Régi idők játékai II.

2018-01-17

Szerző: Kaveczki Andrea

- Olcsó játék… - nevette el magát a kamasz, miközben anyja magasra ugrott a kifeszített gumik között.
- Nekünk ez volt, nem okos telefon! - hangzott a válasz, gyors levegővételekkel szaggatva.

Legjobb gyermekbarát éttermek - mobil
hirdetés

És tényleg! Akkoriban nem voltak mindenféle kütyük, sokkal, de sokkal alacsonyabb volt a tárgyi eszköz szükségletünk. Nem akarok belemenni, hogy mikor mi volt a jó, vagy jobb, abban viszont biztos vagyok, hogy megéri előásni emlékeinkből ezeket a játékokat. Elengedhetetlen, hogy átadjuk a következő generációnak, hiszen egy áram nélküli napon jól jöhet még, ha kéznél és észnél van négy méter gumi, vagy egy darab tégla.

A tavaszi karácsony magával hozta a levegőzést, főképpen, hogy nővérem beleakadt egy általunk hipi-hopiként (gyártó papírja szerint „láb hulahopp”) ismert tárgyba, amit némi hezitálás után átadott Jézuska ajándékcsomagjába. Talán szerencse, hogy a gyári műanyag két-három ugrálás után megadta magát, hiszen jöhetett a kreatív verzió. A családban pedig ezermester akad bőven...

Szóval, a házi hipi-hopi alkatrészei:
- kutyalabda, teniszlabda, más pici labda
- régi telefontöltő, amit nem sajnálunk egy bátor nyisszantással szétvágni.
A végtermék a következő:



Ha könnyűnek érezzük a labdát, akkor meg lehet tölteni sóval, homokkal, apró kaviccsal és máris kezdődhet a móka! Egyik lábunkat a hurokba akasztva pörgetjük az ördögi szerkezetet, a másikkal pedig reflexünket igénybe véve átugorjuk.

Elfáradunk? Hát persze! Vádlinkba költöző izomláz garantált. És hogy a fittségről is szó essen… Ugrálókötelezéssel egy óra alatt majdnem 900 kalóriát égethetünk. Szerintem ennyit a hipihopival is. Hajrá anyukák! Nem kell fitnesz bérletet vásárolni a karácsonyi bejgli leolvasztásához.

Az ugróiskola mai napig elterjedt a köztudatban, de létezik egy ehhez igen hasonló, ámbár mégis más ugrálós játék. Nem tudom, hogy honnan jött ez a forma, hallottuk valahol, avagy mi raktuk össze, de nagyon szerettük.

Kellékek:
• minimum 2 fő,
• pár négyzetméter beton,
• tégla-, paladarab, vagy kréta, amivel rajzolni lehet az aszfaltra.



Először felrajzoltuk a betonra a hat részre osztott téglalapot, amelynek minden részébe más-más felirat került. Mi a képen láthatóakat használtuk a leggyakrabban, de ez nem jelenti azt, hogy ezen ne lehetne változtatni. Amikor a rajz elkészült, az első induló a kis darab követ az első négyszögbe dobta. Ha betalált, jöhetett az ugrabugra.

Páros lábbal beleugrottunk az első négyszögbe, és elmondtuk:
•állat-állat ki!
Ekkor visszaszökkentünk – hátrafelé – a kiindulási pontra.
Utána egyesével minden négyszögbe beugrottunk, egyet szökdécseltünk, miközben elmondunk egy állatot duplázva, a végén pedig elhagyva a területet, kiugrottunk.
A gyakorlatban ez így nézett ki:
•Állat-állat ki! (beugrunk az első négyszögbe, majd visszaugrunk a kiindulási pontra.)
•Kutya-kutya
•Macska-macska
•ló-ló
•pinty-pinty
•ponty-ponty
•zsiráf-zsiráf
Bármilyen állatot, virágot, stb. mondhattunk, de kétszer ugyanazt nem lehetett, és túl sokáig gondolkodni sem! Persze, hogy néha belekeveredett az állatok közé egy-egy virág. Ilyenkor jót nevettünk, és átadtuk a következőnek a pályát.

Ha hibátlanul teljesítettük a feladatot, akkor következett a virág, majd a lány és fiúnevek felsorolása ugyanebben a formában, majd elmondtunk hat gyümölcsöt és ugyanennyi tárgyat.
A kezdésnél mindig az aktuális négyszögbe kellett ugrani, úgy értem, hogy a lányneveknél az első oszlop harmadik négyszögébe, ott elmondtuk, hogy lány-lány ki, majd visszaugrottunk kívülre. Hátrafelé ez ilyen távolságban már néha nehézségekbe ütközött.

A pálya felrajzolásánál mindig figyeltünk arra, hogy a négyszögek ne legyenek túl nagyok, hiszen akkor a harmadikba már nem tudtunk volna beugrani, de az sem volt jó, ha túl kicsire sikerültek, mert akkor megnövekedett eséllyel találtuk sarkunkat, lábujjunkat a vonalon. Márpedig, aki a csíkra ugrott, félreállt és a soron következő ugrálhatott.

Szabályok:
•Ha valaki egy kört hibátlanul teljesített, akkor mehetett a következőre,
•Ha csíkra ugrott, vagy négyszögön kívülre, akkor át kellett adnia a sorban következőnek a képzeletbeli staféta botot,
•Ha a szövegben rontott, akkor szintén félre kellett állnia.

Ellenben, aki végzett, nyert! Előfordult azonban, hogy nem volt kedvünk abbahagyni a játékot, ilyenkor elkezdtük cifrázni, azaz egy lábbal (először a jobb, majd a bal), majd keresztbe tett lábakkal jártuk ki az iskolát.


Címkék: szabadidő , játék , diy

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: