Amikor az Indexen szembejött velem, hogy Szlovákiában is betiltják végre a cirkuszi állatok szerepeltetését, egyrészt nagyon megörültem: velük együtt már 20 európai ország vetett véget az állatkínzás ezen formájának követve Olaszországot, Romániát és Portugáliát.
Másrészt pedig még mindig nagyon felkavart az egész cirkuszi világ, mindaz, amiket azokkal a szerencsétlen állatokkal tesznek azért, hogy mi tapsoljunk nekik, és persze kifizessük a belépő árát.
Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésemre, de megkockáztatom, hogy Európa lakosságának nagyrésze igenis járt már életében legalább egyszer cirkuszban: vagy gyerekként elvitték, vagy ő maga vitte el a saját családját.
Én is voltam kicsiként, és tisztán emlékszem, hogy mennyire odáig voltam a tűzkarikán átugráló oroszlánoktól, az ormányukon egyensúlyozó elefántoktól és a pukedliző tigrisektől. Milyen nagy esemény volt a cirkusz érkezése, hiszen nem mindennap látni békésen legelgető elefántokat az alföldi kisvárosban! Aztán felnőttem, és megláttam a másik oldalát is…
Spanyolországról sokaknak elsőre a bikavidalok jutnak eszébe. Mivel a sors ebbe az országba sodort, elsőkézből mondhatom: a spanyolok nagyrésze egyáltalán nem büszke erre a nemzeti hagyományra, és sok éve harcolnak azért, hogy vége legyen ennek a barbárságnak. Katalóniában például már sikerült elérni, hogy betiltsák a viadalokat, és bár szélmalomharc a kultúra védelmezőivel szemben, az aktivisták mégsem adják fel. Egy, a spanyol kultúráért rajongó barátnőm mondta nekem még anno, mikor ide költöztem, hogy amikor bikaviadalt lát, azt képzeli, hogy a bikán igaziból vörös sál van. Én már akkor sem értettem egyet vele, hiszen bármennyire áltatjuk is magunkat, a vörös sál igazából a szenvedő állat vére, akit módszeresen, lassan ölnek meg azért, hogy a közönség jól szórakozzon.
Tudjátok, hogy igazából a mi kezünkhöz is vér tapad? Azoknak a szerencsétlen jószágoknak a vére, akik így élik le az egész életüket. Hiába dugjuk a fejünket homokba, igenis léteznek a cirkuszok, léteznek a bikamészárlások, mert mi, nézők elvisszük a gyerekeinket a szórakozás reményében. És igen, csudiszép délutánt tölthetünk el a gyerekek mosolyában fürödve, de azzal, hogy kifizetjük a belépő árát, csak a szegény elefántok és oroszlánok kínját hosszabbítjuk meg.
Láttam egy, a PETA által készített videót (ami olyan borzalmas, hogy a Facebook nem engedi még belinkelni se) ami igazából egy kampányfilm: egy cirkusz előtt PETA aktivisták állnak transzparensekkel és próbálnak hatni az érkező családokra. Semmi!!! A reakció egy nagy semmi. A legtöbben elfordítják a fejüket, néhány szülő szégyenlősen süti le a szemét, de egyetlen egy sem fordul vissza. Senki sem fordul vissza.
Ahogyan én sem tettem volna még néhány évvel ezelőtt. Én is elmentem a Loro Parkba Tenerifén, és élveztem az állatok műsorát. Egészen addig, amíg szembe nem találtam magam a gorillával, aki kétségbeesett beletörődéssel nézett rám, végtelen szomorúsággal a szemében. Ott valami elindult bennem. Sajnos nem vagyok elég tökös ahhoz, hogy PETA aktivista legyek, de igenis igyekszem felhívni az ismerőseim figyelmét arra, hogy ha cirkuszba vagy állatshowba mennek, azzal igenis szörnyű dolgot követnek el: asszisztálnak az állatok szenvedésében. És nem, nem fogom elvinni a kisfiamat akkor sem, ha szakad az eső és nem jut más vasárnapi program az eszembe, vagy akkor sem, ha az utolsó élő fehér oroszlánt ígérik nekem pukedlizve.
Azt mondják, az elefántok kivételesen intelligens állatok. Nekünk egy kis butus, hét éves boxerünk van. Marvelnek hívják, és sokszor tényleg csak annyi hiányzik, hogy emberi hangon megszólaljon: ha egy kutya képes kifejezni az örömét, az eufóriáját, a fájdalmát, a féltékenységét, a félelmét, szóval az égvilágon mindent, akkor mire lehet képes egy elefánt? Mennyire szenvedhet évi 50 hetet egy kamion utánfutójába bezárva, ostorcsapásokkal megfélemlítve, villódzó fények és üvöltő tömeg között minden héten több estén hosszú órákon keresztül? Belegondolni is szívfacsarító…
Ne legyünk partnerek ebben! Szlovákia, Portugália, Olaszország, Románia és az Európai Unió további tizenhat országa már betiltotta a vadállatok szerepeltetését a cirkuszokban. A legtöbben rálegyintenek, hogy ugyan már, mit tehetünk mi a döntéshozó óriásokkal szemben. Ez olyan, mint az eldobott üdítősdoboz: ha csak te dobod el, talán fel sem tűnik. De ha több százan dobják el ugyanott, azt már nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert egy nagy kupac doboz lesz belőle. Ne menjünk cirkuszba, legyünk példák a gyermekeinknek. És ha megkérdezi a kicsi, hogy miért nem viszed el, egyszerűen legyél csak őszinte: az állatokat szeretni és vigyázni kell, nem kínozni.