A gyereknevelés olyan szakma, amelyben minden szülő betanított munkás lesz előbb-utóbb, és rengeteg „szaki” okoskodását, jótanácsát, erőszakos beavatkozását kell kiállnia, mire kitanulja a saját fortélyait. És bizony van néhány alapvető dolog, amit valószínűleg minden szülő elkövetett legalább egyszer.
Kezdjük a csemperagasztással. Képzeljük el, hogy egy munkás ragaszt, és harmincöt másik munkás tolong a fürdőben, hogy mind elmondja, hogyan kell jól, jobban, ügyesebben ragasztani. Vagy vegyük a tűzoltót. Képzeljük el, mi lenne, ha oltás közben a társai nem a tűzzel, hanem vele foglalkoznának, magyaráznák, hogyan kell tartani a fecskendőt, stb. Ugye furcsa lenne! A ház biztosan leégne, a csempesor pedig sosem készülne el.
A gyereknevelés olyan szakma, amelyben minden szülő betanított munkás lesz előbb-utóbb, és rengeteg „szaki” okoskodását, jótanácsát, erőszakos beavatkozását kell kiállnia, mire kitanulja a saját fortélyait. És bizony van néhány alapvető dolog, amit valószínűleg minden szülő elkövetett legalább egyszer.
Összeszedtünk öt „mellényúlást”. Természetesen kizárólag mentálisan és fizikailag egészséges, leginkább óvodás, vagy kisiskolás gyerekekre gondoltunk. A kamasz az egy másik téma, a sérült gyermek nevelése, gondozása pedig végképp speciális pálya.
A fenyegetés-paradoxon hibája
Óvni a kisgyereket. Persze nem a széltől is, de vigyázni rá – ezt mindenki belistázza a szülői feladatok közé. És ki ne mondott volna már olyat, hogy „Vigyázz, mert itt nagyon sok autó jár!” vagy „Nehogy megrázzon az áram!”, esetleg „Ne mássz fel, mert leesel.” És ezek még a szerethető verziók.
(Az a szélsőséges példa nem is ide tartozik, amikor horror-fenyegetéssel fegyelmeznek: „Elvisz a rendőr.”)