A férjem utálja ezt a szót, mert nálunk ezt jelenti: Minden olyan tárgy, amihez nem értek és nem is akarok. Telefon, x-box, tv (!), set top box, laptop… igen, tudom, ezek a legalapvetőbb tárgyak, a többinek a nevét sem ismerem. Egyszerűen nem érdekel. Jó megnézni a sorozatot, gyógymódot találni azonnal a betegségekre, táncolni egyet a családdal a képernyő előtt, de magamtól nem tudom bekapcsolni. Lusta vagyok megtanulni, hogy a négy távirányító melyikével kell és mit csinálnom, netán még át is kell dugni egy kábelt valahova. Én viccet csinálok ebből, de vannak, akik nevetségesnek tartanak, mert a világ fejlődik, mennem kell utána. Nagypapám 90 évesen is számítógépen intézte az ügyeit.
Ha belegondolok, akkor had legyen ez is egy választás! Amire szükségem van, használom, amire nincs, az meg miért érdekeljen? De vajon ezzel milyen példát mutatok a gyerekeimnek? Most akkor haladjunk a korral vagy ne? Sarazzunk vagy tévézzünk?
Mások vagyunk, döntse el mindenki saját maga, hogyan él. Hogy milyen arányban használjuk ezeket az eszközöket (amiktől közben félünk, mert fogyaszt, sugároz, lenyomoz stb.), az a mi dolgunk. Mint minden másban is, ebben is az egyensúlyra törekszem (bár valószínűleg nem, „mentesebb” vagyok, mint hinném).
A kicsi lányomnak nem adom a telefont a kezébe, de a nagymama igen. Előfordul, hogy kéri a „baby shark-ot” a tévében, de egyelőre csak angol dalokat néz, maximum húsz percig és ott vagyok mellette (nem mindig fizikailag, de hallom, figyelem őt). A nagyobbik nemsokára tíz éves, van egy használt telefonja, amit ritkán vesz kézbe. Az osztálytársaival bohóckodik, leveleznek, sütit süt rajta és kész.
Hogyan alakult ez így? A telefon sokat van a kezünkben, ez tény. De esténként, suli és munka után, amikor mind a négyen együtt vagyunk, akkor ez az idő kimondatlanul a mienk, nincs számítógép vagy tévé bekacsolva. Naaagy hétvégi program, ha egy közösen választott filmet nézünk meg este, miután a kicsi elaludt. Akkor is annyit beszélünk közben, hogy meg kell állítani.
A fontos, hogy mi jön belülről. Hiába hiszünk, tudunk, a hitelesség a mozdulatainkban, cselekedeteinkben van. Tilthatjuk a telefont a kamasz gyerekeinktől, aki rövidesen a képünkbe vágja majd, hogy a mi kezünkben is ott van éjjel-nappal. Mondogathatjuk, hogy bezzeg az én időmben, ha most mi is elvarázsolódunk, kikapcsolódunk, dolgozunk a gépen.
Kell is, nem is, hasznos is, nem is. De egy dolgot fel kell ismerni: a túlzott gépezés a kapcsolatok rovására megy. Fogadjunk, hogy nem lehet ismerkedni lehajtott fejjel a metrón…
Magunkba kell nézni, mi a fontos a számunkra. Nincs rohanó világ, elkorcsosult nemzedék. Ki tehet róla? Így születnek? Látják. A szemükkel, a lelkükkel. Apa és anya mit csinál, azt fogja ő is. Bevonni a házimunkába nehezebb egy kiskamaszt, mint végre a szobájában tudni, még ha telefonnal is. Az autóban is tudunk levegőt venni, ha kicsinek lejátszunk egy mesét, mintha végig énekelnénk az utat. Nincs is ezzel semmi baj, csak ne csodálkozzunk! A gyerek már mást se csinál, csak a telefonon lóg, nincsenek barátai, nem figyel rám, nem akar velünk jönni sétálni…
De! Miért jó a kütyüzés? Mert van pozitív oldala is.
- Az internet információ forrás. Tanítsuk meg, hogyan kell, mire kell figyelni és mit nem szabad csinálni. Olvas, tájékozódik, nyelveket tanul.
- A játékok fejlesztőek, kognitív képességeket, finommotorikát, logikai tudást, memóriát.
- Önbizalom növelő is, hiszen a gyerek a játékban bármit elérhet, számtalanszor éri sikerélmény.
- A babáknak szánt audiovizuális eszközök, mini laptopok, tabletek is ebbe a kategóriába sorolhatók. Bővítik a szókincset, segítik a kis ujjak erősödését, fejlesztik az agyi aktivitást, az igényes zene élvezetet nyújt.
A nagyobb gyermek sok mindent megtanulhat az emberekről, a közösségi oldalak, chat-ek erre kiválóan alkalmasak, de ez véleményem szerint nagy veszélyeket rejt. Ennek meg vannak a határai, normál keretei, ideje. Nem mindegy, hány évesen van a gyereknek oldala, nyilvános vagy baráti, miket tesz ki az oldalára. Tudnia kell kiszűrni az idegeneket, nem bedőlni a hirdetéseknek, esetleg csábításoknak.
Nagy divat a videó készítés a kisiskolások körében. Nekem erről határozott véleményem, hogy csak otthonra. Nem helyettesíti a barátokat a 100 like, és nem éri meg a kiborulást a nem tetszett vélemény. Ezt még nem képesek megérteni, sokan a figyelmet keresik, mint azok a felnőttek, akik minden lépésüket posztolják.
Bizonyos kutatások kifejezetten pozitív hatásokról számolnak be a számítógépes játékokkal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy a legbizonyítóbb az, amikor a kísérlet előtt nem játszó személyeket hasonlítják össze a kontroll csoport tagjaival. Ezek eredménye szerint is fejlődnek a napi néhány órát játszók észlelési és kognitív képességei. Érdekes videókat lehet látni a Ted.com-on, plédául a kifejezetten ezzel foglalkozó Daphne Bavelier előadását, Agyunk és a videójátékok címmel.
Azokban a játékokban, ahol folyamatosan mozogni kell, több felé figyelni és nagyon gyorsan reagálni, döntést hozni, olyan készségek fejlődnek, melyeket a mindennapokban használunk és nem mellesleg az iskolakezdéshez is szükségesek.
Egy összefoglaló cikkben olvashatjuk is, mely alapkészségek fejlődhetnek videójátékozás közben úgy, mint például a hatékony és gyors problémamegoldás, amire nagyon vágyunk, hogy a kisiskolás gyerekünknek már meglegyen, vagy a szem-kéz koordináció, amit rengeteget gyakorlunk az óvodásokkal.
Mindez nem azt jelenti, hogy azonnal kezdjen minden gyerek napi több órát játszani a számítógépen, csak érdemes megnézni ezt a jelenséget is több oldalról.
Néhány cikk a témával kapcsolatban:
http://www.szabadtanulas.hu/a-videojatekok-hatasa-a-kognitiv-kepessegekre/
https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/akar_pozitiv_hatasa_is_lehet_a_sok_videojateknak_gameshop
https://www.psychologytoday.com/intl/blog/freedom-learn/201502/cognitive-benefits-playing-video-games
A korlátozás, vagy inkább a szabályok megbeszélése az elején kezdődjön, ne amikor már baj van! Nekünk is könnyebb, ha csend és nyugalom van fél órát, de nehéz megállni a lejtőn. Mutassunk példát, tegyük le a vacsoránál a telefont, kapcsoljuk ki a tévét és élvezzük az együttlétet. Vigyük magunkkal a kicsit a konyhába, adjunk neki apró feladatokat, ezzel többet érünk, mint két tízperces mesenézéssel. Nehéz és fárasztó minden hétköznap, de ez csakis rajtunk múlik. Mi a fontos nekünk, mit szeretnénk elérni a felnövekvő gyerekeinknél. Úgyis azt teszik majd, amit láttak tőlünk.
Döntsétek el magatok, mi a cél, és számoljatok a következményekkel.