Több óvodai és iskolai szakmai csoportban is olvastam, hogy a szülők sokszor kényük-kedvük szerint, szándékosan tartják vissza a gyerekeket az első osztálytól, így van, aki már 7 évesen érkezik az iskolapadba. Ezt szakmailag az érintettek nem tartják jónak: a gyermek unatkozhat a többiek között, hiszen sokszor már írni, olvasni és számolni is tudó kisdiákok érkeznek az osztályterembe, a friss, ropogós hatéveseket pedig elrettentheti a náluk nagyobb, fejlettebb és okosabb osztálytársak jelenléte.
Emiatt úgy tűnik, lassan nem kell tovább izgulnunk, mert a kormány kilátásba helyezte, hogy mostantól 6 éves kortól egész egyszerűen KÖTELEZŐ iskolába menni. Én úgy tudom eddig sem volt ez másként – a nagycsoportos óvodásokat eddig is vizsgálták iskolaérettség szempontjából, bár az is igaz, hogy eddig az óvónők döntötték el, hogy a gyermek mehet-e suliba vagy sem.
Mostantól azonban minden esetet szakértői bizottság fog elbírálni, így ha a gyermek VALÓJÁBAN iskolaérett, csak a szülő fogná még óvodában egy további évig, akkor arra nem lesz lehetőség.
Az intézkedés célja valószínűleg az óvodai férőhelyek felszabadítása lehet, hiszen jelenlegi formájában a gyerekeket 3 évig terelgető intézmény sokszor 4 évig neveli a gyerekeket, amire sem anyagi, sem munkaerő kapacitás nincsen (a jelenlegi óvodapedagógus hiány mellett pedig még sürgetőbb az ovis létszám azonnali redukálása).
Az én fiam most lesz óvodás, és való igaz, vannak olyan nagycsoportosok, akik még jövőre is ovisok lesznek, bár jövőre töltik a hetet. Ezek a gyerekek sokszor ADHD-vel vagy más sajátos nevelési igényű kóddal és vele együtt eltérő magatartással rendelkeznek, ami még ijesztőbbé teheti őket a kiscsoportos óvodások és szüleik számára: a folyton rohangáló, 3 évesekhez képest óriási termetű és rettentő gyors gyerekek halálra rémíthetik a kicsiket.
Meg kell azonban említenünk a szaktanácsadók kapacitását – és a szolgáltatásuk minőségét is. Mi már jártunk ott, és nem túl jó a tapasztalatunk. A sírós kétévesünket mozgáslemaradással vittük a központi szaktanácsadóba, ahonnan BTMN (beilleszkedési, tanulási és magatartászavar – a szerk.) kóddal engedték el, csak azért, mert sírt az idegen nénik rámenős kérdéseitől, akiknek nem volt idejük megvárni, amíg feloldódik a gyerek szorongása. Tehát magatartászavaros kétévest diagnosztizáltak – amitől az eszem megáll.
Ennek az információnak a birtokában nem merném teljes biztonsággal állítani, hogy képesek a tényleges problémával rendelkező gyerekek kiszűrésére, amiről az egyébként a gyereket 0-24-ben nevelő szülőnek nyilván tisztább képe és valószínűleg kialakult álláspontja van.
Az új törvényjavaslat másik fontos eleme a magántanulói státusz jelenlegi formájának felszámolása. „A javaslat legerősebb pontja, hogy a jövő évtől már nem az iskolaigazgatók, hanem egy állami szerv fogja engedélyezni az iskolán kívüli tanulást… Az új szabály azonban azokat a modern, alternatív, tanulócsoportos „lakásiskolákat” is érinti, amelyekbe a szülők a merev állami közoktatás elől menekítik a gyerekeiket.”
Úgy tűnik tehát, hogy a magántanulói státusz megszűnésével készül a kormány a jelenleg „zsebre dolgozó” pedagógusokat visszakényszeríteni az állami oktatás világába, ahol nemrég kiderült, hogy a régóta fényezett pedagóguspálya-modell talán mégsem sikeres annyira, mint remélték.
Ezzel a módosítással természetesen a már a Taigetosz-törvénnyel is kipécézett, hátrányos helyzetű, vagy tanulási nehézséggel küszködő gyerekekbe és családjaikba rúgna még egyet a kormány, hiszen ezek a gyerekek a saját problémáikon túl az iskolában gyakran az ellenük forduló, zaklató diáktársakkal, kiközösítéssel és csúfolódással is napról-napra szembesülnének úgy, hogy az állam egész egyszerűen nem biztosít hozzá megfelelő létszámú segédpedagógust, pedagógust, iskolai pszichológust és fejlesztőpedagógust.
Tehát ha valaki plusz egy évet otthon fogná a gyermekét, mert már látja (2-3 évesen azért már látni lehet, sőt korábban is!), hogy a többiekhez képest lemaradásban van, annak azt javasolnám, hogy a bölcsődében húzzanak le inkább még egy évet. Teljesen fölösleges a gyerekeket 2,5 évesen óvodába adni, sokkal szerencsésebb, ha inkább 3,5, közel 4 évesen kezdik az óvodát – de ez persze csak a saját tapasztalatom.