Pediped cipők

pottyos

Olyan cipőt keresel, ami nemcsak stabilan tartja a pici lábát, de még kényelmes is, sőt pillanatok alatt, sírás-rívás és harc nélkül feladható? Olyat, amiben azt érzi, mintha mezítláb lenne, mégis pontosan ott támasztja meg a bokát és a sarkat, ahol arra a mozgásfejlődésében éppen szükség van? Olyat, amire a legszőrösebb szívű szakember is csak bólogatna?

 

 

Megérkezett a pediped™ 2013/14 Őszi-téli kollekciója!
A színek az ősz hangulatát idézik, kevésbé piszkolódnak, könnyen tisztán tarthatóak. Vidám virágok és minták díszítik a lány cipőket, de a fiú kollekcióban is több színből és szín kombinációból választhatunk.

Milyen is a pediped™ cipő?
+ a legkisebb és legtörékenyebb talpacskák is könnyedén hajlítják, könnyen gördül a kicsi járás közben a talpán
+ nagyon jó sarok- és talp magasság aránnyal tervezték, a szilárd sarok rész ráadásul a láb formáját követő, gömbölyített
+ nemcsak puha a belső rész, de a tervezők külön gondoskodtak még egy finom, rugalmas rétegről, melyet a saroknál a talp és a bélés közé illesztették
+ az orránál és az előlábrészen kellően magas és széles, a legtömzsibb kis baba tappancsok számára is tökéletesen kényelmes
+ tépőzáras, könnyedén, egy szempillantás alatt nyitható

Mi azért szeretjük különösen, mert
a pediped™, az ortopédiai szempontok elsődlegessége mellett, élenjáró a technológiai innovációk terén, legyen szó a különleges Memory Foam technológiával kifejlesztett talpbetétről, a speciális, mosógépben mosható anyagokról, vagy akár a pediped által kifejlesztett Flex Fit system™ dupla talpbetét rendszerről, amely segítségével a cipő hordhatóságának ideje meghosszabbítható. A cipők esztétikusak, de mégis tartósak, a sportosabb modelleknél, az orránál és a sarkánál felhajló gumitalp megvédi őket a korai kopástól.
És ha mindez nem lenne elég, az Amerikai Ortopédorvosok Szövetségének (APMA) hivatalos ajánlásával is büszkélkedhet a márka.

originals

Ha meggyőztünk, nézd végig, milyen modellekből válogathatsz!
A legelső lépésekhez a pediped™ Originals márka cipőcskéit ajánljuk, mert annyira puhák és finomak, hogy egészen olyan, mintha szabadon, mezítláb járkálhatnának mindenfelé a kis felfedezők.
Azoknak a kicsiknek, akik még nem teljesen magabiztosan lépkednek, de már mindenképpen saját lábukon akarnak haladni, a pediped™ Grip&Go-t javasoljuk. Ebben a formában már minden benne van, amit egy átlagos pedipedről elmondtunk. A ruganyos talpaknak és a különleges sarokkiképzésnek köszönhetően pedig az egész lábfej optimálisan fejlődik.
A jó hír pedig az, hogy a stabil mozgáskoordináció, a magabiztos járás idején sem kell már lemondani az organikus, kényelmes és anatómiailag is megbízható felépítésű cipőkről! A pediped™ Flex tökéletesen szolgálja a nagyobb gyerekeket – és így persze a szülőket is, egyaránt.

fiu flex

Szakvélemény – Pediped cipők

Pediped rugalmas talpú gyermekcipő egészségügyi megelőző jellegű alkalmasságáról
Attól kezdve, hogy a kisgyermek utcán betonon jár, olyan cipőre van szüksége, mely a sarkát jól tartja és a talaj rugalmatlan ütközését tompítja.
A jó és egészséges gyermek lábbeli feltételei
– rugalmas, hajlékony, megfelelő talp- és sarokmagasság arányú talp
– szilárd, jó állású kéreg, mely a sarkat befoglalja és jó helyzetben tartja
– kerek, bő kiképzésű, puha előlábrész, mely biztosítja az ujjak elhelyezkedését
– puha kiképzésű belső talprész, boltozati emelések nélkül
– a ducibb gyermeklábaknak megfelelően bővebb előlábrész
– állítható pánt a különböző szélességű lábakhoz alkalmazkodva
– könnyű feladhatósághoz előrevezetve hosszan nyitható legyen
– megfelelő szellős, tartós, jó minőségű talp, bélés és felsőrészanyag
A Pediped rugalmas talpú gyermekcipő felépítésében kiemelendő:
– megfelelő vastagságú, alul rugalmas gumi, ütközést tompító talp
– nagyon jó sarok- és talpmagasság arány
– nagyon jó talpi hajlékonyság (a kisgyermek a kicsi lábával is könnyen tudja gördíteni)
– kemény, jó felépítésű, szilárd kéreg, mely hátul a saroknak megfelelően gömbölyített
– a belső rész végig egy puha réteggel rendelkezik, a saroknál a talp és a bélés között még egy puha rugalmas réteggel
– a cipő elülső felső része teljesen a láb anatómiai vonalának megfelelően gömbölyített és kellő magassággal és bőséggel rendelkezik
– nagyon szélesen nyitható (könnyíti a feladást)
– tépőzárral záródik, jól szabályozható

Értékelés, vélemény
Ez a cipő teljesen megfelel az „egészséges” gyermekcipő kívánalmainak. A talaj rugalmatlan ütközését a gumitalp megfelelően tompítja. A belső sarokpuhítás védi a gyermek sarkát, mely ebben a korban még porcos és ki van téve a talaj rugalmatlan ütközése okozta sarokcsontgyulladásnak. A talp nagyon könnyen hajlítható, gördíthető, megelőzhető vele a keményebb talpú cipők okozta láb befelé forgatás. A lábujjak elhelyezkedése tökéletes a széles és magas kiképzésnek köszönhetően. A stabil, jó állású kéreg jó helyzetben tartja az amúgy kisgyermekkorra jellemző bedőlő bokákat.
Mindamellett, hogy a cipő nagyon esztétikus, tartósság szempontjából kiemelném az orránál és a sarkánál felhajló gumitalpat, amely megvédi a cipőt a korai kopástól. A lábbeli a legjobb választás a betonon való járáshoz, viseletével megelőzhetőek azok a betegségek (sarokcsontgyulladás, bedőlő boka okozta fáradások), melyek annyira gyakoriak kisgyermekkorban.

Dr. Lengyel Zsuzsanna – gyermekortopéd főorvos

www.liliputi.hu

 

Ez is tetszeni fog