Miközben mindenki az újszülöttet csodálja, az újdonsült anyuka édesanyjának szeme a lányán pihen. Mindenki a kicsivel van elfoglalva, de az új anyuka édesanyja a lányát nézi aggódva.
Még nem nagymama. Először még nagy feladat vár rá anyaként: segítenie kell, hogy a lánya maga is anyává váljon. Felveszi a babát, de nem azért, mert az sír. Hanem mert tudja, hogy akinek valójában szüksége van egy ölelésre, az az ő lánya. Aki éppen könnyek nélkül zokog… Sír, mert tejtől csöpögő mellei elviselhetetlenül égnek, sír, mert nem tudja, mit hoz a holnap, sír, mert mindene fáj és mert napok óta nem alszik.
Az anyuka édesanyja kakafoltos babaruhát dörzsöl meleg víz alatt, porszívózik, vasal, ebédet készít. Elölgombos ruhácskákat vesz, tej- és vérfoltos lepedőt mos. Ő pontosan tudja, milyen nehéz is az anyává válás.
Ébren fekszik az ágyában és a lányára gondol a hajnal sötétségében: vajon hányszor kelt a kicsihez? Lesz ereje mosolyogni reggel? Korán odaér, sétálni viszi a babát, hogy az új anyuka még aludhasson egy órácskát. Friss kakaóscsigát vesz és kávét főz.
Az anyuka édesanyja csendben segít a háttérben és közben szavak nélkül, némán szenved: ő máshogy látja a lányát, mint a többiek. Sem a férj, sem az anyós, se a testvér nem látja azt, amit ő lát: saját magát, ahogyan sok évvel ezelőtt ugyanígy örlődött, hogy meg tudja-e csinálni. Megcsinálta, és tudja, hogy a lánya is képes rá.
A lánya összes döntésével a sajátjaira emlékszik vissza. Jól csinálta? Elég volt az anyatej? Elég volt az ölelés? Tényleg ennyire más volt minden? Tépelődik, megkérdőjelezi magát, talán meg is bánja…de a mai világ máshogy működik. Ma már máshogy csinálják. A múlt soha nem tér vissza, a régi döntéseket nem lehet megmásítani.
De a ma az ma van. A lánya szemébe néz, az arcát fürkészi. Kakaóscsigát hoz és kávét főz. Ma ez az anyatej és ez az ölelés…
Ma megáll egy kicsit a megszokott mindennapokban, és újra anya lesz: megtanítja, hogyan kell pelenkát cserélni, fürdetni, hasfájást csillapít, enni ad a lányának, órákon keresztül ringatja a babát, aki csak sír és sír. Simogatja a lánya hátát, aki a kimerültségtől szintén csak sírni tud…
Most ez a ő szerepe, mint anya: ott van, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Segít a lányának, hogy az szárnyalhasson. Mindet átvállal, amit csak lehet azért, hogy ő újjászülessen, hogy megtalálja az új énjét: ma már ő is anya.
Nélkületek, új anyukák édesanyái semmi sem lenne ugyanolyan. Köszönjük, hogy vagytok, köszönjük, hogy pontosan tudjátok, min megyünk keresztül.
Köszönjük, hogy mindig, minden helyzetben az anyukánk vagytok és mellettünk álltok. Hogy segítetek, hogy kakóscsigát hoztok és kávét főztök. Köszönjük.
A szöveg Marcela Feriani írásaalapján készült.