Hosszabb távollétek alatt egy idő után óhatatlanul is elkezdenek hiányozni az „igazi, hazai ízek”. Fokozottan igaz lehet ez a NASA űrhajósaira, akik bár a mai technológiának köszönhetően egyre finomabb és egészségesebb ételeket visznek magukkal, sok kedvencükről így is le kell mondaniuk. A kóláról azonban nem: a Millenárison szeptember 11-ig tartó Gateway to Space kiállításon látható a Space Shuttle-programban használt kólaadagoló.
Sokáig a kóla is a nélkülözött kedvencek közé tartozott. Az 1980-as években a Coca-Cola és a Pepsi között folyó „kólaháború” egyik állomásaként 1985-ben az űr körülményeihez különlegesen módosított Coca-Cola és Pepsi dobozok is lebegtek a Challanger STS-51-F fedélzetén, melyek leginkább egy borotvahabos flakonhoz hasonlítottak.
A fejlesztés célja amellett, hogy az űrhajósok szénsavas üdítők iránti vágyát csillapítsák, az volt, hogy az űrrepülés az ízérzékelésre tett hatását kutassák. A végleges dobozokat, melyeket hivatalosan Szénsavas Italadagolónak hívtak, a két óriás közösen fejlesztette ki tesztelve a különböző csomagolási és adagolási módszereket a mikrogravitációs környezetben.
Ahhoz ugyanis, hogy a szénsav és az üdítő súlytalanság állapotában is együtt maradjon, nyomás alatt kellett tartani a tartályt. A földön a szénsav felfelé száll, a gravitáció a gyomor alján tartja a folyadékot, súlytalanság állapotában azonban a gyomor tartalma is lebeg, a folyadék nem válik el a légneműtől, ezért a böfögés során nem csak a felesleges szénsav távozik. A Challenger küldetés végére így az űrhajós legénység a kísérletet a hűtés hiánya és a súlytalanság hatásai elleni hiányos védelem miatt hibásnak ítélte.
A Coca-Cola annak érdekében, hogy az űrhajósoknak mégse kelljen lemondaniuk a kóláról, kifejlesztett egy speciális adagolót, melyből Coca Colát és a Diet Coke-ot tudtak csapolni egy speciális ivópohárba, de nem járt nagy sikerrel. Mindössze 1,65 liter üdítőt lehetett csapolni belőle.