Quantcast
Kezdőlap EgészségJó, ha tudod.. Otthonmaradó anyuka brutálisan őszinte vallomása

Otthonmaradó anyuka brutálisan őszinte vallomása

pottyos

Amikor egy dolgozó nő anya lesz, mindig meg kell hoznia egy nagy döntést: otthon marad, vagy visszamegy dolgozni, és lavírozik az anyaság és a munka között. Most egy otthonmaradó anya vallomását mutatjuk meg.

Minden döntéseddel kapcsolatban felmerül benned, hogy mi lett volna, ha az ellenkezőjét választod: és ha látsz példát arra, aki ezt tette, akkor érdekes megnézni, neki bevált-e.

Így tett az az anyuka is, aki a gyermeke mellett otthon maradást választotta:

Azt mondja: soha nem tervezte, hogy otthon marad majd, de végül az anyai ösztöne arra késztette, hogy félretegye a karrierjét hat és fél évre. Ő erre úgy tekint, hogy ez volt az a pont, amikor mindent feláldozott annak érdekében, hogy boldog legyen a családja.

Ez a viselkedés szerinte egyrészről normális és érthető, másrészt viszont őrült és nem egészséges. Vele előfordult, hogy be kellett zárnia az ajtót, hogy ő maga ne szökjön meg.

Persze nem teljesen negatívan éli meg. Hiszen ott lehetett a gyerekeivel minden fontos pillanatnál, nagyon sok mesét olvashattak együtt, mindig ő vigasztalta őket, ha megfáztak. Minden program közös.

Összességében mégis úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy nagyon magányos volt.

Sőt, a férje iránt pedig elkezdett dühöt érezni, mert neki megmaradt a munkája és a hobbijai.

A munka mellett pedig teljesen értelemszerű hétvégi programjai lettek. Ekkor aludta ki magát, ekkor tudott segíteni egy barátjának – mind olyan dolgok, amelyek csak azt eredményezték, hogy hősünk tovább csinálta azokat a gyerekek körüli tevékenységeket, amelyeket egész héten. Egyedül.

Addig a pontig, amíg úgy döntött: bejelenti a férjének, hogy visszamegy dolgozni.

Mi történt?

Most már nem elérhető a nap minden pillanatában, van, hogy együtt ebédel egy barátjával, és a gyerekei igazán örülnek neki, ha meglátják, nem egy bútordarab többé a lakásban.

Persze mindenki máshogy reagál egy helyzetre, de szerinte fontos, hogy az otthon maradást választó anyák tudják, mire számítsanak. Mert bele lehet abba feledkezni, hogy rád mindig lehet számítani, hogy lelkifurdalásod van, ha valamire nemet akarsz mondani – de közben idegőrlő mindez. A gyerekeid nagyon fontosak neked, de ők nem te vagy. Te egy önálló ember vagy.

Minden döntésnek megvan a jó és a rossz oldala. Hősünkben is számtalan kétely ébredt: a gyermekei nem fogják úgy szeretni, amiért nem tölti velük minden percét? Dühösek lesznek rá azok az anyák, akik szívesen otthon maradnának, de nem tehetik, mert dolgozniuk kell? Az a legfontosabb, hogy találd meg, mi a legjobb a te számodra és a családod számára.

Forrás: babyology.com.au

Ez is tetszeni fog