Quantcast
Kezdőlap Ajánló Gyerekprogramok az Anilogue nemzetközi animációs filmfesztiválon

Gyerekprogramok az Anilogue nemzetközi animációs filmfesztiválon

pottyos

November 23-án, szerdán kezdődik a 14. Anilogue, ahol a közönség a világ animációs termésének legjavát nézheti meg, tizenhárom vadonatúj egészestés animációt és közel kétszáz rövidfilmet. A szervezők a gyerekeknek is készültek különböző programokkal.

A legkisebbek a slapstick humorú, dialógus nélküli Kétbalkezesek című cseh bábanimáción szórakozhatnak, melyben a piros és sárga ruhás ezermesterek lehetetlen balszerencséket halmoznak, amik közt egy elszabadult szobakerékpár, egy megállíthatatlan fűrész és több félresikerült otthoni DIY-megoldás is szerepel. Emellett a film bővelkedik a retróérzésben, így a szülők számára is élvezetes lehet, a hazai felnőttközönségnek pedig valószínűleg a Mekk Elek, az ezermester szériát juttathatja eszébe a szorgos, de folyton ügyetlenkedő hőseivel.

A Kétbalkezesek november 26-án 11 órakor az Uránia Filmszínházban, valamint november 27-én 14.30-kor a Puskin moziban nézhető meg.

A nagyobb gyerekek élvezhetik a Louise a tengerparton című francia animációt, melynek főhőse egy idős asszony, Louise, aki a nyár utolsó napján egyedül marad egy tengerparti városkában, ahol nemsokára Robinson Crusoe-i feladatot kell véghez vinnie: túl kell élnie a telet a viharvert és elhagyatott parton. Louise ügyesen feltalálja magát és kialakítja új környezetét a partra hordott szemétből, Péntekhez hasonlóan pedig még bajtársa is akad egy kutya személyében.

A Louise a tengerpartont november 24-én 21.00-tól és 27-én 16.00 órától az Uránia Filmszínházban vetítik francia nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmácsolással.

A keserédes humorú Életem Cukkiniként című svájci bábanimáció a tinédzsereknek ajánlott, melyben a nemrég elárvult ifjú és különc főhősnek, Cukkininek nemcsak barátokat kell találnia, hanem meg kell ismernie önmagát is ebben az új helyzetben és környezetben. A nagyobbak számára érdekes lehet A vörös teknős című japán-európai koprodukcióban készült spirituális rajzfilm is, melyben egy hajótörött férfit vet partra a tenger, akinek minden menekülési próbálkozását megakadályozza egy vörös teknős.

Az Életem Cukkiniként november 27-én 13 órától az Urániában, 15.30-tól pedig az Art+Cinemában látható, A vörös teknős pedig november 23-án 19 órakor az Urániában, valamint november 26-án 18 órakor a Puskin moziban lesz műsoron.

Egy rövidfilmes összeállítással is készültek a szervezők a gyerekek számára. November 26-án 11 órakor az Art+Cinemában lehet megnézni a legfrissebb rövideket a világ minden tájáról, többek közt Bárczy Örs sokszorosan díjazott Hey Deer! című filmjét, melyben egy kakaóimádó és hólapátoló szarvas mindennapjait láthatjuk, illetve a Fagyos szórakozás című alkotást, melyben hógolyózással üti el az időt egy pingvin, egy elefánt és egy orrszarvú. De a kutyák és macskák örökös harcáról szóló minimalista svájci darabbal, valamint egy madárka és egy víziló barátságáról szóló mesével is találkozhatnak a gyerekek.

A legfiatalabb fesztiválozók számára a Rutkai Bori Banda animációt és zenét ötvöző Pizsamátor koncerttel készül, melyet november 27-én 10.30-kor láthatnak az Urániában. További információ: http://anilogue.com/

Előzetesek:
Kétbalkezesek: https://www.youtube.com/watch?v=L_-agRAK-ac
Louise a tengerparton: https://www.youtube.com/watch?v=RFCM_s45uHI
Életem Cukkiniként: https://www.youtube.com/watch?v=3I1pRoRJtlw&t=14s
A vörös teknős: https://www.youtube.com/watch?v=vK5xPai9PtY
Hey Deer!: https://www.youtube.com/watch?v=-XeIhfTVu8g

Ez is tetszeni fog