megterhelést jelent szellemileg a tanórákon való koncentrálás, mint az ovi, még ha ugyanannyi időt is töltenek a suliban, mint az óvodában tették. A kamasznak pedig a hormonális változások miatt kell többet pihennie, csak ezt nehéz neki elmagyarázni, mikor ő már „nagy”, és neki nem kell korai takarodó, különben is dolga van, chatelnie, youtube-oznia, facebookoznia kell. Szerinte. De mi szülők tudjuk, hogy a gyerekünknek mennyi pihenésre van szüksége ahhoz, hogy kipihenten tudjon másnap az órákon figyelni. Korcsoporttól függően ez átlagosan 8-10 óra, ezt vegyük figyelembe, mikor megállapítjuk a takarodó idejét.
2. Ruházkodás – divatoljunk-e?!
Én még abban az időben voltam iskolás, mikor iskolai köpenyt kellett hordanunk. Mondanom se kell, hogy egy emberként utálta mindenki a suliban. Annyi előnyét viszont ma már látom, hogy finoman elfedte azokat a ruházkodási különbségeket, amik a szülők anyagi helyzetéből fakadtak. Ma már csak kevés iskolában van kötelező egyenruha, így inkább mi, szülők ügyeljünk arra, hogy a gyerek ruházatában lehetőleg a praktikum és ne a divat domináljon. Hiszen inkább kényelmesnek kell lennie mind padban üléshez, mind játékhoz az udvaron, mintsem kirívónak és divatosnak. Arról nem is beszélve, hogy ha már egész kiskorában hozzászokik a gyerek, hogy csak a ruha – és annak ára – teszi az embert, valamint hogy ő már kisgyerekként is megkaphat minden drága holmit, az a későbbiekben, kamasz ill. felnőttkorában eredményezhet személyiségbeli problémákat.
3. Különórák, szakkörök
Nagy lehet a csábítás már rögtön elsőben, hogy beiratkoztassuk a gyereket mindenféle fantasztikus szakkörre. Mérlegeljünk azonban saját gyerekünk teljesítőképessége szerint, és NE aszerint, hogy mi milyen csodagyereket szeretnénk faragni a gyerekből! A túlzott elvárások egy egész életre nyomot hagyhatnak a gyerekben (szorongás, önbizalomhiány), különösen, ha nem tud mindennek úgy megfelelni, ahogy szeretne, vagy ahogy a szülők szeretnék. Válasszunk együtt a gyerekkel, de ne várjuk tőle, hogy ő mondjon nemet valamire, és ő mondja meg, ha valamit már túl soknak tart. Különösen alsósoknál még a mi feladatunk, hogy csak annyi szakkört válasszunk, amennyit a gyerek el fog bírni. Bőven elég a kicsiknek az, hogy reggeltől délutánig viselkedjenek, koncentráljanak. Ezt egy sport szakkörrel levezetni heti 1-2 alkalommal hasznos lehet. De ennél több már erősen mérlegelendő.
4. Házi feladat kontra játék
Sok iskolában megtanulják a gyerekek a napköziben a leckét, és otthon már nem kell tanulni. Ha nincs házi feladat, és a tanár sem kéri, hogy gyakoroljunk valamit, akkor hagyjuk az iskolát, mikor végre hazaérünk! A gyerekeknek alapvető szükségletük (és egyébként az ENSZ Gyermekjogi egyezményében is rögzített joguk), hogy játsszanak, mégpedig szabadon. A szabadjátékban maguk gondolják ki, mit és mivel játszanak, saját szabályokat alkotnak, szerepjátékot találnak ki. Ne irányítsuk a játékukat, ne szóljunk bele, hadd éljék meg a kreativitásukat! Az ilyen típusú játék fejleszti a legnagyobb mértékben a gyerekek idegrendszerét, szociális-, kommunikációs- és problémamegoldó készségét. Sok szakember szerint a jövő generációinak, a jövő munkavállalóinak legnagyobb értéke, leghasznosabb készségei a kreativitás, a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség lesznek.
5. Piros pont – fekete pont
A legtöbb iskolában már első osztályban válogatott eszközökkel fegyelmezik a gyerekeket. Ezek a rossz élmények nagyon hamar bevésődnek a kicsik emlékezetébe, és szorongva gondolnak a következő napra vagy épp egy adott tantárgy órájára, annak tanárára. Valószínűleg a tanárt, az iskolát nem reformálhatjuk meg, de jó kapcsolatot már a kezdetektől kialakíthatunk a pedagógusokkal. Nem hízelgésre gondolok, persze, hanem korrekt, kölcsönös és rendszeres kommunikációra. Beszéljük meg, hogyan tudunk velük kapcsolatba lépni, és a megegyezett kereteken belül tájékozódjunk arról, hogy mit gondolnak a gyermekünkről, milyen erősségei vannak, miben fejlődjön. Mi is adjunk „használati utasítást” a gyerekhez: miben erős, miben kevésbé, mi után érdeklődik, mit visel könnyebben/nehezebben.
Otthon pedig már saját magunk alakíthatjuk ki, hogyan jutalmazzuk vagy szükség esetén fegyelmezzük a gyereket. Általános szabály, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) jobban motiválhatók, bírhatók jobb teljesítményre dicsérettel, támogatással, meghallgatással, büntetés helyett. Ezért működik olyan jól a zöld toll módszer, melyet egy orosz gyerekpszichológus, Tatiana Ivanko fejlesztett ki. Ennek lényege, hogy nem pirossal jelöli a rosszul sikerült betűket, hanem zölddel a szépen sikerülteket.
Ha pl. a gyerek kapott egy fekete pontot, beírást vagy rossz jegyet (itt hangsúlyoznám, hogy a 4-es NEM rossz jegy, sőt, akár a 3-as sem!), kérdezzük meg tőle, hogy mi lehet ennek az oka, és segítsük abban, hogy legközelebb jobban sikerüljön. Nem azt mondom, hogy vegyünk neki fagyit, ha kettest kapott, de igyekezzünk mindig saját magához mérni, ne a mi elvárásainkhoz. Dr. Vekerdy Tamás szerint pl. általános tévhit, hogy a kitűnő tanuló gyerekek jobban fognak boldogulni az életben.
6. Figyelemzavar, ADHD, diszlexia és társai
Ha a gyerekünkről úgy érezzük, hogy tartósan gyengébben teljesít, mint ahogy képes volna rá, mindenképp egyeztessünk a pedagógussal, és akár a tanácsára, akár csak belső megérzésünkre hagyatkozva, minél előbb vigyük el fejlesztő pedagógushoz egy felmérésre, ahol meg tudják állapítani, hogy van-e valamilyen részképesség zavar vagy más olyan hiányosság, ami akadályozza a gyermeket a tanulásban. Ne vegyük személyes sértésnek, ha erre a pedagógus tesz javaslatot! Sőt, örüljünk a segítő szándéknak, mivel a szerencsések közé tartozik az, akinek a tanára ezt időben felismeri. Minél előbb kap segítséget a gyerek, annál jobb esélyekkel fejleszthető. Ne ijedjünk meg! Sokszor otthon napi 10 perces játékos feladattal is segíthető egy-egy részképesség. Vigyázat! Sok esetben a nagyon intelligens, okos gyerekek akár évekig el tudják fedni pl. egy figyelemzavar tüneteit, viszont ezt óriási lelki és idegi megterhelés árán teszik. Ezért ha mi úgy érezzük, hogy valami nem stimmel, ne habozzunk segítséget, szakvéleményt kérni!
7. Nincs buta kérdés
Hadd világítsam meg ezt a pontot egy személyes tapasztalattal: gimnazista voltam, mikor az irodalom tanárunk feladott egy szókapcsolatot, mint elemzendő mű. Semmi többet nem kaptam, se műcímet, se írót. Így hát elkezdtem kutatni azután, hogy ezek a szavak ill. ez a szókapcsolat hol és hogyan fordult elő az irodalomban, a történelemben, és írtam róla egy elemzést, ami véleményem (és általános iskolás irodalom tanárom) szerint igen jól sikerült. A gimis tanár szerint nem. Csak közepesre értékelte a rengeteg kutatást és munkát, a kreativitást. Mert ő nem erre gondolt. Nem találtam ki, mely műből van a részlet, és nem azt elemeztem. Ez olyannyira lesújtott, hogy sose tudtam megszeretni sem a tanárt, sem a műelemzést ezután. Az olvasást szerencsére azért nem utáltatták meg velem.
Sajnos akkor és azóta is az érvényesül az oktatásban, hogy aki másképp, szerteágazóbban, kreatívabban gondolkodik, az csak legfeljebb az alternatív iskolákban bontakozhat ki e téren. A gyerek ne kérdezzen (vagy ha igen, nem mindegy mit és hogy), ne kritizáljon, ne vitatkozzon. Így viszont lassacskán a kíváncsiságot, a kritikai érzéket és a konfliktuskezelési készséget is kiirtják a gyerekekből. Szidhatjuk sok tekintetben az amerikai oktatás színvonalát, de egy dolgot biztosan jól csinálnak évtizedek óta: magabiztosságra, önérvényesítésre nevelik a gyerekeket. A tanulók rendszeresen kapnak olyan feladatokat, lehetőségeket, ahol vitázniuk, érvelniük kell, projekteket kell vezetniük, csapatban kell dolgozniuk, előadniuk, szerepelniük. Biztosítsunk minél több lehetőséget a gyerekeinknek arra, hogy szerepeljenek, akár adják elő otthon a családnak a megtanulandó verset, mesét, vagy nagyobbaknak rendezzünk játékos vitaműsort a kedvenc (vagy épp utált) tantárgyából, és buzdítsuk a gyereket arra, hogy ha esetleg az iskolában nem is tud annyit kérdezni, otthon tegye meg bátran, kérdezzen, mondja el a véleményét!
Mit tehetünk, ha a pedagógus, a nagyszülő vagy a párunk másként gondolkodik a nevelési elvekről, a jutalmazásról/büntetésről? Először is legyünk türelmesek, hallgassuk meg a másik felet, próbáljuk meg kideríteni, mi állhat az ő másképp gondolkodásának (vagy a saját más nevelési elvünk) hátterében. Ha végképp nem boldogulunk egymással, kérjünk segítséget, ne a gyerek sérüljön a mi konfliktusunk miatt. Egy családi mediátor ebben is segíthet.
Varga Szilvia, családi mediátor