Quantcast
Kezdőlap SzabadidőJátszóházak Kalandos szabadulószoba gyerekeknek, amit te is élvezni fogsz

Kalandos szabadulószoba gyerekeknek, amit te is élvezni fogsz

pottyos

A Bartók Béla úti Pagony üzlet aljában megnyílt december elsején a Rumini szabadulószoba! Berg Judit Rumini könyve volt az alap koncepció a szobák kialakításánál. 2 pályán működik az interaktív, izgalmas játék. Mi szülők is nagyon élveztük, hát még a gyerekek!

A kezdésnél kaptunk egy kis eligazítást és utána indultunk meg hárman felnőttek négy gyerek társaságában. Mi az előszobában időztünk el több időt, mert nem jöttünk rá az összes rejtélyre, de Rumini a hangszórón keresztül segített nekünk, adott egy tippet, hogy juthatunk tovább a második helyiségbe.

5-6 szobában jártunk, jó volt látni a gyerekeket, hogy azonnal csapatban dolgoztak, segítették egymást, valaki a logikai dolgokban volt jobb, valaki pedig a keresésben, valaki pedig abban, hogy jól átlátta az összefüggéseket! 45 perc áll a rendelkezésünkre, hogy végigmenjünk a pályán és teljesítsük a küldetést, de még maradt is bőven időnk a végén, így megvolt a sikerélmény is!

Izgalmas játék, mindegyik gyereknek nagyon tetszett, még napokig beszéltek utána róla!

A kalandszobáról

Berg Judit Rumini c. regénysorozatának hatására készült el a kalandszoba. A regény színhelyei által ihletett terek kreatívan, színdarabba illő elemekkel, látványos díszletekkel keltenek magával ragadó, részletgazdag atmoszférát, ahol kicsik és nagyok egyaránt elvarázsolódnak. A Rumini kalandszoba 2 lélegzetelállító pályája, összesen 265 m2-en biztosít igazi közös programot az egész családnak, gyerektársaságoknak és játékos kedvű felnőtteknek a hét minden napján.

A Rumini kalandszoba a hagyományos menekülőszoba elemei – mint számzár és lakatkulcs – mellett rengeteg innovatív technikai megoldást, interakciót, animációt és interaktív multimédiát is használ, mindezt a legapróbb részletekig kidolgozott színes, lélegzetelállító díszletek között.

Azoknak is nagy élményt nyújt a kalandszoba, akik nem ismerik Berg Judit népszerű regénysorozatát. A feladatok játékos módon fejlesztik a gyerekek logikáját, ügyességét, emlékezetét, figyelmét és szociális kompetenciáit, miközben a felnőtteknek igazi kihívást jelent, hogy ők is megállják a helyüket.

Kiknek ajánljuk?

A Rumini kalandszobában való játékhoz nem szükséges a regénysorozatot ismerni, azok is tudják teljesíteni a pályákat, akik nem olvasták a könyveket. Szülői felügyelettel már 8 éves kortól igazi élményt jelent a kalandszoba, 10 éves kortól a gyerekek már egyedül is végig tudnak menni a pályákon.

A kalandszoba pályái iskolás csoportok fogadására is alkalmasak: egyedülálló módon egy időben tud fogadni egy egész osztálynyi gyereket is, akik két turnusban tudnak egymással és az idővel versenyezni a két pályán. A multifunkcionális rendhagyó irodalomóra különleges élmény lehet akár 30 gyerek számára is, és egyaránt érdekes lehet azon általános iskolások számára, akik már ajánlott olvasmányként találkoztak Rumini történetével. Rumini csodálatos világa mindenkit elkápráztat 8-tól 99 éves korig.

8 éves kor felett ajánlott!
4 főig 9000.-, ezen felül 2000.-Ft/fő/pálya.
Születésnapra is zseniális helyszín!
További infók: www.kalandszoba.hu

Ez is tetszeni fog