Túl a Vízkereszten, a karácsonyfák elvesztik díszes ruhájukat és tűleveleiket, kikerülnek az utcasarokra. Lelombozó látvány. Pedig három hete még minden házba ők hozták a csillogást. Ahány ház, annyiféleképpen, mintegy kispolgári látlelet mutatva a család szokásait, a karácsonyhoz való viszonyát és a társadalmi helyzetét.
Visszaemlékszem, hogy gyermekkoromban milyen érdekes volt megfigyelni a baráti családok karácsonyfáit. Társasházban laktunk egy darabig, kiterjedt baráti körrel és rokonsággal, így hát tucatnyi karácsonyfát láttam díszelegni házon belül és kívül. Napjainkban online karácsonyfalest lehet tartani a közösségi hálókon barangolva. A karácsonyfák egytől-egyig a misztikus és a profán határvonalán mozognak. Tarka tiszavirág jelenlétükkel teljesen átrajzolják az életteret, ahol lakunk. Karácsonykor másként nézünk ugyanarra a nappalira, kisasztalra vagy szobasarokra, ahol a karácsonyfa virul. Igen, már-már giccses látvány egy karácsonyfa a környezetéből kiragadva. Elidegenítve Jézus születésétől, attól a képzettársítástól, hogy a faállítás a keresztény karácsony jelképévé vált.
A karácsonyfaállítás egy absztrakt és furcsa szokás: kivágunk egy fát és a lakásba hurcoljuk, hogy feldíszíthessük. Abba ne mélyedjünk bele, hogy mi hagy kisebb ökológiai lábnyomot, ha bolygónk negyede kőolajszármazékokból készült műfát, vagy pedig faiskolákban nevelt fenyőfát állít. Kínában egész városok foglalkoznak azzal, hogy karácsonyi díszeket, vagy akár teljes téli díszletet gyártsanak. Gyermekkorom házi készítésű habcsókjai veteránoknak számítanak a díszek között. Habár sok családban áthagyományozott díszek kerülnek a fára, gyanítható, hogy rengeteg karácsonyi szirszart vásárolunk össze évről-évre, aminek jelentős része nem éri meg következő karácsonyt sem. Hogy ez mire jó? Ez a profán, közgazdaságilag értékelhető része a karácsonynak. Számomra évről-évre az okoz fejtörést, hogyan tartsam kordában a vásárlási kedve(me)t. A gesztust félretéve, az ajándékozott és kapott cuccok többsége fölösleges. Túlfogyasztunk. És ez a „túlkarácsony” már meg sem botránkoztat. Jóllakott apátiával nyugtázom egyik évről a másikra, hogy ez a helyzet alakult ki történetileg, a gazdasági körforgás részévé vált a karácsony is, mint minden más népszokás vagy tevékenység.
A karácsonyfa egy másik aspektusa a misztikus: Miként adjam át gyermekeimnek az örömhírt, hogy valaha született egy kisded, aki olyan erős, hogy ereje közvetlen az Istentől származik és ezáltal eltörölte az összes vicek-vacak emberi gyarlóságot, amit egész évben, vagy ha kell, az emberiség teljes létezése alatt halmoztunk fel? Ugyanis valamit át kell adni a történet alapjából, akármennyire is anyagi és profán világot élünk. Ezt a storyt nehéz megkerülni, még akkor is, ha az utolsó bevásárlóközpont is fel van díszítve a vízvezetékcsövekig és teljesen devalválódott az „örömhír”. Ajándék nélkül vajon tudnánk egymásnak örülni?
A karácsonyfa prímán szimbolizálja ezt a kérdésfeltevést. A karácsonyfa a lélek és a szoba dísze minden évben. Hagyományt ad még kommersz jelenlétével is. Gyermekként megcsodálom, felnőttként azt csodálom, ahogyan a gyermekeim csodálják. Kislányunk két ünnep között megbetegedett. Ez volt az első igazi betegsége a kilenchónaposnak. Fájt látni a szenvedését. Alkalmasint csak azzal lehetett kizökkenteni a keserves sírásból, ha megemlítettük a Karácsonyfát, majd átvittük karon a nappaliba, hogy megcsodálhassa. Nagybetegen is ugyanolyan kurjongató lelkesedéssel fogadta a fát, mint legelőször. Felkiáltott, csapkodott a kis karjaival, mint egy kisangyal és siettetett bennünket, hogy menjünk, érjünk már oda egészen a közelébe. Cibálta a kis ágakat, le-lepiszkált egy díszt, morzsolta a csillámot az aprócska ujjai közt. Mutatóujjal közelített az égőhöz… és elfeledte bánatát. Elfeledtette bánatunkat a kis örömével. Ezt látva megnyugodtam, mert a Karácsony misztériumát szavak nélkül is át lehet adni a legkisebbeknek…
Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!