Balatoni József (Jocó bácsi világa) közvetlen stílusával, humorával könnyen a diákok kedvence lett, szókimondó írásaival pedig a mienk is.
Történelemtanárként, és épp most érettségiző gimnazisták osztályfőnökeként számára se volt könnyű az elmúlt 2-3 hónap.
Az online oktatásról, érettségiről, ballagásról kérdeztem:
– Technikailag vagy érzelmileg volt nehezebb a távoktatás?
Nekem abszolút érzelmileg volt nehezebb, technikailag fel voltam erre készülve, minden eszköz adott volt hozzá. Persze nekem is tanulnom kellett közben a különböző platformok működését, de azt egyszerűbb volt megélni, mint magát azt, hogy nem találkozhatunk a gyerekekkel, nem mehetünk be az iskolába.
– Hogyan sikerült az online órákon fegyelmet tartanod? Volt-e késés, nem odaillő viselkedés, rendbontás?
Nagyon érdekes volt, mert én nem tapasztaltam ilyet. Általában az első 5 perc volt, amíg szép lassan megérkeztek a diákok, de ennek technikai okai is lehettek, vagy internet kapcsolatbeli okok. Igazából nem kellett fegyelmeznem soha, dolgoztak, figyeltek, jegyzeteltek, aktívak voltak az órán.
– Mi volt a legextrémebb helyzet – háttérben zajló családi esemény?
A legextrémebb, amikor egy anyuka bejött és nem vette észre, hogy online óra van, és megpróbálta elkezdeni megszárítani a lánya haját.
De a családi élet mindig zajlott a háttérben, valaki mindig bejött a szobába, telefonált.
– Osztályfőnöki órákat is tartottál?
Igen, ezek abszolút kötetlen beszélgetések voltak, volt, amikor egyben az egész osztály, és volt, amikor pár fős kis csoportokban beszélgettünk. Értékeltük a helyzetet, a diákok elmesélték, kivel mi van. Minden óra végét beszélgetéssel zártuk, nem csak az osztályomban.
– Hogyan tudtad a számonkérést megoldani? Dolgozatíratásnál ki lehetett a csalásokat küszöbölni?
Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben nem feltétlenül ez volt a legfontosabb. A csalás is relatív. Úgy állítottam össze a feladatokat, hogy tankönyvvel, órai jegyzettel megoldható volt, ezzel még egyszer átnézték, átismételték az egész anyagot.
Tesztprogramban állítottam össze teszteket, de mindenkinél más sorrendben jelentek meg a feladatok, így ha elmondták egymásnak, hogy „igaz-hamis-igaz”, az nem biztos, hogy jó volt.
– Hasonló eredmények születtek, mint egyébként?
Nem voltak kirívó esetek. Voltak olyan diákok, akik alaposabban utánanéztek, így jobb eredményeket értek el, de ezzel a tanulás hatékonysága valósult meg.
Nem az volt a dolgom, hogy azt feltételezzem, csalással érte el az eredményt.
Azt gondolom, hogy van olyan diák, akinek ez a tanulási mód jobban fekszik, jobb eredményt tud így elérni.
– Most érettségizett az osztályod: segítette-e a felkészülést, hogy otthon kellett maradjanak, kényszerből több idejük volt tanulni?
Nem volt könnyebb, sőt, igazából az érzelmi állapot és a bizonytalanság miatt sokkal nehezebb volt most felkészülni az érettségire. Egészen április elejéig azt sem tudtuk, hogy lesz-e érettségi, milyen formában, mikor lesz. Ez a bizonytalanság felőrölte őket, és pár embernek a kedvét is elvette a készüléstől.
Olyan diákról, akit a járványhelyzet közvetlenül érintett, nem tudok, de voltak, akiket mélyebben megérintett, mert egészségügyi dolgozók a szülei, vagy a rokonságában idősek vannak, és jobban féltette őket. Ahogy mi sem, úgy ők sem egyformán élték meg ezt a helyzetet, de mindenkinek nehezebb volt így a felkészülés.
– Hátrányt jelentett a diákok számára, hogy csak írásbeli érettségi volt, vagy levett egy terhet a vállukról, hogy nem kellett szóbelizni?
A többség örült volna, hogyha van szóbeli, mert azzal mindig lehetett egy kicsit javítani az írásbeli eredményen, persze, van, aki örült neki, aki stresszesebb, izgulósabb. De nálam az osztály többségénél akár egy jeggyel jobb is születhetett volna, hogyha van szóbeli. Nem volt mindenki elégedett az eredménnyel. Bízom benne, hogy ez senkinek sem befolyásolja a továbbtanulási terveit, de ez majd csak júliusban derül ki.
– Mik a kilátások a ballagás megtartására?
Most már annyi engedmény van, hogy lehet ballagást tartani, de nem a rendes, hagyományos módon. Azokkal a feltételekkel, amiket a tankerületek megszabnak (egymástól 2 méter távolságra, maszkban, kesztyűben, szülők nélkül), nincs értelme. Megpróbáljuk későbbre halasztani.
– Készült esetleg maszkos tabló?
Nem, mert addigra, mire elkezdődött a járvány, már kész volt a tablónk, de én készültem az osztályomnak a kolléganőm által gyártott egyedi maszkokkal, az érettségi emlékére.
– Ha a jövőben, nem egy vírushelyzet kényszere miatt, hanem a korral való haladás okán lehetőség lenne online is oktatni, hatékonyabbnak tartanád?
Van olyan oktatási platform, amit tudunk alkalmazni később is, de én nem szeretnék online oktatni, köszönöm szépen, 3 hónap elég volt, amíg a kanapéról tartottam órákat.
Nem minden diáknál van meg a megfelelő technikai háttér, internet ellátás sem, ehhez nagyot kellene még fejlődni, hogy ez kivitelezhető legyen.
A diákok visszajelzése is az, hogy szeretnének iskolába jönni, együtt lenni, megélni az iskolai létet.
Bármennyire is az online térben élnek, nem szeretnének az online térben iskolába járni.
A diákok többségében ez átértékelődött most, olyanok is mondják, hogy nagyon szeretnének iskolába jönni, akikről nem feltétlenül gondoltam volna, hogy egyszer is önként és dalolva ilyet mondanak.
Az iskola közösségi ereje, és magának az iskolai létnek a szerepe felértékelődött mindenkiben.
Reméljük, szeptember elejéig kitart majd ez a lelkesedés a diákokban!
Az biztos, hogyha egy pedagógus ilyen visszajelzéseket kap, akkor valamit nagyon jól csinál.
Ha szívesen hallgatnátok Jocó bácsi sztorijait, ajánljuk figyelmetekbe ezt a csütörtök esti (online) eseményt, ahol kiderül, hogy tanárként is ér hibázni, ér beismerni, és ér tanulni belőle.
Mi biztosan „ott leszünk”!