Őszintén szeretnék megérteni valamit, és úgy gondoltam, felteszem a kérdést nyilvánosan, bár tartok tőle, hogy nem leszek túl népszerű a cikkem megjelenése után. Mégis napok óta foglalkoztat a téma, és teljesen véletlenül futok bele az erről szóló írásokba újra és újra.
Van ugye az a tény, hogy mindenki úgy neveli a gyermekét, ahogyan akarja. Meg az is, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerkőcének. Azt is értem, hogy nem mindenkihez juthat el a helyes információ minden gyereknevelési kérdéssel kapcsolatban, bár konkrétan ez a téma, amiről most írok, már a csapból is folyik. Nehéz tehát kikerülni, hiszen cikkek sora jelenik meg mindenféle portálokon, a tévében számos műsorban bukkan fel folyamatosan a Híradótól a Fókuszon keresztül mindenhol.
A kérdésem tehát a következő: Anyukák, akik telefont/tabletet/laptopot/számítógépet/tévét adtok rendszeresen és nem csak napi pár percre az öt-hat évesnél fiatalabb gyerekeiteknek, miért teszitek, ha tudjátok, hogy káros hatással van a gyermeki agy fejlődésére?
Élénken él bennem egy kép, a kisfiam fél éves lehetett, amikor egy étteremben ebédeltünk. A mellettünk lévő asztalnál egy három hónapos körüli babát etettek cumisüvegből, anyuka a nagyobb gyerekkel volt elfoglalva, a nagyi fogta a babát és a cumisüveget, apuka pedig tartotta elé a telefont, amin mese ment. Emlékszem, annyire megdöbbentem, hogy a férjem szólt rám, hogy ne nézzem már ennyire őket.
Pár napja a szokásos délutáni sétánk közben szembejött velünk egy babakocsit toló anyuka, az én fiammal közel egyidős babával. Szikrázó napsütés, a parkban emberek, kutyák, labdák, madárcsicsergés, nyíló virágok, a kicsi pedig fogta a telefont és pislogás nélkül bámulta.
Néhány hete az ismerőseinknél töltöttünk egy délutánt, természetesen a kisfiunk is velünk volt, a barátaink öt éves kislánya pedig még köszönni sem jött ki a szobájából, a három óra alatt, amíg ott voltunk, végig Peppa Piget nézte a tévében.
A nyáron egy bababarát szállodában nyaraltunk, tele volt kisgyermekes családokkal. Nem írói túlzás, hanem sajnos tényleg így volt: vacsoránál minden, de tényleg minden kisgyerek előtt a mese ment telefonról.
Az egyik barátnőm kislánya az egyéves szülinapjára a kedvenc mesefigurájával díszített tortát kapott. (Vagyis egy évesen már volt annyi tévénézési rutinja, hogy tudta, melyik a kedvenc meséje.)
Én értem, hogy van az a helyzet, amikor igenis nagyon nagy segítség a képernyő. Van nagytestvér, kistestvér, anyának főzni kell, takarítani, esetleg otthonról dolgozik, nem érzi jól magát, vendégek jöttek, felnőtt beszélgetés folyik, kint szakad az eső, vagy beteg a kicsi. De a felsorolt esetek közül egyikben sem ezek a nagyjából érthető okok állnak a háttérben- habár a rendszeres, órákon át tartó mesenézésre egyik sem lehet elég nyomós indok.
Ebben a cikkben a szerző több tanulmányt és könyvet összefoglalva írja le, hogy a gyerekeknek napi négy-hat órát kellene a szabadban tölteniük. Rendben, ez nyilván kivitelezhetetlen a mindennapok rohanásában, de döbbenetes az a tény, amit egy kutatásban kimutattak: a gyerekek átlagosan 4-7 percet(!) töltenek játékkal a szabadban. Ne feledjük, hogy ez az átlag, nem az általános. Sajnos vannak gyerekek, akik még ennyit sem, meg vannak persze azok, akik ennél is többet. Nem ezen van azonban a hangsúly, hanem azon, hogy heti harminc perc szabad levegőn töltött játékkal szemben évi 1200 órát(!) töltenek a képernyő előtt. Ha kiszámoljuk, ez átlagban több, mint napi 3 óra!
Vekerdy Tamást talán egyetlen magyar anyukának sem kell bemutatnom, Facebook oldalán nemrég ezt írta:
„A beszédhibák száma azért is nő, ezt a Göttingeni Egyetem nemrég ki is mutatta, mert katasztrofálisan keveset mozognak a gyerekek, ráadásul rosszul. Nem tornázniuk kellene, hanem rohangászni egy nagy kertben, nagy udvaron, mászható fákon, billegő pallókon. A mozgáshiány következtében bizonyos agyi pályák sorvadtabban alakulnak ki, ami hat a beszédre. És sokkal kevesebbet is beszélünk a gyerekkel és a gyerekek előtt, gyakran a tévé vagy az okoseszközök beszélnek helyettünk, ami nem úgy hat rájuk, mintha egy élő szervezet beszélne.”
Rengeteg anyukás fórumon vitatéma a képernyőhasználat illetve annak korlátozása, és szinte ölre mennek a hozzászólásokban. Az ellene érvelők ugye többek között Vekerdy tanításait hozzák példaként, vagy Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvét veszik alapul (és sok sok más, a témában releváns tanulmányt). A mellette kardozók pedig azt, hogy “Én is felnőttem sokat tévézve, mégsem lett semmi bajom”. Vagy “Az én gyerekem csak angolul néz meséket, és már ügyesen elszámol tízig, onnan tanulta”. Vagy a kedvencem: “Úgysem lehet kivédeni, a mai világ erről szól, az iskolában úgyis megismerik. Meg nem akarom, hogy kiközösítsék azért, mert nem tudja kezelni a telefont”.
Én megmondom őszintén, mindegyik érven csak nevetni tudok. Az első, miszerint nekünk sem lett tőle bajunk, nem mérvadó. Magyarországon bizonyítottan gond van a felnőttek (és a gyerekek) szövegértésével, és nagyon kevesen tudják igazán, mi áll mondjuk amögött, hogy nem tudnak hosszútávon koncentrálni egy konkrét feladatra. Nem vagyok szakértő, ezt tényleg csak a józan eszem mondatja velem. Az egyik baráti család kilenc éves, babakorától naponta órákat tévéző kisfia komoly gondokkal küzd az iskolában. Lehet, hogy a tévé nélkül is nehezen menne a matek, de soha nem fogják megtudni, hogy mi lett volna, ha nem bámulja naphosszat a képernyőt ahelyett, hogy az agyát tornáztatta volna a szabad levegőn felfedezve, vagy anyával és apával legózva, mesét olvasva.
Az, hogy a gyermek a tévéből vagy youtube-ról tanul meg angolul számolni, szerintem szintén csak fölösleges. Nem folyékonyan beszélni tanul onnan, hanem egy-két olyan dolgot, amit az iskolában pár nap alatt elsajátíthat amikor eljön az ideje. Nem szabadna, hogy ez valódi indok legyen a túlzott képernyőhasználatra.
A harmadik, nagyon népszerű indok, miszerint úgyis ilyen világban élünk, és nem lehet kikerülni a jövőben, ugyancsak kétoldalú: ha úgysem lehet elkerülni, és úgyis megtanulja a gyerek a számítógép vagy a tablet kezelését az iskolában, akkor miért siettetnénk? Miért nem lehet megvárni vele azt a kort, amikor az oktatásban is helyesnek tartják szakemberi kutatások és javaslatok alapján?
Fél a szülő, hogy kiközösítik a gyereket, mert nem néz tévét rendszeresen, és nem tudja, ki az aktuális szappanopera vagy slágermese sztárja? Engem jobban nyomaszt az, hogy milyen hatással vannak a mozgóképek a gyermekem agyára. Ettől félek, nem a kiközösítéstől.
Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogyan neveli a gyerekét, én viszont tényleg nem tudom felfogni, hogy miért akarja valaki a kényelmet választva- mert akármilyen hangzatos érvet hoz is fel, a képernyőbámulás szerintem igenis a szülő kényelmét szolgálja– a gyermeke helyes fejlődését kockáztatni.
Erre talán soha nem is fogok választ kapni, mert az, aki megengedi, hogy a kicsi órákig a tableten játszon, vagy a tévé előtt egyen, nem fogja nyilvánosan felvállalni. Hiszen ő is hallotta vagy olvasta, hogy nem kellene hagynia, ám változtatni nem fog, mert így nyilván könnyebb. Könnyebb a képernyő elé ültetni, mint kimenni vele játszani, sétálni, kirándulni, és esetleg eltenni a telefont a táskába, jó mélyre. Könnyebb ráhagyni, hadd bámulja, hogy addig se zavarjon, mint mesét olvasni, mondókázni, vagy egyszerűen csak beszélgetni. Csak aztán majd az iskolában ne a gyereket büntesse a rossz jegyért, ha esetleg nehezen megy a tanulás. Mert nem az ő hibája, hanem a kényelmes szülőé.