Új lap, új élet.
Minden kezdet nehéz 1.
Ez volt a harmadik randink. Telefonos. A kettőnk között lévő 130 kilométernyi távolság nem zavartatta magát. Én fel-alá jártam a lakásban, miközben a mobilom kigyulladt a fülemen. Éjszaka volt, február és a Bükk lábánál nagyon hideg. Talán a távolság, talán a nekem minden mindegy mondatta velem, de ennyi ismeretség után böktem ki az akkori pár jelöltemnek, hogy én a diplomája ellenére éhbérért dolgozó boldog tanár, és anya szeretnék lenni. Lehetőleg ebben a sorrendben, még a harmincas éveim előtt – ergo most azonnal – és leendő gyermekeim száma három. Mire a mondandóm végére értem, egy pici félelem suhant át a szívemen, de el is múlt azonnal. Nem csak azért mert a búgó hangú nem tette le a telefont, de nem átalkodott szépen sorjában valóra váltani az álmaimat, ami – minő szerencse – pontosan illettek az övéihez.
A szerencse vagy az időzítés tökéletessége pont úgy hozta hogy a srácok kb. két másodperccel azután meg is fogantak, hogy „elterveztük” őket s így éldegéltünk boldogan mi négyen. Aztán Luca napján, egy igencsak rosszul sikerült kedden én már csak annyit mondtam a férjemnek, hogy egyébként másfél hete késik, úgyhogy én most elbattyogok és veszek egy tesztet, mert ha ez is negatív akkor most legalább egyszerre zuhan rám a világ minden baja.
Kicsit szürreális volt, a fiúkkal négyesben megejteni egy ilyen kört, ők őrjöngve vezették le a közösségi lét fáradalmait, apjuk kétségbeesetten koordináló tenyereit rángatva, míg én fizettem. A pénztáros agyán biztos átfutott, hogy ez a nő sem normális teljesen.
Szóval nekem amúgy is rossz napom volt, így egy sztoikus lemondással végeztem el a tesztet késő délután, ami kb. 4 másodperc alatt volt pozitív.
Ott volt az összes. A Nagy, akinél a teszt miatt szinte megfulladtam a kétségbeeséstől, sőt a beismétlőt a férjem vette meg, annyira be voltam tojva. A Kicsi, akiben biztos voltam az első perctől, csak hát a kémia, az nem akart velem egyetérteni. És most itt volt ez. Én valahol lent a padlón, az idegeim romokban, mindenki két betegség között félúton és egy új élet, valahol mélyen, biztonságban a szívem alatt.
Röhögő görcsöt kaptam. A tragikusan szarul záródó év, egy utolsó poénja volt ez nekem, hogy bezzeg most, most aztán kapjad össze magad kisanyám. Azóta is azt mondom, odafent, valakinek nagyon jó humora van.
Persze a szartenger azóta is itt hullámzik felettünk, s míg odabent valaki vidám bukfencet lejtve növekszik, addig én igyekszem felnőni a feladathoz. Életem harmincadik évében nagycsaládos leszek.