Öt éve segíti a hosszabb ideig otthon vagy a kórházban gyógyuló gyermekek tanulását és iskolai visszailleszkedését a KórházSuli. A betegekkel közel egyidős önkéntes középiskolások és egyetemisták nemcsak a lemaradás csökkentésében, a tananyag átadásában segítenek, de az orvosok szerint az aktivitás a gyógyulási folyamatot is gyorsítja. Eközben maguk is komoly önismereti és személyiségfejlődési folyamaton mennek keresztül. Egy 2014-es adat szerint Magyarországon közel másfélezer gyerek kényszerült betegség miatt magántanulói státuszba. Az ellátórendszer hiányosságai miatt azonban az az alapvető jog, hogy a gyógyulásuk alatt is megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek, nagyon esetlegesen érvényesül. Az oktatási és egészségügyi intézmények közötti rést az alapítvány az önkénteseik és támogatóik segítségével igyekszik betölteni.
2014-es megalakulása óta több mint 400, betegsége vagy balesete miatt az oktatásból tartósan kimaradó gyermek felzárkózását és visszailleszkedését segítette 1500 önkéntesével a KórházSuli Alapítvány.
Három pillérre épülő programjával ezen segít öt éve a KórházSuli:
- A kórházba kerülő diákok az őket segítő kórházpedagógus vagy más szakember támogatásával kapcsolatba kerülnek egy olyan középiskolai szaktanárból és diákokból álló csapattal, akik személyre szabott, online és interaktív tananyagot fejlesztenek számukra.
- Személyes és/vagy online mentorálás, korrepetálás: az otthonukban gyógyuló gyermekeknek egyetemisták segítenek a tanulásban mentor tanári segítség és szülői felügyelet
- Az integrációt és inklúziót egyaránt támogató közösségépítés: közös alkotás, koncert vagy tábor ad lehetőséget a gyógyuló fiataloknak és az őket segítő önkéneseknek a kötetlen találkozásra.
„Külső segítség nélkül a beteg gyermeket az otthon töltött hosszabb idő alatt egyre több veszteség éri. Bezárul számára a világ, kirekesztetté, kiszolgáltatottá válik, társas kapcsolatainak nagy részét elveszíti és megsérül legfőbb szerepköre, az, hogy ő diák. Miközben újra kell terveznie eredeti céljait, jövőjét, önbecsülése meginog. Könnyen válik motiválatlanná, és mindezek mellett együtt kell élnie fizikai fájdalmaival.
A KórházSuliban olyan közösséget építünk, amelynek mindegyik tagja nyer: a segített fiatalok nem maradnak ki a tanulásból, a kortárs közösségből, segítőikből pedig olyan felnőttek válnak, akik kreatívak, csapatjátékosok, érzékenyek a társadalmi problémákra, megtapasztalják az önkéntes segítés örömét” – nyilatkozta Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli vezetője, aki előtte 15 évig dolgozott kórházpedagógusként egy gyermekonkológiai osztályon.
Külföldi példák, jó gyakorlatok
- a kórházpedagógia területén élenjáró országokban felismerték, hogy a kórházi tartózkodási idő rövidülésével a beteg gyermekek rugalmas tanítását segítő rendszerek bevezetése szükséges, függetlenül attól, hogy kórházban vagy otthon gyógyulnak
- Németországban és több nyugat-európai országban például a gyermekpszichiátriák szerves része az ott működő kórháziskola
- Hollandiában az anyaiskolából kijárótanárokkal és önkéntesfelnőttek bevonásával igyekeznek biztosítani az otthoni tanulást
- Belgiumban egy onlinetanulási rendszert működtetnek a rászorulók számá
- Bécsben a kórházpedagógusok járnak ki az otthon gyógyuló gyermekekhez
A programban résztvevők mondták:
Vargay Adrienn – klinikai szakpszichológus
„Számos aspektus mentén dicsérhetném pszichológus szemmel a KórházSulit, de számomra talán legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy az együttműködésre épít. Ahhoz, hogy működjön, mindkét oldalon nyitott és elkötelezett fiatalokra van szükség, akik képesek bízni és biztatni, és ami a legfontosabb, képesek egymásért felelősséget vállalni. Egymás tempóját és gondolkodásmódját tanulva tapasztalati úton szereznek tudást, és nemcsak tudást, mert a megismerésen keresztül a programban résztvevők kölcsönösen formálják és gazdagítják egymást. Mindez olyan tapasztalat, ami direkt es indirekt módon fejleszti a személyiséget, hozzájárul ahhoz, hogy érzelmileg érett, felelősségteljes, empatikus és stabil felnőttekké váljanak.”
Varga Enikő – kórházpedagógus
„A KórházSuli olyan lehetőség, ami megkönnyíti a tanulást a sok terhet viselő, bezártsággal küzdő, beteg gyereknek. Kinyílik a világ: nem csupán ismeretek jutnak el hozzá szórakoztató formában, hanem egészséges kortársak hatékony segítsége, egy csapat, amelynek minden egyes tagja azért dolgozik, hogy ő könnyebben vegye az akadályokat gyógyulása idején. Nemcsak pótolja az ismereteket, hanem megerősíti, újabb távlatokat nyitva a fejlődés felé. Mindezt XXI. századi módszerekkel, élménypedagógiai eszközökkel éri el, folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez.”