Május elején szokták megtartani a születés hetét, amit szépen megkoronáz az anyák napja.
Magyarországon ilyenkor olyan tájékoztató rendezvényeket szerveznek, melyek során a várandós nők arról szerezhetnek információt, milyen lehetőségeik vannak a szülés módjának, helyének kiválasztását illetően.
Már amennyire ez az anya önálló döntése, és nem a születendő gyermeké, illetve ha nem a rengeteg egyéb körülmény együttes hatásán múlik…
De az mindenképp fontos előrelépés, hogy ma már a kismamák választási lehetőséget és tájékoztatást kapnak ezekről, nem muszáj a futószalagra felkerülni, a saját szülésük kapcsán lehetnek egyéni igényeik és döntési joguk. Sajnos az egészségügyi rendszerünk még nem kellőképpen rugalmas abban, hogy ezt minden esetben érvényesíteni is lehessen, főleg pénz kérdése, mennyi beleszólásunk van a dolgokba. A másik véglet pedig, amikor az anyukák a társadalmi nyomás hatására presztízskérdést csinálnak a szülésükből, és sokszor a baba egészségét is kockára téve ragaszkodnak az egyéni elképzeléseikhez, nagyobb jelentőséget tulajdonítva a szülésélménynek, mint magának a születés tényének.
De ez a születés, és nem a szülés hete.
Nekem a családtagjaim, barátnőim között van olyan nő, aki nagyon sokat küzdött azért, hogy gyereke születhessen, olyan is, akit váratlanul ért a várandóssága, sőt olyan is, aki több vetélés, majd örökbefogadás után, már nem is reménykedve esett teherbe. Van, akinek császárt javasoltak, de természetes úton szült, van, aki nagyon szeretett volna hüvelyi szülést, de végül császározták, és van, aki császárra készült, de olyan jól haladt minden, hogy természetes úton szülte meg a gyermekét. Van, akit az első hüvelyi szülése olyan traumaként ért, hogy másodjára ragaszkodott a császárhoz, és van, akit a császár viselt meg, így a másodiknál megküzdött, hogy természetes úton szülhessen. Ahány anya, annyi sors, szültek kórházban, magánkórházban, és otthon is. Különböző történetek, egy bennük a közös: hogy végül mind egészséges gyermeket hoztak világra. Ha nem is volt mindegyiküknek csodás a szülése, mind átélték, átéltük a születés csodáját.
Bevallom, én huszonéves fejjel nem is tudtam róla, hogy a nőknek ennyire fontos az, hogyan szülnek, azt hittem, ez mindenkivel csak úgy megtörténik, így vagy úgy, több vagy kevesebb fájdalommal, de örülnek, ha egészséges a gyerekük, túlvannak rajta és kész. Nem gondoltam, hogy sok nőnek a szülés lefolyása, a kórházi bánásmód, az orvosok hozzáállása, és minden egyéb, ami azon kívül történik, hogy világra jön a gyermekük, ilyen traumákat tud okozni.
Vagy régen nem fordítottak kelő figyelmet erre, vagy most fektetnek túl nagy hangsúlyt, nehéz megítélni, és általánosítani se szabad.
Nekem sosem jelentett problémát elfogadni, hogy császárral szültem, mivel mindkét gyerekem farfekvéses volt, ami a két korábbi nőgyógyászati műtétem következménye is. Éveken át szenvedtem, és nem egyszer gondoltam azt, hogy inkább lemondanék a női szerveim egy részéről, csak ne kelljen már ezekkel a fájdalmakkal tovább együttélnem. 25 éves voltam, mikor egy orvos azt mondta, ne nagyon reménykedjek benne, hogy lehet gyerekem. Ezt azért nem lett volna könnyű elfogadnom, nem is tettem, így felkerestem egy másik orvost, aki szerencsére más véleményen volt, és néhány hónapra rá nem is volt már semmi panaszom. Amikor szerettem volna: 2 évvel később, tényleg csodával határosan, az esküvőnk után egyből teherbe estem, és teljesen komplikációmentes 9 hónap után megszületett az első kisfiam. Azt hittem, másodjára már nem lesz ilyen szerencsém, és biztosan többet kell majd várni – küzdeni a kistestvérért, de ő is egyből megfogant.
Örülök, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül lehetett gyerekem, az, hogy császárral jöttek világra, részletkérdés, az én történetemben.
Ahogy általában optimistán látom a dolgokat, ennek is az előnyeire fókuszáltam.
Szerintem ez a lényeg, ha hiszünk abban, hogy minden okkal történik, egy traumatikus szülés, vagy az anyává válás kálváriája nem vesz el tőlünk, hanem hozzánk tesz.
Az, hogy ki milyen utat jár be, míg a gyermekét a karjaiban tarthatja, nem határozza meg, milyen anya lesz, az már egy másik út, ami akkor kezdődik el, és onnantól át kell helyezni a hangsúlyt önmagunkról a gyerekünkre. Különben minden szenvedés hiábavaló volt, ha az értelmét, amiért végigmentünk rajta, utána nem tudjuk eléggé értékelni.
Fontos, hogy a kismamák tájékozódjanak, tervezzék el a szülés, de az is, hogy felkészüljenek arra, nem mindig alakul minden a tervek szerint, akár jobbra, akár rosszabbra számítanak, azt el kell tudni fogadni, hogy a szülés közben ne maradjanak le a születés élményéről.
Képek forrása: Pixabay