Mindannyian szeretnénk, ha a gyerekeink kibontakoztatnák a bennük rejlő lehetőségeket. Szeretnénk, ha kitartóan tanulnának, bátran kipróbálnának új dolgokat, és nem riadnának vissza a kihívásoktól. De vajon hogyan lehet úgy ösztönözni őket, hogy közben ne érezzék nyomasztónak az elvárásainkat?
Ez a kettő közötti finom határvonal sokszor bizony nehéz: bátorítani a fejlődésre úgy, hogy közben ne alakuljon ki benne az érzés, hogy „nem vagyok elég jó”.
Lisa S. Larsen klinikai pszichológus szerint (aki több mint húsz éve dolgozik gyerekekkel és családokkal), a kulcs az, hogy értsük meg a gyerek valódi érzéseit, és adjunk teret ezeknek az érzéseknek.
Miért nem szeretnéd ezt?
Amikor a gyerek visszautasít egy új sportot, hobbit vagy szakkört, legyen az a kérdésed, hogy : „miért nem akarod ezt csinálni?”, illetve próbáld még körbejárni a dolgot a kérdéseiddel.
Ne feltétlen lustaságot higgy a dolog mögé, hanem ha például abbahagyja a kosárlabdát, lehet, hogy nem magával a mozgással van baja, hanem egy csapattárssal, egy kellemetlen helyzettel vagy egyszerűen azzal, hogy több türelmet igényel a fejlődés, mint gondolta.
Ha ilyenkor rákérdezünk, és valóban meghallgatjuk, azzal azt mutatjuk neki: számít, amit érez. És közben mi is közelebb kerülünk ahhoz, mi áll a háttérben.
Közös felkészülés
Ha új tevékenység választásáról van szó, érdemes előre felkészülni. Lehetőség van például egy rövid beszélgetésre az edzővel vagy tanárral a beiratkozás előtt, ahol a gyerek is kérdezhet. Így nem érzi azt, hogy valami „rá van erőltetve”, hanem úgy, hogy beleszólása van a döntésbe. Ez önmagában óriási motivációt adhat.
Amikor felelősségről és kötelességekről van szó
Más a helyzet, ha nem hobbikról, hanem felelősségről beszélünk: háziról, kötelező olvasmányról, zongoragyakorlásról. Ezeket nem lehet mindig félretenni, még akkor sem, ha nincs hozzá kedve a gyereknek.
Larsen szerint rendben van, ha kimondjuk: „Tudom, hogy nem szereted, de akkor is meg kell csinálni.” Ha viszont végképp ellenáll, fontos, hogy a következmények természetesek legyenek, ne büntetésnek hassanak. Például, ha nem jár el a zeneórákra, akkor nem fizetjük tovább, mert így korrekt a „megállapodás”: a szülő és a gyerek is vállal valamit.
Mit érdemes elkerülni?
Ami biztosan nem segít: a szégyenérzet keltése. Olyan mondatok, mint „mindig elfelejted” vagy „soha nem figyelsz oda”, rombolóak. Ugyanígy a másokhoz való hasonlítgatás vagy az, ha azt sugalljuk: „valami baj van veled”.
Ezek a gyerekben azt az érzést erősítik, hogy felesleges próbálkoznia, mert úgysem lehet elég jó. Pedig épp az ellenkezőjét szeretnénk: hogy higgyen magában.
Mutasd meg, hogy te sem vagy tökéletes
A gyerekek rengeteget tanulnak abból, ha látják, hogy a szülő is küzd dolgokkal. Elmesélheted például, hogy te is fáradt vagy munka után, de a kollégáid számítanak rád, vagy hogy te is hibáztál már határidővel, de sikerült kijavítanod.
Ez azt üzeni: hibázni lehet, küzdeni kell, és a nehézségek részei az életnek.
Ha véletlenül kritikus hangnemben szólalsz meg, figyeld a gyerek reakcióját. Ha elhúzódik vagy megsértődik, érdemes bocsánatot kérni, és elmondani: „Nem ellened szólt, azt szeretném, hogy sikeres legyél.” Ez nem gyengeség, hanem erő — hiszen példát mutatsz arra, hogyan lehet egy konfliktust rendezni.
Végül: számít, hogyan reagálunk
Ha a gyerek nem akar biciklizni, attól, hogy „te kisbaba vagy” jelzővel illetjük, nem lesz bátorabb. Ha a tinédzser elfelejti a háziját, egy egyórás szidás nem fogja megtanítani neki a felelősséget.
Ami igazán számít, az a következetesség, az empátia és az a biztonság, hogy tudja: hibázhat, de ettől még szeretve van.
👉 Mit gondolsz? Te hogyan tudod úgy ösztönözni a gyermeked, hogy közben ne érezze nyomasztónak az elvárásaidat?