Az egész koronajárvány-ügy kapcsán érdekes volt látni, hogy az emberek mennyire vehemensek például maszk-kérdésben. A járvány legelején jómagam is kikeltem otthon, hogy „Úristen, milyen közel sétáltatták az emberek a kutyáikat, hát normálisak ezek? És még MASZK sem volt rajtuk!” Ma pedig inkább úgy vagyok vele, hogy oké, ők így, én pedig másként viselkedem ebben a helyzetben. Ki tudom például kerülni őket (meg is tettem). Attól viszont mi még mind egy hajóban evezünk.
Most akkor mi van a maszkkal?
Nagy örömömre nem sokkal ezelőtt megjelent végre egy összefoglaló a járvány indulása után két hónappal, amelyben a szerző orvos számomra is fontos kérdésekre válaszol. Azt írja például, hogy játszótérre menni veszélytelen, csak a szülők figyeljenek oda magukra, no és persze nem ártana fertőtleníteni a fém eszközöket.
Mindeközben újranyitottak illetve nyitnak az óvodák, a gyerekeket zsiliprendszerben átadhatjuk az óvónőknek, majd egyeztetjük óráinkat, és a megbeszélt időben felvehetjük csemetéinket. Az iskolásoknak nem kötelező a bejárás, és az ovisok és bölcsisek is otthon maradhatnak külön igazolás nélkül.
De ugye továbbra is kérdés, hogy akkor most mégis hogyan viselkedjünk? Szerencsére van egy kiindulási pont, amihez tarthatjuk magunkat: „Továbbra is előírás, hogy a boltokban, tömegközlekedési eszközökön maszkot kell viselni, és általában mindenhol tartani kell a legalább másfél méteres távolságot.”
Maradj otthon!
Tehát NEM, nem kötelező a játszótéren és kültéren maszkot viselni, majdhogynem teljességgel fölösleges is, pláne ha eleve nem azért indulunk neki, hogy a szomszédasszonnyal diskuráljunk egy másfél órát. Mindenkit kérek szépen, hogy fejezze be az önbíráskodó beszólásokat és a másik felnőtt ember „helyretételét”, mert előírás SEM LÉTEZIK a kültéri maszkviseléssel kapcsolatosan, csak a távolságtartás kötelező, ami a gyerekekre és az egy háztartásban élőkre szintén nem vonatkozik. Próbálkozni persze lehet (mármint megkérni a kétévest arra, hogy tartson 1,5 m távolságot).
Aki ezzel a döntéssel nem tud azonosulni, vagy úgy érzi, hogy a gyermeke, családja veszélyben van a kinti játszótéren, az legjobb, ha tényleg nem merészkedik még ki, vagy pedig menjen nyugodtan, és ha maszkot nem viselő család érkezik, akkor távozzon a játszótérről.
NEM felelőtlen az az anya, vagy apa, aki elmegy a gyerekével a játszótérre. A játszóterezés után és közben is lehet kezet fertőtleníteni, lehet tartani a biztonságos távolságot egymástól, illetve ha barátokkal találkozunk, akkor a szülők meg tudják beszélni egymás között, hogy engedik, vagy nem engedik a gyermekeiket egymáshoz közeledni.
Mentális és lelki teher szülőnek, gyereknek egyaránt
Továbbá nagyon örülnék annak is, ha végre leállnánk azzal, hogy az az anya veszélyezteti a gyerekét, aki visszaengedi a bölcsődébe/óvodába/iskolába. Nagyjából (vagy egész pontosan) 2,5 hónapja vagyunk összezárva a gyerekeinkkel, nagyon sokan munka mellett. Kérdezem én, hogy az édesanyák szellemi és lelki egészségéért nem aggódik senki? Illetve a gyerekek lelki és mentális egészségével sem törődik senki? Ne mondja nekem egyetlen szakember sem, hogy a gyerekeknek jót tett a kényszerű összezártság, főleg ha naponta 20-30 alkalommal hangzik el a szülő szájából, hogy „Édesem most nem tudok játszani veled, mert dolgoznom kell!” Nem, egyáltalán nem jó érzés ezt mondani a gyereknek, ahogyan az sem esik jól, ha a főnökömnek írnom kell egy e-mailt miszerint nem tudtam végezni a munkámmal, mert… És ez a helyzet mostanra nagyjából tarthatatlanná is vált. Sokan – köztük én is – a tartalékaink végéhez értünk.
Az egyke gyerekek szocializációja a béka feneke alatt van jelenleg, főleg az ovisoknál nehéz a helyzet, akik épp most sajátítják el iskolai és felnőtt életük alappilléreit– az osztozkodást, közös játékok és a társas élet nélkülözhetetlen ismereteit. Ők otthon most „kiskirályok” jó ideje, osztatlan figyelmet és minden játékot megkapnak, ami – nálunk legalábbis – elég rossz irányba fordította az addig már jó úton haladó fejlődési folyamatokat.
Tehát aki úgy érzi, még nem áll készen a nyitásra és megteheti, hogy otthon marad, az tegye meg nyugodtan, de aki már lassan megbolondul a gyerek(ek) és a munka közötti balanszírozás között, az se érezzen lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy a gyereket újra hagyja bölcsődébe/óvodába/iskolába járni. Elvégre nem zárkózhatunk be évekig mindannyian.