Szerencsések, akik nem valami intézményesített kifejezésre gondolnak, ha meghallják „Apa”, hanem csak jön egy ösztönös impulzus, ami erőt és hitet ad, megmelengeti a szívüket. Bennem összemosódik a jelentése. Befelé kell figyelnem, ha tartalommal akarom feltölteni. Nem emlékszem tisztán arra sem, hogyan szólítottam anno édesapámat. Apu, Apa, Apika…? Valahol elveszett a számomra fogyasztható jelentése, mihelyst megszűnt apámmal a személyes kapcsolatom. Üresedett, latolgatom az igekötőket, hogy valójában ki-, vagy megüresedett-e. Tulajdonképpen mindegy.
Visszaemlékezés helyett belépek az apa-intézményembe. Azonnal megismerem, de részleteiben nehéz körülírnom a homlokzatát. Nem kell lökni a forgóajtót, magától bebocsájt. Örül a szája sarkában, még ha szigorú, akkor is. Jó puszit adni a borostájára. Nevet a szeme, azt mondja „Isten hozott.” Széles a válla és erős a kézfogása, mégsem okoz fájdalmat. Soha. Dolgosak a kezei, mindig csak épp azt készíti el velük, amire nagy szükség van: képfelakasztás, csapszerelés, madárház-fabrikálás, parkettacsiszolás, fokhagymás-pirítós-sütés, sárkányeregetés… Hosszasan tudom figyelni az ujjait munka közben. Eleinte megfogom, játszok velük, később utánozni kezdem. A bicepszét egy ideig két kézzel sem érem át, pedig próbálkozom. Tud fekvőtámaszozni. A hasát lehet nyomkodni, a fütyije pedig nagyobb az enyémnél. A lába szőrös. Úgy egészében nézve nem is tűnik annak, de amikor cibálom a szőrt rajta, hát akkor bizony furán mutat ott az a rengeteg. Néha ki fogom röhögni, de csak olyan mosolygós tekintettel. Szakszerűen rúgja a labdát, én is úgy szeretném rúgni, ahogyan ő. Csak felnőtt fejjel jövök rá, hogy nem is igazán tud focizni, de nekem mégis jó focistának tűnt. Jó a kiállása. A csajok azt mondják, a focistáknak mind jó. Szóval mégiscsak jó focista! Hatalmas a cipője. A papucsa még annál is hatalmasabb. Ő rám szól, ha rajtam nincs, de ha ő nincs papucsban, én örömmel bújok az övébe. Ha ráállok a lábára, nem húzza vissza. Szerintem nem fáj neki semmi sem. Egyedül jár fogorvoshoz. Anya is. De Apa inkább. Ha később fáj is neki valami (de mi?), jól viseli, mert talpig férfi. Szeretem, ha inget húz. Már-már rajongok érte, de csak míg kicsi vagyok. Utána kicsit ciki lesz, aztán meg már aranyos. De most még cool. Vad zenéket hallgat. Még a komolyzenét is vadul hallgatja – az is cool. Végtelen tudása van a világ dolgairól. Majd mond pár dolgot, ami a végesség felé utal, de azokból meg nekem lesz végtelen tudásom. Később kiderítjük, hogy minden relatív, de az apa-intézmény imázsa nem fakulhat. Egy darabig még simán lehagy futásban. Nemsokára azonban lefutom, mint állat. Erőlködik és olyankor néha már lesérül. Csomó sportot tud, de nem mindet csinálja. Ha noszogatom, akkor igen. Rengeteget dolgozik. Tanulásban segít nekem, de borzalmasan csomagol ajándékot. Én is szeretnék neki segíteni, most még mindenben, de nem hagyja. Rengeteg szakszót ismer. Több nyelven. Anya néha mégis mérges, hogy miért nem mond semmit. Szeretek tőle cuccokat kapni. Szokásom a kajájába beleenni és az italába beleinni. Mindig több zöldséget eszik nálam. Már kezdek néha én is csípőset kajázni, mint ő. Pörccel eszi a túrós csuszát. Ja, igeeen, a hét fogást is tőle tanultam. Néha ő is vihog. Jó csaja van, ő az Anya. Szereti Anyát, de kicsit másképp, mint én. Van egy olyan összenézésük, amitől még én is elpirulok. Azért jó látni így őket, jó tudom, hogy ciki leskelődni, de már meglestem őket itt-ott. Ez az intézménynek egy eldugott kis szegletében van, ahová nincs bejárásom. De onnan kitűnően át lehet látni a kárpitos szobába, ahol nagy gondolatok születnek. Jó vele dumálni. De legjobb, ha én dumálok neki és figyel rám. Elfoglalt. Ha elfoglalt, szét lehet ugrálni az ágyukat, Anyáét és az övét. Egyrészt mert nagyobb az enyémnél, másrészt mert olyan unalmasan rendezett mindig. Ha befekszem a helyére, kicsit én is Apa lehetek. Szeretek vele bicajozni. Úgy képzelem, hogy lehagyja az autókat is, ha fölteker a hegyre. Néha hoz valamit, ha jön értem. Néha hoz valamit, ha üzleti útról jön. Ismeri a világot és mielőtt megy valahova, képes összeolvasni mindenfélét arról a helyről, ahová megy. Ezt onnan tudom, mert hangoztatja is. Mire megöregszem, hiányozni fog ez a lendületes unalom. A hideg vízbe is beugrik. Néha úgy marad, ha beáll a háta. Erről jut eszembe, hogy akkor mégis tud neki fájni valami… De kibírja. Jó vele legózni és császkálni is. Sok pénzt keres. Akármennyi is az: sok. Aztán mégse elég. Tud horgászni, barkácsolni és úgy nézni, hogy elszégyellem magam. Láttam már sírni, szóval azt is tud. Anya is. A barátai nagyon jó arcok, mindenhova jut belőlük. Oda is, ahol Anya nem is képzeli. Ők az én barátaim is. A társalgóban szoktak összeülni. Ott nagybetűs a vidámság és harsog a levegő. Nagyokat esznek és kacagnak. A padlás tele van kacattal… Szökőévente egyszer megyünk fel oda együtt, olyankor mesél… Az apukájáról is.
Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!