Amikor elkezdem írni a bejegyzést, kint -42 fokról -66-ra hűl a levegő. Mi mást is csinálhatnék azután, hogy megnéztem három hollywoodi filmet, mint foglalkozom az utóbbi időben kissé elhanyagolt blogommal. Talán kíváncsiak vagytok, hogy mi minden történt és történik velünk az elmúlt időben.
Mindenkire jut feladat bőven: Gyerkőcnek az iskolakezdés, Muter.hu-nak a baba hozzátáplálása, nekem pedig felújítás és néhány nagyobbacska szakmai utazás jutott. Az ilyen távollétek előtt jól eltervezem, hogy majd kialuszom magam, már amennyire ez lehetséges feszített munkatempó mellett és egy 73 éves albán nagypapa könyökével az oldalamban, fenn a repülőgépen. A kisöreg az ötödik benyelt vodka után kézzel-lábbal meséli az életét, mely többnyire a két fia nevelgetése, a kaliforniai unokák meglátogatása, az albán hegyekben való motorozás és a foci körül zajlik. Nyugdíjas, de töretlen életkedvvel. Olyan kézfogása van, mint Rumcájsznak. Vaskos ujjaival rajzolja a szembe-szék támlájára az arab számokat, hogy ki hány éves népes kis családjában. Így, kettecskén, ujjbegynyi hajónkkal meglehetősen vontatottan haladunk az információs folyamban. Közben el-elkalandozom: bizony fájó szívvel hagyom el akár egy hétre is a családom. Megmutatom az öregnek a kisbabánk fotóját a telefonomon. Büszkeséggel tölt el, és mintha kicsit csökkenne is a távolság a hazaiakhoz a fotók láttán – úgy érzem. Az öreg veregeti a vállamat, gratulál, gesztusokkal jelzi, hogy neki bizony nincsen okostelefonja, ellenben egy kicsi tévéje, amin gyakran néz focit. Büszke a fiára, akinek sokkal nagyobb, szinte mozinyi televíziója van – azzal önt még egyet a garatra.
Vasalt ing, szövetnadrág, arany karóra, nyílegyenes profil… Jó elnézni ezt a megtestesült, klisészerű nyugalmat. Talán ha nagypapa korban leszek, akkor belőlem is áradni fog ez a fajta életszeretet és életigenlés. A számok olaszul, a családtagok megnevezései angolul jönnek, minden más köztes az ujjbegyeiből. Kiszúrja, hogy magyar vagyok és elsüti a múlt évszázad (vagy akár évezred) adu ászát: Puskás. Viszonzom, hogy „jónapot” albánul – utólag kiderül, hogy egy macedón szót rögzített anno nagy nehezen az agyam, és semmi köze az albánhoz. Puffneki. Ennek ellenére továbbra is széles a vigyor a kisöreg arcán. Kortyol még egyet és váratlanul, vagyis annyira talán nem is váratlanul, de annál egyértelműbb gesztusokkal avat be a szexuális életébe. Hoppácska! Pont erre voltam kíváncsi ezen az álmatlan éjszakai úton. Ha már érintettük a családot, a szabadidőt és minden egyebet, hogyan is maradhatna említetlenül egy ilyen esszenciális dolog. Maradjunk most annyiban, hogy az öregúr túl a hetvenen is jó egészségnek örvend és egész életet él. Summázva, elárulja a hosszú (és hozzáteszem, hogy láthatóan boldog) élet titkát, amit úgy lehetne összefoglalni (esetében inkább kifejteni), hogy az életet egyszerű valójában kell élni. Persze, főnevekkel és kézmozdulatokkal kommunikálva nem is nagyon várhatok bonyolult okfejtéseket. De miből is áll ez az egyszerűség? Szerinte nekünk, férfiaknak, ha nem kimondottan a szexről van szó, távol kell tartanunk magunkat a nőktől. Hát, ha kezdünk mondatot háttal, ha nem, ezt az útmutatást még ízlelgetnem kell egy csöppet…
Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!