Milyen hatással lehetnek az otthoni konfliktusok az óvodás- és kisiskoláskorú gyerekek tanulási – és magatartászavarainak kialakulásában? Manapság sokat halljuk, hogy egy gyerek magatartászavarral vagy tanulási nehézségekkel küzd. Miért nem volt korábban ennyi „problémás” gyerek, mitől lettek ennyien? Hogyan előzhetjük meg, hogy a mi gyermekünk is hasonló nehézségekkel küzdjön óvodában vagy iskolában?
Kezdjük talán azzal, hogy miért is van most annyi gyermek, aki valamilyen tanulási/viselkedési zavarral küzd? A mi gyerekkorunkban nem voltak ADHD-s, figyelemzavaros, diszlexiás gyerekek. Az óvodások és iskolások reggel bementek az oviba, suliba, délután pedig hazajöttek, játszottak, szót fogadtak, tanultak, és így is felnőttek/felnőttünk. Valóban nem volt ennyi „problémás” gyerek régen, pontosabban nem tudta senki, hogy léteznek egyáltalán ezek a problémák, és már gyerekkorban jelentkezhetnek. Ennek oka egyrészt, hogy nem foglalkozott semelyik tudományág annyira behatóan ezekkel a problémákkal akkoriban, másrészt 20-30 éve a sok szabad mozgás – biciklizés, fáramászás, bújócskázás, focizás -, ill. a meseolvasás (könyvekből), a gyerekek fantáziája alkotta játékok sokkal több idejét tette ki a gyerekeknek, mint ma. Az elektronikai „kütyük” térhódítása korlátozza a gyerekek fizikai és szellemi fejlődését, idegrendszerüket nem olyan változatosan „mozgatja meg”, mint a nagymozgásos vagy a fantáziára bízott játékok. Többek között ez is oka lehet a tanulási- és viselkedési problémák gyakoribbá válásának.
A magatartás – és tanulási zavarok kialakulásának emellett számtalan oka lehet, kezdve a genetikai eredettől az érzelmi, pszichés hatásokig bezárólag. Utóbbiak azon része, ami a gyermek környezetéhez, neveltetéséhez kapcsolódik, korai felismeréssel és kezeléssel megelőzhető.
Melyek ezek a negatív hatások?
Ma Magyarországon minden második házasságkötésre jut egy válás, és a gyermekek körülbelül felének elválnak a szülei az általános iskolás évei alatt. Emellett számos olyan változás, stresszhelyzet, trauma érheti a gyerekeket, amire ők pszichés zavarokkal, megváltozott viselkedéssel reagálnak:
• költözés
• óvoda-, iskolaváltás
• szülők munkahelyváltása (a szülő tovább dolgozik, stresszesebb)
• hozzátartozó halála
• kistestvér születése
• nagytestvér elköltözése (kollégium, továbbtanulás)
• óvónő, tanítónő személyének változása
• hozzátartozó súlyos, elhúzódó betegsége
Amennyiben a gyerek által mutatott tüneteket nem vesszük észre időben, és nem foglalkozunk vele, akkor komoly pszichés betegséggé, szorongássá, tanulási- és viselkedési zavarrá alakulhatnak, állandósulhatnak.
A gyermekek sok esetben hamarabb látják, érzékelik, hogy probléma van a környezetükben, mint maga a szülő, ill. érzékenyebben reagálnak a változásokra, konfliktusokra, mint a felnőttek. Képesek még akkor is érzékelni a nehézségeket, az ún. metakommunikációs jeleket (pl. megváltozik a szülő légzése, testtartása, hanghordozása, viselkedése), ha a szülők igyekeznek ezt előttük nem mutatni. A kicsi észleli a problémát, emlékei megmaradnak arról, hogy a szülők azt hogy kezelték, és hosszútávon ő is megtanulja palástolni valós érzelmeit, ezáltal egy idő után nem lesz tisztában a saját érzéseivel.
Milyen „tüneteket” mutathatnak a gyerekek óvodáskorban:
• a gyermek hirtelen fokozott ragaszkodást mutat valamelyik szülője iránt, retteg attól, hogy elhagyják. De ragaszkodhat tárgyakhoz is a megszokottnál erőteljesebben.
• mutathat ún. regresszív viselkedést, azaz olyan viselkedése tér vissza, amiből már úgymond kinőtt (pl. újra bepisil, bekakil, székletét visszatartja, cumizni kezd, cumisüvegből akar enni)
• megjelenhet újra a szeparációs szorongás, azaz fokozottabban igényli a szülő állandó jelenlétét
• viselkedése megváltozik: szomorú, visszahúzódó vagy épp agresszív lesz
• fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, gyakoriakká válnak a felső légúti megbetegedések
• elmaradást mutat korához képest az ún. részképességek fejlődésében, mint
o rendezetlen, bizonytalan mozgás, egyensúly-, tájékozódási- és testrész felismerési problémák
o nem alakul ki a domináns oldala (ilyen idősen már látszik, hogy jellemzően pl. jobb kézzel rajzol, jobb szemmel kukucskál, jobb lábbal rúgja a labdát)
o nem tudja jól követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat, még akkor sem, ha előtte bemutatják
o figyelmetlen, figyelme könnyen elterelhető, képek, események sorrendjét nehezen állapítja meg
o rosszul fogja a ceruzát, aprólékos mozdulatokat igénylő játékokat nehezen játszik (ezek az ún. finommotorikus nehézségek)
o rajzai a korosztályához képest kuszák, elmaradottak, nem is szeret rajzolni
o beszédhibásan beszél
Kisiskolás korban mindezek mellett jellemző lehet:
• a koncentráció hiánya, nehézsége
• a gyermek nem figyel az órán, elkalandozik, ábrándozik
• agresszív, rugdossa a padot, falat
• nehezen tanul, nem tudja kiemelni a lényeget, nehezen olvas
• betűket, műveleteket téveszt
• akár diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia is jelentkezhet
A gyermek nagyon sok esetben csak az óvodában/iskolában mutatja ezeket a tüneteket, otthon igyekszik jól viselkedni, nem akar még ő is problémát okozni. Ezért nagyon fontos, hogy a pedagógusok felismerjék a gyerek tüneteit, és azt jelezzék a szülők felé. Nem feladatuk viszont, hogy megoldják a családi konfliktusokat, nehézségeket, hiszen ők a gyermek óvónői/tanítói maradnak, a szülőkkel kapcsolatban kell maradniuk, nem ítélkezhetnek, nem vonódhatnak bele bizalmas családi szituációkba.
Mi akkor a megoldás, ki segíthet?
A családsegítő és a pedagógiai szakszolgálat mellett – akik sajnos sokszor önhibájukon kívül igen leterheltek -, segítséget kérhetünk családi mediátortól. A mediátor abban segíthet, hogy ha a szülők az óvónő javaslatára beleegyeznek egy szakértői tanácsadásba, akkor beszél a szülőkkel, és megpróbálja feltárni, milyen változás, konfliktus állhat a gyerek tünetei mögött.
A mediáció alapkövei az önkéntesség, a titoktartás és a közvetítő semlegessége. Azaz a szülők önkéntesen vállalják a folyamatot, a mediátor kötelessége pedig, hogy mindezt bizalmasan kezelje, és semleges közvetítőként álljon a felek rendelkezésére, ítélkezés nélkül. A közvetítés az élet számos területén alkalmazható: munkahelyen, iskolában, óvodában, párkapcsolatban, családtagok között. A családi mediáció a párok közötti konfliktusokat, válsághelyzeteket, a családtagok egymás közötti nézeteltéréseit, elakadásait, ill. a család és azok életében kulcsfontosságú intézmények (óvoda, iskola) közötti problémákat hivatott kezelni.
Fontos tudni, hogy a mediáció nem azonos a párterápiával vagy a párkapcsolati tanácsadással. A mediációban nem a mediátor az, aki megtalálja az eszközöket a konfliktus megoldásához, hanem a felek saját maguk találnak rá ezekre az eszközökre. A mediátor csak a folyamatért felel, nem pedig a tartalomért, a tartalom az ügyfelek kezében van. A mediátor feladata, hogy semleges szemmel, kívülről szemlélje a konfliktust, és terelje a feleket a nyertes-nyertes (win-win) megoldás felé.
Gyerekeket érintő esetekben fontos megjegyezni, hogy nem a gyerekeket mediáljuk, kezeljük, hanem a tünetek mögött meghúzódó problémát, elakadást, a szülők segítségével, a gyermek bevonása nélkül. Miért fontos ez? Minden szülő számára a gyermeke a legfontosabb a világon, és saját gyermekét minden szülő tökéletesnek látja. Nem szabad hagyni, hogy egy a gyermek környezetében bekövetkezett változás miatt a szülőnek gyermekéről, és a kicsinek saját magáról alkotott képe rongálódjon, leértékelődjön. Hiszen ezekben az esetekben nem a gyermek beteg, nem ő a „problémás”, nem ő okozza a gondot, ő csak annak elszenvedője, aki a maga módján jelzi, hogy nem érzi jól magát a kialakult helyzetben, és „segítségért kiált”.
A sikeres folyamat végére a gyerek által érzékelt változások, konfliktusok megoldódnak, és a gyermek ismét abban a biztonságos környezetben nevelkedhet, amely egészséges testi, érzelmi fejlődését biztosítja.
Varga Szilvia, családi mediátor