Válni akarok! De tényleg muszáj?

Azt hallhatjuk, olvashatjuk sok helyen, hogy egyre inkább divatba jött a válás. A partnerünket úgy cseréljük le, mint egy hétköznapi használati cikket és úgy is választjuk ki az új partnert, online oldalakon, értékelések, vélemények, „termékleírás” alapján. Érdemes-e követnünk ezt a divatot vagy poroljuk inkább le az elhasznált kapcsolatot?

De talán kezdjük ott, hogy tényleg divat lett-e a válás?

A KSH adatai szerint:

• Évről évre csökken a házasságban élő lakosok száma.
• Utoljára az 1970-es évek második felében volt pozitív a házasságkötések és a válások egyenlege.
• A válások száma az 1980-as évek második felében évi közel 30 ezerrel tetőzött.
• A 2000-es évek második felétől a válások száma csökkenni kezdett, de ekkor volt a legalacsonyabb a házasságkötések száma.
• 2010 után javult a házasságok mérlege, 2017-re:
  • A válások száma 18 600-ra becsülhető.
  • A házasságkötések száma pedig másfélszeresére, 35.5 ezerről 51.8 ezerre nőtt.
• Érdekesség, hogy a pozitív trendek mellett:
  • a középfokú végzettségűek és a nyolc általánost végzettek körében is nagyobb mértékben nőtt a házasságkötések száma, mint a felsőfokú végzettségűek körében.
  • az elmúlt közel három évtizedben több mint kétszeresére emelkedett a 40-es éveikben és közel háromszorosára az 50-es éveikben elvált nők aránya. A férfiaknál a 40-esek és az 50-es éveikben járó férfiak körében volt a leggyakoribb a válás.
  • A több mint 20 éves házasságok felbomlásának aránya több mint kétszeresére nőtt, 2017-ben már a legtöbb válás ezeket a frigyeket érintette.

Persze amellett, hogy általában nagy lelki, érzelmi és anyagi teher egy válás, nem árt megemlíteni, hogy sokszor nincs ennél jobb megoldás, hiszen egy tartósan megromlott és nem helyrehozható házasság, különösen, ha gyerekek is élnek a családban, inkább árt, mint használ, nem is beszélve egy bántalmazó kapcsolatról.

Biztos azonban, hogy érdemes mindig megadni egy esélyt annak, hogy feltárjuk, mit nem tudtunk megoldani a házasságunkban, annak mi volt az oka, ki volt érte a felelős, és mi mit tanulhatunk ebből. Ha ennek nem járunk utána, meglehet, hogy a következő kapcsolatunk ugyanúgy sikertelen és boldogtalan lesz.

Nézzük a leggyakrabban emlegetett okokat egy házasság felbontása esetén:

• az intimitás csökkenése vagy megszűnése
• háztartási munkák megosztása, férfi/női szerepértelmezés
• kommunikációs nehézségek: játszmák, félreértések vagy akár a beszélgetés teljes hiánya
• nézeteltérések gyereknevelési elvek terén
• pénzügyi kérdések különböző megítélése

A közös ezekben az okokban az, hogy mindegyik mögött gyerekkori minták, szokások állhatnak. Ezeket tudattalanul követjük mindaddig, míg fel nem ismerjük és tudatosan nem teszünk a rossz minták, szokások ellen. Vegyünk néhány példát:

• Ha valakinek gyerekkorában volt bántalmazás vagy testi fegyelmezés a családjában, akkor jellemző lehetett, hogy ügyelnie kellett a szülők aktuális lelki, hangulati állapotára. Folyamatosan figyelni kellett saját érzéseire, szavaira, így felnőttként is meggondolja, milyen érzést mutat ki, mit tesz szóvá, milyen konfliktust vállal fel. Lehet, hogy felnőttként épp emiatt konfliktuskerülő lesz vagy épp ellenkezőleg, minden áron fel akarja tárni a konfliktusokat.
• Ha gyerekként nem kapott valaki feltétel nélküli szeretetet, elfogadást szüleitől, akkor felnőttként erre folyamatosan vágyik, szeretné megkapni párjától, gyerekeitől, viszont nehezen veszi észre, ha megkapja ezt a szeretetet. Előfordulhat, hogy párját vagy gyerekeit „üldözni” fogja a szeretetével, és egyfolytában szemrehányást fog adni, hogy nem kap eleget.
• Akinek a szülei sokat emlegették a pénzügyeket oly módon, hogy „mindig be kell osztani a pénzt”, „addig nyújtózkodj, míg a takaród ér”, „nem repül a sült galamb a szádba”, „az életben mindenért meg kell küzdeni” – akkor ő függetlenül attól, hogy jól keres-e, mindig be fogja osztani a pénzt, takarékoskodni fog és sokat fog dolgozni.

Talán ebből a néhány példából is látszik, hogy ezeknek a gyökere mind a saját gyerekkorunkban található, tehát hiába cseréljük le a párunkat, ha ezekkel a negatív mintákkal nem törődünk, akkor a következő kapcsolatban is okozhatnak problémát.

Természetesen ez nem csak saját magunkra, hanem a párunkra is igaz, tehát nem csak mi magunk felelünk azért, ha probléma merül fel a kapcsolatban. Mindig minden helyzetért mindketten felelősek vagyunk. Legyen szó gyereknevelésről, pénzügyekről, intimitásról, hűtlenségről, mindig ketten vagyunk felelősek. Az arányok és okok persze különbözhetnek.

Mit tegyünk akkor, ha azt érezzük, hogy megromlott a házasságunk:

1. Fogalmazzuk meg pontosan, hogy mivel vagyunk elégedetlenek, min szeretnénk változtatni? Ne fogalmazzunk általánosan, mint pl. több szeretetre, figyelemre vágyom. Gondoljuk át egészen egyértelműen, hogy hogyan szeretnénk azt a szeretetet megkapni, milyen formában.
2. Ha magunknak megfogalmaztuk, mondjuk el a párunknak. Tényszerűen, korrekt módon, én-üzenetekkel, felelősséget vállalva, nem támadva a másikat. Segíthet az ún. erőszakmentes kommunikáció módszere ebben, amiről legközelebbi cikkünkben írunk majd bővebben.
3. Ha sikerül megbeszélnünk mindezt a párunkkal, akkor abban is egyezzünk meg, hogy mit és hogyan fogunk tenni a jövőben a változásért, a helyzet javításáért.
4. Ha nem sikerül beszélnünk erről, forduljunk együtt szakemberhez. Segíthet párkapcsolati tanácsadó, mediátor, pszichológus, a problémák típusától függően. Míg az angolszász országokban olyan természetességgel fordulnak segítőhöz az emberek, mint mi a fodrászhoz, addig nálunk ez még sokszor „ciki”, pedig ha a vízvezetékhez hozzáértő szerelőt hívunk, akkor a lelkünket miért nem szakemberrel „javíttatjuk” meg?
5. Ha azt tapasztaljuk, hogy nagyon eltér a látásmódunk párunkétól az adott problémákról vagy ha a párunk nem hajlandó segítőhöz fordulni, akkor is érdemes szakembert felkeresni, mégpedig saját magunk megismerése, saját rossz mintáink, szokásaink felismerése és megváltoztatása érdekében.
6. Ha mindezeket a lépéseket megtettük, és azt érezzük, hogy nem javítható a kapcsolat, akkor érdemes még azelőtt véget vetni neki, mielőtt elmérgesedne a viszony, és folyamatos vitáknak, bántásoknak vagy teljes közönynek tennénk ki magunkat és a velünk élő gyerekeket. A gyerekeknek nem az a fontos, hogy mindenáron mindkét szülővel egy háztartásban éljenek, hanem hogy szerető, biztonságos környezetben nevelkedjenek, akár együtt, akár külön élnek a szülők. A folyamatos érzelmi stressz pszichés és testi panaszokat, betegségeket is okozhat, ezért lépjünk időben!

+1 Ha a válás mellett döntünk, tegyük azt békésen, közös megegyezéssel. Ebben segít a válási mediáció. A mediáció gyorsabb, hatékonyabb, olcsóbb, diszkrétebb és békésebb, mint a pereskedés. A mediációban mindkét fél érdekei egyformán érvényesülhetnek, a folyamat önkéntes, és akár az ún. próbaválást is választhatják a felek, mielőtt végleg beadják a válókeresetet.

Próbaváláskor mindenben megegyeznek a párok, amiben tényleges válás esetén, a közös megegyezéshez szükséges megállapodni, akár szét is költöznek, kipróbálják, milyen lenne az élet a válás után, csak épp egy közösen megállapodott időtartamig (3-6 hónap) még nem adják be a bíróságra a papírokat. Ha mégis válás lesz a folyamat vége, a bíróság elfogadja a mediátor előtt kötött egyezséget, az okok és részletek vizsgálata nélkül. Ráadásul a mediációban résztvevők a válókereset beadásakor csak az illeték 50%-át kell, hogy megfizessék.

Ha tehát megromlik a párkapcsolatunk, ne hamarkodjuk el a döntést, vizsgáljuk meg az okokat, amin tudunk, változtassunk, ha szükséges, akkor ne féljünk szakértő segítséget kérni, és ha mégis elválunk, tegyük azt békésen, együttműködve.

Varga Szilvia Edit
Mediátor, önismereti coach
csaladiproblemak.hu