Tegnap este a blogomban írtam egy zaklatott bejegyzést arról, hogy a koronavírus rekordsebességgel kényszerítette cselekvésre a városunk politikusait. Spanyolország északi részén, Baszkföld fővárosában, a 250 ezres lakosú Vitoriában egyik pillanatról a másikra zárták be az összes oktatási intézményt: bölcsiket, iskolákat (itt nincsen külön óvoda), egyetemeket, ma reggelre pedig megjött az értesítés a művelődési házaktól is.
A hirtelen rendelkezések miatt szinte sokkot kaptam.
Lehet, hogy felelőtlenség, lehet, hogy tudatlanság, lehet, hogy csak szimplán lustaság, de egyszerűen egészen eddig nem voltam hajlandó komolyan venni a hisztériát, ami a járványt övezi. Ezért volt nagy pofon tegnap, hogy nincs iskola. Kész, bezárt, két hétig azt csinálunk, amit akarunk, akkor sem nyitnak ki, ha a fejünk tetejére állunk. A félelmem pedig abból fakadt, hogy ez csak az első lépés…mi lesz később? Mi van, ha két hét teljes intézménynélküliség nem elég? Áprilisban a szünetek miatt öt tanítási nap lett volna egyébként is. Mi van, ha 24-én mégsem nyitnak ki az iskolák?
Mi van, ha elszabadul a pokol?
Aztán ma reggel csodálatos napra ébredtünk. Igazi tavaszi napra. És nyoma sincs pániknak.
Mi Vitoria egyik északi városrészében élünk, kettő utca választ el bennünket a városhatártól. Csicseregnek a madarak, kutyákat sétáltató nyugodt emberek lepték el a parkokat, a játszótereken pedig hangos a gyerekkacagás.
Mivel halaszthatatlan dolgom volt a városközpontban, a fiamra pedig senki nem tudott vigyázni, 10 órakor villamosra ültünk, és vidáman berobogtunk a centrumba. Nem mondom, hogy teljesen nyugodt voltam, de mivel nem járkálnak zombik az utcákon, nem köröznek katonai helikopterek a házak felett, és a tömegközlekedés is zavartalanul, fennakadások nélkül működik, ezért elhessegettem a fenntartásaimat. Ráadásul az egészségügyi minisztérium a közleményeiben azt hangoztatja, hogy nyugodtan éljünk normális életet, csak mossunk nagyon sűrűn kezet, ne nyúljunk az arcunkhoz, és próbáljunk kevés időt tölteni nagy tömegben.
Igazam is volt. Egyetlen szájmaszkos embert sem láttunk, minden bolt nyitva van, az árufeltöltés zavartalanul folyt délelőtt, a bárok teraszán gondtalan emberek iszogatták a kávéikat.
Tegnap az első pánikomban majdnem elrohantam nagybevásárolni, de aztán a férjem és a józan eszem meggyőzött: nagyrészt friss alapanyagokból főzök minden nap, fogalmam sincs, hogyan kellene kikalkulálnom, hogy miből mennyit halmozzak fel, ezért inkább nem is teszem. Nem akarok egy csomó pénzt kidobni az ablakon azért, hogy aztán lejárjon a tészta meg a babkonzerv szavatossága, hiszen egyébként nem esszük őket. Beszéltem a hentesünkkel, azt mondta, ne izguljunk, szól, ha valami fennakadást lát a beszállítóknál, és bár a szupermarketeket tegnap délután megrohamozták az emberek, ma kivétel nélkül egytől egyig mindegyik azt nyilatkozta a fő hírközlő portáloknak, hogy semmi probléma nincs a feltöltéssel, sehol nem látnak akadozást.
A baszk egészségügy világszínvonalú. Olajozottan működik, rengeteg pénzt fektetnek bele. Járvány nélkül is. Éppen ezért amiatt nem aggódok, hogy mi lesz, ha mi is elkapjuk. Tudom, hogy meggyógyulunk, ha úgy alakul, a karantént pedig önként vállalom ( a fiammal), ha a legkisebb gyanúja is felmerül a fertőzöttségnek.
Az egyetlen, ami nyugtalanít az az, hogy nem tudjuk, mit várjunk. Az élet megy tovább, a férjem ugyanúgy megy dolgozni, mint máskor. Lakberendezési boltot vezet, a vásárlási kedv nem csökkent az epidémia kihirdetésével: tegnap délután is ugyanúgy tele volt vásárlókkal, ahogyan minden nap.
Süt a nap. Csicseregnek a madarak. Kint száradnak a frissen mosott ruhák. A fiam édesen szunyókál az ágyában, mint minden egyes nap. Nincsenek pánikban rohangáló emberek az utcákon, nincsenek bezárt boltok.
Nyugalom van. Vihar előtti csend talán? Fogalmam sincsen, de az biztos, hogy mi már benne vagyunk. És semmi, de semmi értelme pánikolni, mert nem tőlünk függ, hogy milyen további rendelkezéseket hoznak. Elfogadjuk, betartjuk, és várjuk, hogy vége legyen. Mást nem tudunk tenni. Csak nyugalommal viselni. Mert a gyerekeinknek példát kell mutatnunk, és az eszetlen őrjöngés semmi jót nem szül.
Kép forrása: https://www.destinoseuskadi.com/destinos/vitoria-gasteiz/