Lássuk be, az okos telefon és a tévé olyan, mint egy jó bébi szitter. Bármikor ugrasztható, a kicsik odavannak érte és nem kerül sokba. Ezért is olyan könnyű rászokni. Nemcsak nekünk, gyermekeinknek is. Megkockáztatom, hogy Hófehérke almája, Csipkerózsika ruhája és Hamupipőke hintója együttvéve sem annyira csábító, mint a digitalizált varázsvilág. Ha nézik, bármit megtehetsz velük: észrevétlen az öltözés, fájdalommentes a körömvágás, zavartalan a fülpucolás.
És mégis. Úgy gyomortájékon érezzük, hogy a gyerekkel töltött időt olcsón akarjuk megúszni. Hiszen ugyanúgy lehetne vele focizni, biciklizni, játszani vagy beszélgetni.
A szakértők szerint egy éves kor alatt egy gyermek egyáltalán ne nézzen tévét. A sűrűn váltakozó képek ugyanis túlterhelik az idegrendszerét és ez ingerlékennyé, fáradttá, nyűgössé teszi. Később a műsor témája is fontos szemponttá válik. Itt egy aranyszabály létezik: felnőtteknek való műsort egyetlen kiskorú se nézzen. Soha. Tévhit, hogy mivel kicsi, nem érti, ami a tizennyolc karikás filmekben történik. Az agresszív vagy szexuálisan felkavaró jelenetek pontosan azért hatnak erősebben a gyerekekre, mert nem képesek feldolgozni őket. Ilyenkor sovány vigasz, hogy „ne aggódj, bogaram, ez csak egy film”, hiszen iskolás kor alatt egy gyermek nem húz éles határt az elképzelt és a valós világ között. Ezek az élmények mélyen bevésődhetnek és traumatikussá válhatnak. Ha ezt egy szülő nem veszi figyelembe, azzal ugyanolyan mulasztást követ el, mintha délben elfelejtene ebédet adni. Utóbbiért a gyerek szól, előbbiért nem, úgyhogy nekünk kell résen lennünk.
Akkor mi a megoldás? Csatlakozzunk a radikálisokhoz és holnaptól vágjunk ki tévét, lap topot, tabletet, okos telefont a garázsba, tegyünk rá három lakatot és a kulcsokat dobjuk a Dunába? Megtehetjük, de félő, hogy előbb-utóbb ránk tör az információ éhség és kalapáccsal esünk neki a három lakatnak, hogy megnézzük a levelezésünket, facebook oldalunkat, kedvenc sorozatunkat.
Vagy legyintsünk a digitalizáció káros hatásaira és felejtsük gyerekeinket órákra a képernyő előtt, amíg lábkörmöt festünk, arcot radírozunk vagy barátnőnk panaszáradatát hallgatjuk?
Azt gondolom, a megoldás valahol a kettő között van. Abban a szürke zónában, ahol a legtöbb szülő bizonytalanul bolyong. Ők azok, akik büszkék rá, ha a gyerek egy neki való mese előtt köt ki, de tudják, hogy néha nincs jobb megoldás. Mert egy anya vagy apa is elfáradhat annyira, hogy csak a bűvös gombot marad ereje benyomni.
Persze csak egy kiadós focizás, biciklizés, játék vagy beszélgetés után.
Forrás: Digitaltrends