Nézem az óriás plakátokat, szembe jönnek velem a hírek: választásról, háborúról, tüntetésekről, sztrájkról. Mennyi indulat, frusztráció van az emberekben. Sokszor bennem is.
Aztán ott van az elsős fiam, aki mostanra már olvas, és olvassa a kihelyezett óriás betűs kampány anyagot. Kérdezi tőlem hogy mitől kell megvédeni a gyerekeket? Az iskolában háborúsat játszanak, hisz sok szülő bármennyire védi a gyermekét, a hírek eljutnak hozzájuk is, és kiadják magukból játékban a feszültséget. Kérdezi tőlem hogy a háborútól védjük-e meg a gyerekeket? Kérdezi tőlem, hogy miért olyan csúnyák a bácsik az egyik plakáton? Kérdezi tőlem hogy miért kell őket megállítani, miért veszélyesek? Egyáltalán miért van ennyi plakát ennyi bácsival és nénivel?
Én pedig szorgalmasan válaszolgatok a saját szintjén, próbálom szűrni a saját indulataimat. Persze ez is beszűrődik az iskolába. Nem kimondva, de például megtudtuk, hogy melyik gyerekek voltak a Békemeneten, kinek a szülei kire szavaznak.
Igyekszem úgy terelni a fiam, hogy a saját politikai nézetünk ne jusson be az ő közösségében, ne okozzon konfliktust mert ehhez 6-7-8 évesen még nagyon kicsik. Ezek a mi gondolataink nem az övé még, pedig mint minden gyerek, hogy utánozza a felnőttek érzéseit, minél tovább, hogy melyik politikus hogyan „hülye szerinte”.
Nagyon sok az ellenszenv, az indulat a társadalomban. Haragszunk a másikra, mert nem ugyanolyannak látja a háborús helyzetet, mert nem ugyanarra szavaz mint mi, mert nem ugyanaz a véleménye mostanában kulcs kérdésekben. De tényleg kulcskérdés mindegyik?
Elkezdtem végiggondolni, hogy az ismerősi körömben kiről tudom, hogy merre adja le majd a voksát. Nem véletlenül kerülöm az oldal szót, hogy melyik oldalon áll, mert ez csak bizonyos emberek akarják velünk elhitetni, hogy oldalak vannak. Emberek vannak, akik közül például én nagyon sokat szeretek akkor is, ha most nem odateszi az x et mint én. Sokunknak végtelenül hasonló az értékrendje, de valami kapcsán az egyik jelölt szimpatikusabb vagy antipatikusabb, ezért más felé szavazunk. Ettől még sokkal több közös van bennünk, mint sok olyan ember társam és köztem, akivel nagy valószínűséggel ugyanoda x-elünk.
Számomra az egyik legelkeserítő dolog a jelenlegi politikai „vitakultúrában”, hogy az a régi mondás ízig-vérig él sokak fejében, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”. A dolgok, a politikusok, a politikai erők nem fekete-fehérek. Mindenkinek lehet erőssége, erénye és hátránya is. A nem hasító, nyitott gondolkodás, mindenféle egyoldalú megmondás felé tanúsított kritikai gondolkodás az, amit én átadandó értéknek tartok a gyerekeink számára, azzal együtt hogy a mi értékrendünk nagyon stabil, a hitet a tradíciókat, maximálisan tiszteletben és életben tartó.
Ne engedjük, hogy bárki elhitesse velünk, hogy az embertársunk, honfitársunk ellenség csak azért, mert máshova teszi a szavazatát, mint mi. Sokkal több bennünk a közös, mint amit egy-egy téma különbségként felvillant.
Lehet csak egy álom, de úgy szeretném, ha a szeretet, az elfogadás, a közös metszet keresése lenne az alap érték, ami még egy választási helyzetben is meghatározó.
Hiszem, hogy a gyermekeink képesek egy sokkal jobb jövőt építeni, ha arra neveljük őket, hogy tanuljanak azoktól, akik máshogy gondolják, mint ők maguk, megtartva mégis a számukra legfontosabb értékeket. Hogy legyenek annyira rendben magukkal, tisztában az értékeikkel, hogy ne akarják a másikat elnyomni, megvetni vagy átformálni csak azért mert a különbözősége megrémíti, elbizonytalanítja. Ha jól neveljük őket, megférhet az emberi kapcsolatokban az egyet-nem-értés.
Szeretném hinni, hogy a jövőben nem lesz ember embernek farkasa, csak azért mert egy-egy témában nem értenek egyet. Hogy az egyet-nem-értés nem fog azzal járni, hogy a másikat rosszabbnak, bűnösnek, megvetendőnek látom. Én így szeretném a gyerekeimet nevelni.