Fater vagyok; egy ideje már találkozhatsz az írásaimmal a Pöttyöslabdán, melyekben egy lehetséges apuka-perspektívát mutatok be.
Akkor lettem Faterrá, amikor Gyerkőc, a nevelt kisfiam először az apukájának szólított.
Akkor lettem Faterrá, amikor a szülőszobán a nővérek apukának neveztek.
Akkor lettem Faterrá, amikor megbarátkoztam azzal a gondolattal, hogy családot alapítok.
Akkor lettem Faterrá, amikor regisztráltam a fater.hu domaint.
Akkor lettem Faterrá, amikor apává akartam válni.
Akkor lettem Faterrá, amikor először látta meg bennem az apát az exem.
Akkor lettem Faterrá, amikor megkértem páromat, hogy a lakásomhoz közel eső óvodába írassa be Gyerkőcöt.
Akkor lettem Faterrá, amikor már sírni tudtam előttük.
Akkor lettem Faterrá, amikor csak úgy odamászott a vállamra, hogy kipihenje magát.
Akkor lettem Faterrá, amikor felelősséget éreztem.
Akkor lettem Faterrá, amikor már nem akartam lepasszolni estére, mert jó volt együtt Gyerkőccel.
Közeledem a negyven felé, végre elfoglalt felnőtt életet élek. Kedvenc mesefigurám Süsü. Úgy érzem, kis történeteimmel tágítok más szülők, nevelőapukák, leendő és gyakorló apukák és anyukák gondolatiságán.
Gyerkőc a nevelt kisfiam, Muter.hu kisfia. Három éves kora óta foglalkozom vele. A sors furcsa fintora, hogy én is három éves voltam, amikor otthagyott bennünket édesapám. Gyerkőc egy megbízható, csupaszív, iskolaérett nagycsoportos óvodás a négyzeten (másodjára nagycsoportos). Lassú-víz-partot-mos-típus. Legnehezebb vele, mikor fáradt és szórakozott. Legjobb, mikor megszállja az ihlet és ég a keze alatt a sok rajz és papírcsoda. Kreatív, de néha még bizonytalan az élet egyes területein.
Muter.hu hozzám közeledik és nem a negyvenhez. Impulzív. Többnyire egy vízimalomhoz hasonlítanám. Vagy sárkányrepülőhöz. Már kezdjük egymást fél szavakból is megérteni – ez megnyugtató mindkettőnknek. Nagyon tud dolgozni, nagyon tud érezni. Mindent csak nagyon tud, ezért roppant megbízható és erős személyiség.
Kislányunk, Luca három hete lépett a világunkba. Keresgéljük arcán az ismerős vonásokat és nagyon élvezzük a közös alvásokat és ébredéseket. Támogatjuk minden kis rezdülését, bélmozgását. Jó baba – megható látni, ahogyan igyekezik felvenni a nagybetűs élet ritmusát a magzati lét után.
A bemutatkozás sorrendiségén ne törjük egymás fejét, az írói látószöget tükrözi: a Fater.hu blog írását Gyerkőccel való közös élményeimmel indítottam, akárcsak a bemutatkozást.
A »blogolás« ötletével néhány éve foglalkozom, de csak 2016 őszén mertem meglépni. Témáim a hétköznapi családi élet apró szépségeiből és prózai nehézségeiből tevődnek össze, így a gyermeknevelés köré összpontosulnak. A bemutatkozásból kiderült, hogy családunk nem képeskönyvbe illő egyszerűséggel keletkezett. Muter.hu előző kapcsolatának gyümölcsével érkezett, tehát hozta magával Gyerkőcöt, én csak egy kurta válással indítottam. Hárman a gyermeknevelés koránt sem egyszerű feladatára vállalkoztunk. Vitathatatlan, hogy nézeteltérések jelentkeztek a nevelés különböző területein. Időhiányos és túlhajszolt korszakok alatt gyakran robbant a puskaporos hordó a gyerekszobában. Mit egyen, mikor feküdjön, melyik nagyszülőhöz menjen hétvégére, mikor lesz már végre közös kimenőnk, édesapának van-e joga tönkretenni azt, ami még tönkretehető, hogyan bízzuk rá a gyermeket, milyen oviba írassuk, melyik lesz az ő szobája, miként közeledjünk egymáshoz, kérjek-e puszit esténként, nézzen-e mesét…? Beélesítve bármelyik téma kínosan komollyá tud válni, még ha kívülről apróságnak is tűnik. Azért hisztizik, mert hagyod! Csak veled ilyen. Ne küldd már el! Gyere, ülj végre ide hozzánk. Most mi a bajod? Miért kell ennyit dolgozni? Őt már elrontottuk… Ő ilyen és kész. Hülyeség, ebben a korban adaptív a természete…
Ismerősek ezek a témák, ugye? Nem is tudom, mit kívánjak olvasóimnak, hogy ne vívódjanak ennyire, és gond nélkül gördüljenek tova az évek? Vagy, hogy problémákkal és kiizzadt megoldásokkal teli életet éljenek gyermekeikkel? Talán az utóbbi reálisabb, és ha rögös is az út, de van és vezet valami cél felé.
Olyan világot élünk, ahol kevés az odafigyelés és sok a zaj. Cezúraváltások közepette élünk. Elég, ha csak a rendszerváltásra, az IT-forradalomra, a globalizációra, az erősödő népmozgásokra, a demográfiai és ökológiai katasztrófákra gondolunk. Ezek olyan keretfeltételeket szabnak, ahol egyénként is nehéz megállni a helyünket, nemhogy szülőként. Mit és hogyan adjunk útravalóul, ha magunk sem vagyunk biztosak abban, merre visz az utunk? Adjuk azt, amit adni tudunk, őszintén.
Zárószó: kösz a figyelmet.
Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!