Quantcast
Kezdőlap EgészségJó, ha tudod.. Tojásallergiás a gyermekem?

Tojásallergiás a gyermekem?

pottyos

A tojásallergia a tej után a második leggyakoribb csecsemő- és kisdedkori allergia: gyakorisága 0,5-2,5 százalék. A tojásallergiára általában a hozzátáplálás során derül fény a tojás bevezetését követően, de anyatejjel táplálkozó babánál is gondolni kell rá ekcémás tünetek megjelenésekor. Az anya által elfogyasztott étel ugyanis kis mennyiségben kiválasztódik az anyatejbe, így bejut a baba szervezetébe is. Amennyiben a babánál ekcémás tünetek mutatkoznak, érdemes az édesanyának 4-6 hét tojásmentes diétát tartani. Ha a baba tünetei ez idő alatt javulnak, a diétát a továbbiakban is érdemes folytatni.

Hozzátáplálás

A babák étrendjébe 8 hónapos koruk után ajánlott bevezetni a tojást, de a legfrissebb nemzetközi ajánlások szerint ha egészséges a baba, akár már 6 hónapos kortól kaphat kevés tojást tartalmazó ételt. Kezdetben főzelékbe kevert, jól megfőzött tojás sárgája ajánlott. Új ételek bevezetésénél fontos, hogy egyszerre egyféle újdonságot kapjon a gyermek, hiszen így könnyebben észlelhető, ha nem jól tolerálja az adott ételt. Amennyiben jól tolerálja a tojássárgáját, néhány héttel később kaphat tojásfehérjét szintén jól főzött formában ételbe keverve.

A tojásallergia tünetei

Szoptatott babáknál a tojásallergia elsősorban bőrtüneteket, esetleg hasfájást okoz. Nagyobb gyermekeknél az allergiás tünetek (bőrviszketés, kipirosodás, bőrkiütés, az arc, a torok duzzadása, nehézlégzés, hányás, hasmenés és hasi fájdalom) többnyire a tojás fogyasztását követően rövid időn belül, néhány perc vagy óra után lépnek fel, de akár később is jelentkezhetnek, 2-4 nap elteltével.

Diagnosztizálás

A tojásallergia az étel elfogyasztását követően fellépő panaszok alapján valószínűsíthető, a diagnózis megerősítése céljából különböző vizsgálatokat ajánlott elvégezni. Ennek az első lépése a pontos kórtörténet megismerését követően a bőrteszt.

A Prick-teszt során tisztított allergéneket viszünk fel a gyermek alkarjának a bőrére. A felvitt allergének a bőrön keresztül reakcióba lépnek a szervezettel, a szervezetben jelen levő IgE ellananyagokkal. Az ellananyagokhoz kötődve beindítják a bőrben a hisztamin-felszabadítást. Eredménye csalánkiütésszerű elváltozás (viszketés, bőrpír, duzzanat).

A pozitív elváltozást mindig egybevetjük a klinikai tünetekkel, panaszokkal és ez alapján valószínűsítjük az allergiát (értékelése szakorvosi feladat).
A teszt bizonyos esetekben fél-egy éves kor körül is elvégezhető, biztosan értékelhető eredményt három éves kor felett ad.

IgE vizsgálat

Az eredménytől függően, vagy ha a bőrteszt valamely okból nem végezhető el, vérmintából úgynevezett specifikus IgE vizsgálatot végzünk.  

A specifikus IgE ellenanyagok az ú.n. allergiás típusú ellenanyagok, az allergénekkel szemben termelődnek a szervezetben, a vérből kimutathatók. A specifikus IgE kóros értéke önmagában nem bizonyítja az allergia meglétét, csak az allergénnel történt találkozást. Eredményét a klinikai tünetekkel együtt kell értékelni.

Mind a bőrteszt, mind az IgE vizsgálat hozzásegít a diagnózishoz, majd a diéta kialakításához. Az IgE szint akkor is magas maradhat, ha az allergénterhelés már nincs jelen, szintje csak nagyon lassan csökken.

Komponens alapú vizsgálat

Néhány éve a diagnosztikai vizsgálatok kiegészültek az úgynevezett komponens alapú vizsgálatokkal.
A hagyományos allergiatesztek (bőrteszt és vérvétel) nem az allergén komponenseit vizsgálják, hanem az allergiát kiváltó anyag teljes kivonatát.  A többnyire fehérje természetű allergének több összetevőből (komponensből) állnak, amelyek egymástól eltérő mértékben, de az adott összetevőre jellemzően okozhatnak enyhébb vagy súlyosabb allergiás tüneteket az arra érzékenyekben.

A komponens alapú vizsgálattal sokszor prognosztizálni lehet az allergiát, illetve ahhoz is támpontot tud adni, hogy mennyire veszélyes az adott allergia, mennyire szigorúan kell tartani a diétát. Például hőkezelt formában kaphatja-e az adott allergént (pl. tojás).

A tojásallergiásnál ritkán csirkehús fogyasztása illetve a tyúktoll belégzése is okozhat panaszt.

A tojásallergia kezelése

A tojásallergia eddigi egyetlen kezelési módja a szigorú tojásmentes diéta volt, mely különösen gyermekeknél nem könnyű feladat. A molekuláris allergiavizsgálat alapján azonban megállapítható az is, hogy a gyermek a tojásfehérje hőre lebomló vagy hőkezelésnek ellenálló alkotóelemére allergiás, így lehetséges, hogy hőkezelt, átsütött tojás fogyasztása nem okoz panaszt. Lehetséges tehát, hogy a páciensnek csak tojásrántottára, főtt tojásra és tükörtojásra kell diétáznia de.pl. fogyaszthat rántott húst, tojással készült tésztát, jól átsütött süteményt, illetve feldolgozott tojással készült élelmiszert. A molekuláris allergia diagnosztika segítségével az is prognosztizálható, hogy van-e rizikója súlyos, anafilaxiás reakció kialakulásának tojásra allergiás gyermek esetében.

Szigorú diéta előírása esetén a feldolgozott tojást tartalmazó étel sem fogyasztható.

A biztos diagnózis a gyanúba hozott étel megvonása és visszaadása, ezért időnként javasolt meghatározott protokoll szerint a korábban jelentkezett tünetek és aktuális laboreredmények függvényében kórházi körülmények között, vagy sürgősségi ellátásra alkalmas szakrendelőben terhelni az adott élelmiszerrel a gyermeket (ez az úgynevezett tápanyag terheléses vizsgálat).  

A tojásallergia kinőhető

A gyermekek többsége 3-6 éves korára kinövi a tojásallergiát. Ma már tudjuk, hogy a szigorú megvonásos diéta nem segíti elő az allergia kinövését, ezért ez csak komolyabb allergiás tünetek, megalapozott szakorvosi javaslat alapján indokolt. Ellenkező esetben, pl. hőlabilis tojásfehérje allergia esetén a feldolgozott tojást tartalmazó ételek rendszeres fogyasztása elő is segítheti a tojásfehérjével szembeni tolerancia kialakulását. Előfordulhat azonban, hogy ez későbbi életkorra tolódik. Meg kell jegyezni azonban, hogy az esetek kis százalékában ugyan, de a tojásallergia egész élet során megmaradhat.

dr. Göndöcs Rita
Gyermektüdőgyógyász, csecsemő- és gyermekorvos
Svábhegyi Gyermekgyógyintézet

Ez is tetszeni fog