Ez egy sztereotípia, de van benne igazság, hogy míg a nők az otthonukat tartják tisztán és rendben, az autójuk pedig, mint használati cikk, nos, fogalmazzunk úgy: nem mindig a legszebb arcát mutatja. Ezzel szemben a férfiak otthon lazán szétszórják a levetett ruháikat, és a mosatlan edények halmát is sokáig képesek rezzenéstelen arccal nézni, az autójuk viszont, az esetek többségében csillog-villog, pénzt és időt nem kímélve hordják a mosóba, vagy tisztogatják saját kezűleg.
Rádöbbentem, hogy mivel fiú gyerekeim vannak, a házimunkához való kedvcsinálást lehet, hogy eddig teljesen rossz oldalról közelítettem meg, mikor a szobájuk rendbe tételére ösztönöztem, vagy épp a portörlésbe, mosogatásba, teregetésbe próbáltam bevonni őket. Észre kellett volna vennem a jelet, mikor a portörlő ronggyal is egyből a matchbox autóikat kezdték el fényesíteni. Hiszen lehet, hogy genetikailag beléjük van kódolva az autók tisztán tartásának igénye, míg a lakás rendbetétele kívül esik az érdeklődési területükön. Persze, ha majd 30 év múlva a jófej anyós szerepében kívánok tündökölni, és be akarok vágódni jövőbeli menyeimnél, jól teszem, ha bizonyos házimunkákat is megszerettetek a fiaimmal, vagy legalább a sütés-főzés alapjait megtanítom nekik. De az igényességre, és a munka értékére, valamint az örömteli munkavégzésre való nevelésüket házon kívül kell elkezdeni: mégpedig a kocsibeállón.
A srácokra ebben az életkorban (3-5 év) már biztonsággal rá lehet bízni a kocsimosást, nagy kárt nem tesznek az autóban, viszont rendkívül lelkesen végzik el a feladatot. Ha valamilyen tevékenységben benne van a vízzel locspocsolás, az már eleve népszerű a gyerekek körében, de ha még egy autó is benne van a képben, akkor egy egész délelőttöt kitölthetünk, összekötve a kellemest a hasznossal.
Minél kisebb korban kezdjük el beépíteni a takarítás természetességét a napirendbe, annál nagyobb esélyünk lesz, hogy kamaszkorban se egy katasztrófa-elhárító brigádot kelljen kihívni a gyerekszoba rendbetételéhez.
Elsőként tehát meg kell találnunk azt a területet, ahol a legkisebb ellenállásba ütközünk a gyerek-házimunka koordináta-rendszerében.
Ezt követi a másik fontos dilemma: mivel honoráljuk az elvégzett munkát, szükség van-e egyáltalán bármiféle ellenszolgáltatásra annak érdekében, hogy fenntartsuk gyermekeink motiváltságát, vagy épp elég az, ha megszerettetjük velük a porszívózást, vagy az ablakpucolást.
Annak a híve vagyok, hogyha a gyerekek szívesen elvégeznek egy feladatot, akkor a szóbeli dicséreten kívül nem szükséges külön jutalmaznunk azt. Később ugyanis a jutalom reménye erősebb motivációvá válna, miközben olyan tevékenységről van szó, amit egyébként is örömmel csinálnak. A felnőtt életükben is szeretném, ha olyan munkát végeznének, ami iránt szívből is elkötelezettek, nem csak a fizetés mértéke hat rájuk ösztönzően.
Ugyanakkor azzal az elvvel is egyetértek, hogy a jócselekedetekért, és kevésbé szívesen végzett feladatokért következetes jutalmazásban részesítsük a gyerekeket, így megtanulják azt is, hogy kitartással és jó magaviselettel előnyökhöz jutnak. Lehetőleg ne édességgel vagy pénzzel jutalmazzuk a kicsiket, hanem olyan, önmagában értéktelen dolgokkal (például babszemekkel, matricákkal, zsetonokkal), amelyekből össze tudnak gyűjteni egy bizonyos mennyiséget, amit értékes dolgokra, például egy vágyott játékra tudnak beváltani. Ezzel türelmet tanulnak, a spórolni tudás erényét, valamint megtapasztalják annak az izgalmát is, hogy hosszabb ideig vágyakoznak valamire, így az eredményt is jobban tudják értékelni. Nem utolsó sorban az önbecsülésüket is növeljük, hiszen a saját erőből elért eredmények büszkeséggel töltik el őket.