„Mi neveljük a jövő zenehallgató közönségét”

2018-03-09

Idén is Fonogram-díjat kapott Farkasházi Réka és a Tintanyúl.

Cartoon network
hirdetés

„Egy évvel ezelőtt azt mondtam a díj átvételekor, hogy igazából mi neveljük most azt a közönséget, akik a jövő zenehallgatói lesznek. Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenből a legjobbat adjuk nekik, csak élőben zenélünk és óriási figyelemmel, igényességgel és persze végtelen szeretettel készítjük az új dalokat” – emlékezik vissza Farkasházi Réka az előző Fonogram-gálára. A színésznő, énekesnő, aki nyár elejére várja harmadik gyermeke születését, ismét átvehette a Fonogram-díjat a Várkert Bazárban, a magyar zenei élet legrangosabb díjátadó gáláján, zenekarával, a Farkasházi Réka és a Tintanyúl csapatával.

„Tudtuk, hogy nagyon jól sikerült a tavalyi albumunk, a Kolibri Kiadó gondozásában megjelent Igazi karácsony, de csak titkon mertünk reménykedni, hogy egymás után két évben is megkaphatjuk a legjobb gyermek zenei albumért járó elismerést” – mondja mosolyogva Réka.

Réka pocakja ugyan már szépen gömbölyödik, és színházban február eleje óta nem játszik, de a zenekarral még néhány koncertet tervez a tavaszi időszakban. Áprilisban 3 alkalommal is a Hatszín Teátrum színpadán lesz Tintanyúl-koncert, április 8-án vasárnap a családokat, április 10-én kedden délelőtt az iskolás és óvodás csoportokat várják a Költészet napjára hangolt családi koncerttel. A baba érkezése előtti utolsó fellépés is itt lesz, április 28-án, utána néhány hónap pihenőre vonul Réka és a Tintanyúl csapata.


Címkék: zene , tintanyul

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: