Quantcast
Kezdőlap Ajánló Honeybeast és más sztárok a cukorbetegekért

Honeybeast és más sztárok a cukorbetegekért

pottyos

Ingyenes családi egészségnapot rendez az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 27-én, vasárnap 10 órától a BOK, korábbi nevén SYMA Csarnokban. Az Egy Csepp Világnapon a gyerekeket izgalmas játékok és színpadi programok várják, a felnőttek egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon vehetnek részt. Az estig tartó rendezvényen többféle egészséges ételt is megkóstolhatnak, és 15 órától részesei lehetnek a hagyományos Diabétesz Sétának, melyet a Nemzetközi Diabétesz Világnap alkalmából szervez meg minden évben az alapítvány. A színpadon olyan népszerű fellépők váltják majd egymást többek között, mint Zséda, a Talamba Ütőegyüttes, a Kiskalász zenekar vagy a meglepetés vendég, a Honeybeast. A fellépők között több közvetlen érintett is szerepel.

Az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 27-én, vasárnap a BOK, korábbi nevén SYMA Csarnokban rendezi ingyenes családi egészségnapját. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségmegőrzésre, a szűrések és a cukorbetegség megelőzésének fontosságára, és arra, hogy az emberek ismerjék meg a betegség jeleit, és tudják, hova kell fordulniuk segítségért. Erre a célra alakítanak ki a szervezők idén is egy EgészségTér elnevezésű interaktív találkozóhelyet, ahol a szakemberek egész nap előadásokkal és tanácsadással fogadják az érdeklődőket.

Vonzó programnak ígérkeznek a gyermekfoglalkozások, ugrálóvárak, az Egészségpiac kóstolói, de a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, az „Áfonya hercegnő tortáját” is megkóstolhatják az érdeklődők. A színpadon népszerű fellépők váltják egymást: eljönnek többek közt az idei X-Faktor versenyzői és mentorai, Járai Márk (Halott Pénz), Zséda, a Hungary’s Got Talent című műsorban feltűnt Talamba Ütőegyüttes, a Kiskalász zenekar, a Barátok közt szereplői, továbbá a meglepetés-vendég az ország egyik kedvenc együttese, a Honeybeast lesz. A fellépők között két közvetlen érintett is szerepel: Tarján Zsófi, a Honeybeast énekese inzulinrezisztens, a talambás V. Nagy Tamás 1-es típusú cukorbeteg, de több fellépő környezetében él diabéteszes családtag, így a betegségről közvetetten ugyan, de személyes tapasztalataik is vannak. Ezért is álltak az Egy Csepp Figyelem Alapítvány mellé, és fellépésükkel támogatják a szervezet küldetését.

A műsorvezetők Erős Antónia, Barabás Éva, Pataki Zita, Szellő István és D. Tóth András, nem csak a programok ismertetésében vállalnak szerepet, de értékes nyereményeket is kisorsolnak a látogatók között. A fődíj egy két főre szóló repülős, nyugat-krétai nyaralás az IBUSZ felajánlásából. A már megszokott Diabétesz Séta 15 órakor indul Erős Antónia vezetésével. Ezzel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy rendszeres mozgással sokat tehetünk a 2-es típusú diabétesz megelőzéséért, és hogy a sport a cukorbetegek számára az életminőség jelentős javulását, a jobb vércukorértékeket jelentheti. A cukorbetegség megállíthatatlan terjedésére, a megelőzés és a megfelelő kezelés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a résztvevők azzal, hogy a séta végén megannyi luftballont engednek a levegőbe.

Ez is tetszeni fog