A szex egy nagyon kényes témakör. Senki nem fogja odakommentelni egyetlen cikk vagy bejegyzés alá sem, hogy hát, mi a férjemmel aztán örülünk, ha havi egyszer sikerül összebújni. Vagy azt, hogy már fél éve nem szexeltünk egymással, pedig házasok vagyunk. Senki nem büszke rá, ha feleségként (a férjeket azért nem írom, mert elsősorban az anyáknak szól ez az írás) kudarcot vall, és képtelen teljesíteni az ágyban. Nem tesz eleget a házassági kötelezettségeinek. Jézusom de rémesen hangzik a KÖTELEZETTSÉG szó.
Ellenben azok, akik naponta akár többször is odaadják magukat a férjüknek még három kisgyerek után és mellett is, azoktól harsog a Facebook meg az internet. Imádják földbe döngölni azt, akinek ez nem megy, és nagyjából a harmadik gondolat az, hogy „a férjed úgysem fogja ezt sokáig bírni” illetve: „majd keres mást, aki megadja neki, amire vágyik.” Igen, lesz olyan, aki keres mást, gondolom nem véletlenül ilyen óriási a válások aránya, de azért ne higgyük már el, hogy minden asszony – rajtunk kívül –, estére lepedőakrobatává változik, és fekete párducként veti magát az egyébként a munkából félhullán hazaérkező férjére, aki éjjelre szintén valami macsó Don Juanná alakul. A gyerekek persze pisszenés nélkül szenderegnek azalatt az 1-2 óra alatt, amíg a szülők végre csakis egymással vannak elfoglalva, így mindenki boldog. (Még véletlenül sem intézik el az egészet 10 perc alatt!)
Szerencsére készült egy felmérés a magyar nők, lányok, asszonyok szexuális szokásairól, és az eredmény nagyon felszabadítóan hathat a legtöbb agyongyötört, kialvatlan, az érintésre még gondolni sem bíró kisbabás anyukára, meg persze minden nőre, aki nem érzi állandóan a csúcson a libidóját.
De nézzük a számokat. A HVG cikke kicsit összevissza a számomra, no de én reál szakon végeztem, így megbocsátok a talán (?) bölcsész szakon végzett újságírónak, aki szerint a nők csaknem egynegyede – aki valójában pontosan a magyar nők egyötöde – (20%) nem szexel Magyarországon. Ha hozzá vesszük még azt a 7%-ot, aki évente 1-2 alkalommal, és azt a 16%-ot, aki havonta 1-2 alkalommal szeretkezik a párjával, akkor máris kijön, hogy a nők 43%-a havonta 1-2 alkalommal, vagy kevesebbszer él nemi életet.
De menjünk tovább, mi újság a házasságokkal, párkapcsolatokkal? A párkapcsolatban élők 86%-a, a házasok 72%-a havi rendszerességgel szeretkezik. 28%-a ezek szerint ennél is ritkábban, az szinte a feleségek harmada (a fenti matekkal számolva). Jó lenne látni a teljes képet: mi újság a kisgyermekes anyákkal? A szülési traumán átesett nőkkel? Azokkal, akiknek nincs semmilyen segítségük, és éjjel-nappal pici babakezek tapicskolják a testüket, így a nap végén szinte megőrülnek, ha hozzájuk ér még valaki? Azokkal a nőkkel, akik hormonkezelést kapnak, injekciós tűvel szurkálják magukat, és időre megy az összebújás, hogy sikerüljön végre a baba? A friss házasokkal? Az friss újraházasodókkal? Azokkal, akiknek épp most repültek ki a gyerekei? Teljesen más élethelyzetek, életritmusok, lehetőségek illetve energiatartalékok.
A HVG azt írja: „Az adatokat elnézve úgy tűnik, hogy a házasság nemhogy megfelezi, hanem harmadára csökkenti a szexuális együttlétek számát. „
Szerintem nem a házasság, hanem a baba születése, és az ezzel megnövekvő feladatmennyiség, a családi rendszer teljes átrendeződése csökkenti harmadára az együttlétek számát. A frissen szült, elmagányosodott, szétterhelt édesanyáknak nem csoda, ha este nincs kedvük és erejük még egy kis enyelgésre a férjükkel. A bölcsődés, óvodás, iskolás korú gyerkőcök anyukája sem kap feltétlenül megfelelő és elegendő segítséget, hogy ne homokzsákként boruljon este az ágyába. És akkor még nem beszéltünk a nők identitásának visszaszerzéséről, a babától, gyerektől külön töltött órák, napok, majd a régi-új élet visszaállításáról.
Van, akinek elegendő a 6 hét gyermekágy, és alig várja, hogy újra hancúrozhasson a férjével, és ráadásul még meg is tudja oldani, hogy jusson rá lehetőség és idő. Bravó, jár a taps – de tényleg. De ugyanennyire ismerjük el azon anyák sorsát és talán panaszát is, akiknek ez nem sikerül. Talán szeretnék, hogy minden menjen a régi módon, de fáj a seb, a lelki gátak nem engedik, hogy újra működjön a házastársak közötti kémia. Talán van, aki nem is szeretné, hogy működjön: mert fáradt, mert csak pihenésre vágyik, mert mindenből elege van egy kicsit.
Tudom, hogy jönni fognak, mert mindig jönnek a „na, aki így áll hozzá, az meg is érdemli, hogy elhagyják” típusú kommentek. Tényleg megérdemli? Hozzáment egy férfihoz, akit szeret, és aki viszont szereti. Kihordott és világra hozott egy babát – mindegy milyen módon. A saját testéből, de minimum saját energiatartalékaiból táplálja, ébred hozzá. Ápolja, ha beteg. Évekig. És ne mondjuk már azt, hogy de ott az apa is, aki egyenlő társ, és vállalja a feladatok felét, mert ez ma Magyarországon csak nagyon kis arányban valósul meg.
Szóval ez a nő tényleg megérdemli, hogy megcsalják, majd pár évvel később magára hagyják egy 3-4 éves kisgyerekkel, csak mert nem szexel eleget? Hát nem. Egyáltalán nem.
De szerencsésebb volna egy másik nézőpontból megközelíteni a kérdést: hogyan lehetne segíteni ezeknek a nőknek abban, hogy visszatérjen a kedvük és erejük a szexhez, és a férjükkel újra többet foglalkozhassanak? Hogyan lenne megmenthető több házasság? Hogyan maradhatna együtt több gyermek mindkét szülőjével?
És az apákat hogyan lehetne rávezetni arra, hogy vállaljanak többet? Hogy a családi munka közös munka, és nem csak az anyáé? Hogy a gyermekvállalással tényleg megváltozik az élet: örökre? Hogy ennek hormonális és testi vonulata is van, ahogyan persze lelki is, és ezekkel, akármennyire is nehéz, bizony foglalkozni kell?
Erre, sajnos, egyelőre nincsenek intézményesített megoldások. Se anyai utógondozás – testi és lelki értelemben sem – , se családi életre felkészítő kötelező tanfolyam, se apai felkészítő vagy az apákat segítő szervezetek, egyesületek.
Addig maradnak a Facebook-csoportok, ahol – jó esetben – leírhatod a problémáidat, és csak remélheted, hogy nem olvassa a kommentedet a férjed, a tesód, a kollégád vagy az anyósod, mert akkor tutira megnézheted magad: hát milyen feleség vagy te?!
De a lényeg, hogy tudd: hogy nem vagy egyedül, bármelyik csoporthoz is tartozol. Ahogy a jó, úgy a rossz is előbb utóbb elmúlik. Persze vannak esetek, amikor szakember segítsége szükséges: akár párterapeuta, akár szexuálterapeuta, de úgyis tisztában vagy vele, hogy hol van az a pont, amikor külső személy szükséges a megoldáshoz.