Kezdőlap Aktuális A gyerekek naponta hatszázszor, mi legfeljebb ötször nevetünk: Ideje változtatni!

A gyerekek naponta hatszázszor, mi legfeljebb ötször nevetünk: Ideje változtatni!

Pöttyöslabda

Let’s Be Kids”, azaz „Legyünk együtt gyerekek” elnevezésű kampányával a felnőttkori játék pozitív hatásait hangsúlyozza a világ egyik legismertebb játékmárkája, a Fisher-Price. A kezdeményezés arra ösztönzi a felnőtteket, hogy nézzék a világot gyerekszemmel, vagyis optimizmussal és humorral, miközben tudományosan is alátámasztja a felnőttkori játék jelentőségét.  

A kampány kiindulópontja Dr. Harding, a londoni Middlesex Egyetemen tanító gyermekfejlesztési szakértő munkája, amely a gyerekekkel közös játék szülőkre gyakorolt pozitív hatását vizsgálta. Több mint száz, az idegtudomány és a viselkedéspszichológia témájában készült tanulmány alapján Dr. Harding megállapította, hogy a játék alapvető ellenszere a felnőttkori stressz csökkentésének. Tudományosan igazolható az is, hogy az aktív játék fokozza a jó közérzetet, az idősebb generációknál pedig hozzájárulhat az életkorral összefüggő kognitív hanyatlás lassításához.

„A kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek napi mintegy hatszázszor nevetnek, míg a felnőttek jó esetben is körülbelül ötször. Fontos, hogy a játék szülőként is az életünk része legyen: ki tudna jobb példát mutatni nekünk, mint a saját gyerekünk? A közös játék az egyik legjobb dolog, amit szülőként adhatunk nekik, de magunkat se fosszuk meg tőle, hiszen kiegyensúlyozottabbá, boldogabbá és egészségesebbé tesz bennünket” – mondta Dr. Jacqueline Harding.

A „Let’s Be Kids” augusztus 18-án indul Magyarországon digitális és social média megoldásokkal. A kampány arca John Goodman, aki a Fisher Price egyik karakterét személyesíti meg.

Ez is tetszeni fog