A napokban több, pedofíliával kapcsolatos ügy is kering a köztudatban: az egyik, amelyben egy óvónőt és élettársát azzal gyanúsítják, hogy a nő unokahúgát szexuálisan abuzálták, a rábízott gyerekekről pornográf felvételeket készítettek, illetve a férfi saját gyermekükkel is folytatott szexuális cselekményeket. A másik ügyben pedig a perui nagykövet számítógépén talált több mint 19.000, kiskorúakról készült, vágykeltő felvétel birtoklásáért kiszabott büntetést keveslik az emberek.
Talán elsőre megítélhető, melyik bűntett a súlyosabb, melyikben sérültek gyerekek KÖZVETLENÜL. Fontos azonban hozzátennünk, hogy a gyermekpornográf tartalmak sem a kiskorú beleegyezésével vagy jóváhagyásával készülnek, hanem az éppen ellene elkövetett bűncselekményt örökítik meg, így az ezeket a képeket letöltő emberek akár további, gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszakot is generálhatnak.
Melyik a rosszabb?
Komolyan nem tudom megmondani, hogy melyik eset a szörnyűbb: az, hogy az óvodáskorú gyermekeinket nem adhatjuk nyugodt szívvel az intézménybe, hogy az érintett gyerekeknek az életét tönkretette két beteg ember? Összeszorult szívvel gondolok a kis áldozatokra, és családtagjaikra – elképzelhetetlen mit élnek most át. Vagy inkább az, hogy vezető pozícióban, hazánkat külhonban képviselő politikai szereplő gyermekpornográf tartalmakat fogyaszt? Vajon hogy bízhatunk meg a többi politikusban? Milyen szemlélettel hozzák meg a törvényeket, amelyek elítélik, vagy futni hagyják az ilyen és ehhez hasonló elkövetőket? Mindkét történet rettenetes, és nyomasztó, hiszen fontos szerepet betöltő emberek bizonyultak alkalmatlannak és hiteltelennek. Kiben bízhatunk ezután? Hogyan szűrik ki a hasonló eseteket? Tényleg csak reménykedhetünk, hogy velünk (illetve a gyermekeinkkel) ez nem fog megtörténni?
Amíg kereslet van, kínálat is lesz
Borzasztó ebbe belegondolni, pedig így igaz: amíg lesz akárcsak egyetlen ember, akit érdekelnek ezek a tartalmak, bizonyosan lesz olyan, aki elkészíti hozzá a felvételeket. Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás, vagy elhanyagolás miatt. A bántalmazásba a szexuális abúzus is beletartozik, bár ezeknek az eseteknek csak a töredéke kerül napvilágra, hiszen a gyerekek szégyellik, ami velük történt és gyakran éppen a hozzájuk legközelebb álló családtag az, aki bántalmazza őket: az édesapa, nagybácsi, vagy akár az édesanya. Az anyák olykor ráadásul szemet is hunynak erőszakos férjük viselkedése felett, hiszen ha szót emelnek, az akár az egész család életét is követelheti. Elég csak a 2017-ben indult #metoo kampányra vagy inkább mozgalomra gondolni: egyre-másra estek ki a csontvázak azokból a szekrényekből és bizony, nagyon sok esetben gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzusra is fény derült – ráadásul a családon belüli fajtából.
Az Isztambuli egyezmény NEM ratifikálása
És akkor megint itt vagyunk. Nemrég szavazta le nagyon gyorsan és teljes mellszélességgel a kormány az isztambuli egyezmény ratifikálását modvacsinált okokra hivatkozva. Már 2015-ben elkezdhették volna a munkát, hogy a nőket és gyermekeket (és egyéb, kisebbséghez tartozó csoportokat is) végre védje valamiféle törvény, de valahogy mindig minden fontosabb volt ennél. Például az, hogy a nők szüljenek többet, a nőknek a konyhában a helyük, éshát tudjátok jól, ismeritek a Kövér László vagy Kovács Ákos féle megnyilvánulásokat.
Továbbra is maradhatunk hát kiszolgáltatottak: a családon belüli erőszakot 95%-ban férfiak követik el nők és gyerekek ellen. A jelenlegi helyzet pedig sokakat zárt négy fal közé – az elkövetővel együtt.