Egy nemrég napvilágot látott cikk szerint egyes kultúrákban gyökeresen eltérően gondolkodnak a gyermeknevelés céljáról és a szülők szerepéről. Míg Japánban kis kortól nagyfokú önállóságra tanítják a gyerekeket, addig Norvégiában a hangsúly az intézményes oktatáson és a szabad levegőn töltött időn van. A dánok kiegyensúlyozott, boldog gyerekeket akarnak nevelni, akit nem nyomaszt a teljesítménykényszer, a spanyolok természetesnek tartják, ha egy gyermek szocializációjának a része, hogy este 10-ig pörög a családdal.
Az amerikaiak különlegesnek és tehetségesnek jellemzik gyermeküket, akinek mindenáron biztosítani szeretnék a felnőttkori boldogulását a versenyszférában. Svédországban a hangsúly a gyermekek demokratikus jogain van, velük partnerként bánnak a szülők és kiemelten hangsúlyos a testi kontaktus szerepe. Koreában, mint sok más Ázsiai országban, cél a gyermek sikeres iskolai előmenetele, elsősorban azt érzik feladatuknak a szülők, hogy ezt elvárják, és ebben támogassák gyermeküket. Koreában, csakúgy, mint Svédországban kiemelt jelentőségű a szinte állandó testi kontaktus, ám a gyermektől engedelmességet és a felnőttek tiszteletét várják el, hiányzik szemléletmódjukból a demokratikus elvek megvalósítása.
Elgondolkodtató, hogy hová sorolható Magyarország ezeken a trendeken belül, vagy mi az, ami a magyar szülőkre nagy vonalakban jellemző? Kulturálisan nálunk is nagy hagyománya van az intézményes nevelésnek és a tanulás általi boldogulásnak. A szoros és viszonylag hosszan tartó anya-gyerek kapcsolatot az állam is támogatta. Más országokhoz képest, a 3 évig tartó gyes hosszúnak számít és még napjainkban is divatos az a szemlélet, hogy, aki teheti 3 éves koráig otthon marad a gyermekével. Ez nagyon jó alap lehet érzelmileg egy kisgyermek számára, más kérdés, hogy rohanó világunkban az egzisztenciális nehézségek miatt, ezt egyre kevesebben engedhetik meg maguknak. Az ellátórendszer fogadni tudja a gyermekeket, még ha nem is kellő számban, de kulturálisan elfogadott, mind a bölcsőde, mind az óvoda intézménye. Sok szülő vallja, hogy gyermeke igényli a társaságot, ezért megnyugtatónak érzi ezeket az ellátási formákat, hiszen biztosítják gyermeke számára a strukturált napirendet, rendszeres étkezést és a kortársakkal való szocializáció lehetőségét. Ebben tehát kicsit a Norvégokra hasonlítunk, bár sajnos a szabad levegőn töltött idő fontosságát nem tartjuk annyira fontosnak, csak kevés gyermekintézményben alszanak kint az udvaron a gyerekek. Aztán végignézve a sort, kicsit olyanok is vagyunk, mint az amerikaiak, hiszen sok magyar szülő a legkorábbi évektől különfoglalkozásokra hordja a gyermekét, hogy ezzel előnyt szerezzen, ha majd a gyermekének később érvényesülnie kell a nagybetűsben. Sok ovis is már tanul angolul, később járnak sportolni vagy zenélni, hiszen a szülők a lehető legjobb oktatást és legjobb lehetőségeket akarják gyermekeik számára biztosítani, gondolva, már jó előre, a versenyszférára, ahol majd a gyermeknek érvényesülnie kell. A demokratikus, liberálisabb gyermeknevelési elvek kezdenek hazánkban tért hódítani, sokan tudnak róla, hogy a gyermekek testi fenyítése nem megengedett, így a teljesen tekintélyelvű, autoriter nevelési stílus az utóbbi 50 évben kevésbe gyakorivá vált.
Jól mutatja a szülők tudásvágyát és egyben bizonytalanságát, hogy egyes gyermeknevelési elvek egyszer csak nagyon népszerűvé válnak, egy egész nemzedék felnövekedését határozzák meg. Ki ne emlékezne Dr Spock tanácsaira? 3 óránként szoptatni? Vagy igény szerint? Manapság többféle elv létezik, és mindenki maga választhatja ki, hogy az ő elképzeléseihez, habitusához melyik nevelési elvi passzol a legjobban. Igaz ez a testi kontaktusra vonatkozólag is. Egyesek azt vallják, hogy legjobb a gyermeket külön szobába tenni, legyen csak önálló, míg mások a nagy közös családi ágyra esküsznek, ahol a szülők közt alhat a gyermek.
Bár társadalmunk leginkább individualista, mégis van hasonlatosság a kollektíva érdekét az egyén szerepe elé helyező társadalmakkal. A mi társadalmunkban is fontos az iskolai előmenetel, sokan a tanulás által remélik gyermekeik jobb jövőjét biztosítani, Azonban sajnos nálunk nem annyira az amerikai “you can do it-meg tudod csinálni” szemlélet uralkodik. A poroszos iskolai hagyományai által vezérelve sokszor még mindig a megalázást és megszégyenítést vélik a pedagógusok a diákok ösztönzéséhez a legjobb módszernek.
Konklúzióként: jó látni ezt a nemzetközi kitekintést, hiszen a szülők célja mindenhol, hogy boldog, sikeres gyerekeket neveljenek, akik ellenállóak és helytállnak a világban. Megnyugtató látni, hogy ehhez a kitűzött célhoz több úton is el lehet jutni.
Deliága Éva, gyermekpszichológus
Forrás: ideas.ted.com